64287. lajstromszámú szabadalom • Kiürítőberendezés sóüstök és effélék számára

erősítve úgy, hogy a tengely elfordulásánál a kaparok megemeltetnek vagy lesülyesztetnek. Ugyanezen (F) tengelyre még egy (C) emelőkar van fölékelve, amely (g) görgőjével egy (H) ívtárcsának támaszkodik. Ez a (Ii) ívtárcsa csavarvonalszerű alakkal bír és egy (B) kocsiban ágyazott (h) tengellyel van ellátva, amely egyúttal tengely gyanánt szolgál a (J) kötéltárcsa számára. Ilykép a kötél-és az ívtárcsa egymással mereven össze van kapcsolva. A (J) kötéítárcsa (i) ütközőpecekkel van fölszerelve, amely egy a rajzon föl nem tüntetett ütközővel működik együtt és a kötéltárcsát egy fordulat után fogva tartja. A vonókötél az egyik (E) keréken, (K) vezetőgörgőn, (J) kötéltárcsán, (KI) vezetőgörgőn és a másik (E) keréken át ismét az első kerékhez van visszavezetve. Ha a kaparókocsi előremozgását befejezte, úgy az egyes részek az 1. ábrán pontozottan rajzolt helyzetet veszik föl. Ha most a (D) vonókötél hajtási irányát megfordítjuk, úgy a kocsi mindaddig állva marad, míg a (J) kerék egy teljes körülforgást nem végzett, mire az (i) ütközőpecek ütközőjének ütközik. A (J) kerék elfordulása alkalmával a (H) ívtárcsa is elfordul, amely a (G) emelőkar révén az (F) tengelyt elfordítja és ezáltal a (C) kaparókat a sóléből kiemeli. Emellett a (H) ívtárcsa emelkedése ügy van megválasztva, hogy közötte és a (G) emelő között önműködő elreteszelés jön létre, vagyis e két rész egymáshoz viszonyított helyzetét bármely beállítás mellett külön rögzítő eszközök alkalmazása nélkül megtartja úgy, hogy a kaparok minden helyzetben rögzíttetnek a kötél vonóhatásának megszűnése esetén. A kocsimozgás megfordulásánál is csak a (J) kerék elfordulása által meríttetnek a kaparok a sólébe, mire a kocsi az (i) peceknek ütközőjéhez való • érkezése után a kötél által magával vitetik. A 2. ábrán föltüntetett kiviteli alaknál a (D) kötél egy a (B) kocsin elrendezett (FI) téngely körül lengethető (Ll, L2) könyökemelőn támad, amelynek szélső helyzetét két (M, Ml) ütköző határolja. Az (F) kaparótengelyre (L4) emelőkar van fölékelve, amelyet az (L3) tolórúd köt össze csuklósan az (Ll, L2) könyökemelő (L2) karjával. Ha a kocsi mozgási irányát megváltoztatni és a kocsit visszavezetni akarjuk, úgy előbb a könyökemelő (Ll) karját a pontozottan rajzolt helyzetből a teljes vonallal rajzolt helyzetbe forgatjuk át, miáltal az (L2, L3, L4) részek közvetítésével az (F) tengely elforgattatik és a kaparókat a sóléből kiemeli. Minthogy ezen helyzetben az (L2) emelőkar az (L3) tolórúddal egyenest képez, önműködő elreteszelés áll elő, amely a kaparóknak a szándékolatlan lesűlyedését gátolja. Csak ha az (Ll) emelő az (M) ütközőhöz ért, következik be a kocsi magával vitele. A kocsimozgás átkapcsolásánál előbb az (Ll) emelő lendíttetik a pontozottan rajzolt helyzetbe és ezzel a kaparok leeresztetnek a sólébe és csak azután veszi kezdetét a kocsi mozgatása. A^3. ábrán föltüntetett kiviteli alaknál a kaparok szabadon lengenek az (F) tengely körül és közel a kaparófejnél támadó (N) kötelekre vannak fölfüggesztve. Az (N) kötelek (C) görgőkön szaladnak, amelyek a (Q) kötéltárcsával együtt egy a kocsiban ágyazott közös (P) tengelyre vannak fölékelve. A (Q) kötéltárcsa a rajzon föl nem tüntetett ütközők hatása folytán csak egy körülforgást végezhet. A (D) kötél a (K) görgőn, (Q) és (KI) görgőn van átvezetve és a (P) tengelyt mozgása közben magával viszi, miáltal a kaparok a mozgás iránya szerint megemeltetnek vagy lesülyesztetnek. Valamely ismert szerkezetű és a rajzon föl nem tüntetett rögzítőszerkezet a kaparókat megemelt helyzetükben fogva tartja és csak a kötél mozgási irányának megváltoztatásánál oldatik ki. Mindhárom kiviteli példánál az erőkar és teherkar közötti áttételi viszony a legtágabb határok között a követelmények-