64746. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és berendezés műtej előállítására

3 fölszínre emelkedik. Az alvadt termék meg­főzve, alvadéka összetömörii] és a túróhoz igen hasonló, de annál lazább tömeget al­kot. Ize igen kellemes, hasonló édes juh­túró ízéhez. Ez a túró éppen úgy fölhasz­nálható minden konyhai célra, mint az állati túró. A terméket kefir- vagy joghurtgombával beoltva, a tehéntejből nyert készítményhez hasonló, a laza alvadékú, kellemes ízű táp­szert kapunk. Az ezen eljárással készülő tápszerrel to­vábbá mindenféle tésztát és tejes ételt le­het készíteni, csakúgy, mint a tejjel. A mellékelt rajz a találmány tárgyát tevő eljárás foganatosítására szolgáló be­rendezést tüntet föl, amely ugyancsak a találmány keretébe tartozik. A 1. ábra a berendezés függélyes hosszmet­szetét, a 2. ábra annak keresztmetszetét mutatja, 1. ábra II—II vonala szerint. A berendezés lényegében a keverő, ülepítő, emulgáló és hűtőkészüléknek olyan csopor­tosításában áll, hogy ezek használatuk sor­rendjében akképen vannak egymás alatt elhelyezve, hogy a folyadék közvetlenül egyikből a másikba folyik, mimellett a csa­pok megfelelő állításával az egész beren­dezés forró mosó, illetve sterilizáló folya­dékkal, illetve vízzel árasztható el annak tisztítása és sterilizálása céljából. A rajzon (1) az alapf oly adók készítésére szolgáló keverőedény, (2) a kavaró, (3) az etetőnyílás, (4) a hab fölvételére szolgáló axpanzió­edény. A kavaró célszerűen 150—200 for­dulattal jár percenként és az edény elő­nyösen négyszögalakú keresztmetszettel bír. Kitűnt ugyanis, hogy csak ilyen szerkezet mellett aránylag rövid idő alatt a sikér oldását, illetve duzzasztását teljesen kielé­gítő eredménnyel elérni. Hasonlóképen előnyösnek bizonyult a ke­verőnek akként való elrendezése, hogy az az edény fenekét nem éri (5) a kavaró szíjtárcsája. A kész alapfolyadék csapokkal fölszerelt (6, 6) csöveken át váltakozva, a (7, 7) üle­pítőedények egyikébe vagy másikába folyik úgy, hogy a további földolgozáshoz mindig ülepített alapanyagot használhatunk, amely­ből a sikér keményítőtartalma már leülepe­dett. A (8, 8) háramágú csapok megfelelő állításával már most a leülepített alapfo­lyadékot fölváltva, az egyik vagy másik (7) edényből a (9, 9) szűrők egyikén át a (13) szíjtárcsa útján hajtott (11) kavaróval föl­szerelt (10) zsíremuigálóba bocsátjuk, amelybe a zsíranyagot a (12) etetőnyíláson át ada­goljuk. A kavaró szerkezete azonos az előb­bivel, úgyszintén az emulgáló edény víz­szintes keresztmetszete is célszerűen négy­szögalakú és (24, 24) habfölvevő edények­tel van ellátva. A kavaró előnyösen per­cenként 400 fordulatszámig forgatható. Az emulgáló edény a (14) vízfürdőben áll, mely a (15) fűtőkígyó segítségével forróvízzel kb. 100°-ig melegíthető. A kész tápszer a (16) szűrőn'át a (17) előhűtőbe jut, honnét kb. 1 óráig tartó lassú hülés után az eré­lyesen ható (18) hullámlemezes fölületi hű­tőn és (20) szűrőn át teljesen lehűtve és szűrve (21)-nél palackokba tölthető. A (22) csőelágazáson át az egész beren­dezés forró vízzel vagy más sterilizáló és tisztító folyadékkal árasztható el, amely a termék rendes útját követve, az egész be­rendezést kiöblíti és sterilizálja. Gondosko­dunk továbbá a szükséges búvólyukakról és a berendezés tartányainak mechanikai tisztítása céljából. Az egész berendezés a (25) állványzaton van elhelyezve és a (23) létra a berendezés magasabban fekvő részeit teszi hozzáférhetővé. Mint látható, a berendezésben a folyadék a tápszer teljes elkészüléséig zárt folyamat­ban halad végig anélkül, hogy ahhoz em­beri kéz hozzáférne úgy, hogy a fertőzés lehetősége ki van zárva. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Eljárás sikéremulzíót tartalmazó tápszer előállítására, jellemezve azáltal, hogy ol­dott, illetve föduzzasztott síkért tartal­mazó alapfolyadékot készítünk és ebben megfelelő mennyiségben a természetes tej alkatrészeit képező anorgános sókat,

Next

/
Thumbnails
Contents