65418. lajstromszámú szabadalom • Berendezés egy vagy több lőfegyvernek magassági- és oldalirányban való önműködő beállítására
szes vonalzók (20) hasítékokkal vannak ellátva ; ezeken a hasítékokon a (22) csapok hosszúkás (21) vezetőtoldatai hatolnak át. Az (a) és (b) vonalzók a (23) csap segélyével a (c) és (d) vonalzókkal vannak összekötve. A (23) csap a (c) vonalzónak egy pontosan a csaphoz mért lyukán és a (d) vonalzónak egy kissé hosszúkásra kivágott (24) lyukán hatol át (4. ábra), hasonlóan, mint ez föntebb a 2. ábra kapcsán leíratott. A (23) csap két oldalán (25, 26) kontaktusemeltyűk vannak ágyazva, melyek (27, 28) csapok körül forgathatók és (29, 30) rugók által normális helyzetben tartatnak, mimellett (31, 32) ütközőkhöz fekszenek. (33) és (34) két kontaktussint jelöl, melyekkel az emeltyűk végei érintkezésbe léphetnek. Ha a távcsövek mozgása által a (c) és (d) vonalzók forgó mozgásba lépnek, akkor a (23) csap az egyik vagy másik kontaktusemeltyűre nyomást fejt ki és ezáltal áramzárást idéz elő és pedig a háromszög elemi mértani törvénye következtében, továbbá a két (c) ós (d) vonalzó említett hosszirányú eltolhatósága következtében és a (b) vonalzó forgathatósága folytán oly módon, hogy ha a (c) és (d) vonalzók esetleges forgásának a cél oly mozgása felel meg, mely a távolságot csökkenti, akkor mindig a jobbról lévő emeltyű vétetik igénybe és megfordítva. Ezen áram, illetve áramok által szinkrón motorok kapcsoltatnak be, melyek az (a), illetve (b) vonalzók hosszirányú eltolását létesítik; ha a (c) és (d) vonalzók forgó mozgása megszűnik, akkor a (23) csap sem fejt ki többé nyomást az illető kontaktusemeltyűre és az (a) és (b) vonalzók eltolása szintén megszűnik. Az (a) és (b) vonalzóknak ezen eltolása pl. egy (35) csavar segélyével eszközölhető, mely az illető vonalzón (36) és (37) ágyazásokban fekszik és a (22) csap által tartott (38) csavaranyán áthatol. A távcsövek forgó mozgásának a (c) és (d) vonalzókra való fönt leírt átviteléhez teljesen hosonló módon vitetik át az (a) és (b) vonalzók forgó mozgása is az ágyukra, amint ez az 1. ábrán vázlatosan föl van tüntetve. Megmagyarázandó még, hogy miképen történik a magassági beállítás (5. ábra). Az 5. ábrán a (b) vonalzó egy része és a reá ágyazott (35) csavar oldalnézetben látható. A csavar a (40) tolattyún halad át, mely a csavar forgatása által a vonalzón oly mértékkel tolatik el, mely a fönti magyarázat szerint pontosan megfelel a távcsövek forgatása mértékének, mely távcsövek célpontja az egyik vagy másik irányban eltolatott. Az ágyúk magassági beállítása ezen mérték függvénye és a tolattyún a (41) görbepálya van megerősítve, melynek görbéje ezt a függvényt jelképezi. (42) egy, a vonalzó által tartott (43) fogasrúdon hosszirányában mozgatható fogat vagy kölyüt jelöl, mely a (41) görbepályával érintkezésbe léphet és alsó végével a (45) kontaktusemeltyű rövidebb (44) karjához fekszik. Ez a kontaktusemeltyű a hozzátartozó (46) rugóval, (47) ütközővel és (48) kontaktussinnel pontosan ugyanazon működési móddal bír, mint a föntemlített csúszó kontaktusemeltyűk. Az emeltyűk és a kontaktussinek a közpoti állomás (49) elektromágnesével és a (B) ágyú (50) elektromágneseivel elektromos összeköttetésben állnak. A (43) fogasrúd az (51) fogaskerékbe kapaszkodik. (52) jelöli a központi állomáson lévő szinkrón tengelyt. Ezen tengely (53) csavarját az (54) rúgó a fogaskerékkel rendesen kapcsolaton kívül tartja, míg az (55) horgony a részeket kapcsolatba hozhatja. Hasonló módon vannak a megfelelő (61, 62, 63, 64 és 65) részek az ágyún elrendezve. A működési mód már most a következő: Ha a (40) tolattyú a nyíl irányában mozgattatik úgy, hogy a (41) görbepálya a (42) fogat leszorítja, akkor ezáltal a kontaktusemeltyű elforgattatik úgy, hogy az áram záratik. Ez a eredményezi, hogy az (52) és (62) szinkrón tengelyek a megfelelő (51), illetve (61) kerekeket forgásba hozzák és pedig oly módon, hogy az (51) kerék a (43) fogasrudat lefelé mozgatja. Ha azonban a fogasrúd lefelé mozog, akkor a (45) kontaktusemeltyűt a rúgó ismét normális helyzetbe viszi, föltéve, hogy a (41) görbepályát tartó (40) tolattyú nem mozog tovább.