65255. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és berendezés élelmiszerek, nevezetesen hús, hal, szárnyasok vadak és más effélék konzerválására

tában a benne fejlesztett füst nyomását az említett higanj manometer jelzi és midőn a nyomás a légköri nyomás fölött közelítő­leg 76 mm. higanyoszlopnak megfelelő nyo­mást ért el, az említett hevítést beszüntetjük. c) Midőn az ismertetett módon foganato­sított füstölő folyamat a hevítés beszünte­tésére alkalmas pontot elérte, rövid idő alatt a nyomás csökkenni kezd azon okból, hogy a kezelés alatt álló anyagok a füstöt ab­szorbeálják, mihelyt már most a nyomás a légköri nyomás alatt kb. 25 mm. higany oszlopnak megfelelő légritkításra csökkent, bármely alkalmas módon, hygroszkopikus anyagon át klórgázt vezetünk a kamrába^ mindaddig, míg a nyomás a rendes, vagyis légköri nyomásra nem növekedett. Szüksé­ges, hogy az anyagokat a kamrában több óra hosszat bennhagyjuk, mire nézve kísér­letek azt mutatták, hogy ürühús számára ez az idő 8 óra, marhahús számára pedig 10 óra. Az ismertetett kezelés után az áruk a kamrából eltávolíthatók, de azokkal óvato­san kell bánni mindaddig, míg a füst a húst maradandóan nem impregnálta, miáltal az tökéletesen légmentes elzárást kap, ami kb. 12 órát vesz igénybe, melynek elteltével a helyi fogyasztásra szánt árú kezelése be van fejezve. Kiviteli célokra az anyagokat az ismer­tetett kezelés után bármely alkalmas kam­rába visszük, melyet 47a ° C. hőmérséklet­nek teszünk ki; ezen kezelés által az anya­goknak legalább is három hónapra való tökéletes konzerválását érjük el. A mellékelt rajzon a találmány tárgyát tevő eljárás foganatosítására szolgáló füs­tölő kamra egy foganatosítási alakjában távlati nézetben látható. A (2) füstölő kamra a kúpos (3) födéllel van ellátva oly módon, hogy sarkok és mélyedések, amelyekben az oxygén egy része visszamaradhatna, el vannak kerülve; ezen födél a szelepes (4) kibocsátó csővel, valamint a vele közlekedésben álló és a (6) szeleppel vezérelt (5) higanymanométerrel van ellátva. x A (2) kamra (7) ajtaja szorosan van föl­illesztve és a rugalmas anyagból pl. gumi­ból álló (8) hevederre szorul, amely a le­szorításra szolgáló (9) orsókra illik; az ajtó jó elzárását az említett orsókon lévő csavar­anyákkal biztosítjuk, melyek az ajtót lég­záróan szorítják a (8) hevederhez. A (2) kamra, mely két egymással diamet­rálisan sze'mbenfekvő ponton a füstfejlesztés' előrehaladásának ellenőrzésére szolgáló (10) ablakokkal van ellátva, a föltüntetett mó­don a padló vagy talaj fölszine fölé van szerelve oly célból, hogy alatta ill. a füstölő keveréket tartalmazó (11) teknők alatt kellő hevítésről gondoskodhassunk. A klórgázt tartalmazó (12) dob vagy tar­tány a (2) kamra fölött van elhelyezve, mely azzal a (13) cső útján közlekedik; ezen cső, mely a benne elrendezett (14) szeleppel vezérelhető, a nedvességet telje­sen abszorbeáló higroszkopikus anyagból készült béléssel van ellátva. A berendezés használala a következő: A kezelendő húst vagy más élelmiszere­ket a (2) kamrába visszük és a födél köze­lében a föltüntetett módon alkalmazott (15) rudakra akasztjuk, míg a kamra fenekén a füstölő szert tartalmazó (11) teknőt vagy teknőket helyezzük el. A (7) ajtót, az (5) higanymanométerhez vezető (6) szelepet és a (12) klórgáz-tar­tánnyal összekötött (13) cső (14) szelepét elzárjuk, míg a (4) kibocsátó cső szelepét nyitva tartjuk mindaddig, míg a fönt ismer­tetett folyamat végbe nem ment. Hízott marha vagy disznóhús kezelése esetén, amely nagy mértékű impregnálást igényel, a füstölést új füstölőanyaggal az első kezelés után kb. 2 órán át megismételjük. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Eljárás élelmiszerek, nevezetesen hús, hal, szárnyasok, vadak és más effélék konzerválására ként és antiszeptikus olajakat tartalmazó (célszerűen a beve­zetésben ismertetett) szerrel légmentes kamrában való füstölés útján, jellemezve azáltal, hogy a füstölő folyamat után klórgázzal való kezelést alkalmazunk.

Next

/
Thumbnails
Contents