65255. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és berendezés élelmiszerek, nevezetesen hús, hal, szárnyasok vadak és más effélék konzerválására
2. Az 1. igényben védett eljárás foganatosítási módja, melynél a füstölő szer növényi szén, aranyakác-kéreg, salétrom, kén, eukaliptus-kivonat és fahéjolajakból áll, jellemezve azáltal, hogy az első három alkatrészt szemcsés alakban használjuk és a folyadékokat a bensően összekevert szilárd alkatrészek keverékéhez adjuk. 3. Az 1. és 2. igényekben védett eljárás foganatosítási módja, jellemezve azáltal, hogy a füstölőkamrán nyomásmérőnek (pl. higanymanométer) alkalmazása mellett, a füstölő szert először addig hevítjük, míg a füst a levegőt a kamrából ki »em hajtotta, mire a kamrát elzárjuk és a hevítést mindaddig folytatjuk, míg a füst nyomása bizonyos meghatározott pontot, célszerűen 76 mm. higanyoszlopnak megfelelő nyomást a légköri nyomás fölött, el nem ért, minek megtörténtével a hevítést beszüntetjük és a nyomást a légköri nyomás alá, előnyösen 25 mm. higanyoszlopnak megfelelő légritkításra hagyjuk csökkenni, mire a kamrába klórgázt vezetünk be mindaddig, míg a nyomás a légköri nyomásra nem emelkedik. 4. Az 1—3. igényekben védett eljárás foganatosítási módja, hízott marha vagy disznóhúshoz, jellemezve azáltal, hogy a füstölést friss füstölőanyaggal az első kezelés foganatosítása után kb. két órán át megismételjük. 5. Berendezés a 3. igényben védett eljárás foganatosítására, jellemezve téglából, vasbetétes betonból, vasból vagy más efféléből készült és higanymanométerrel, kibocsátócsővel, ajtóval, hevítőberendezéssel, valamint klcrgáz bevezetésére szolgáló berendezéssel fölszerelt füstölőkamra által. (1 rii zlap melléklettel.. PALLA8 RÉSZVÉNt TÁRSASÁG NYOWOÁ4N 8LQAPSSTBM