64270. lajstromszámú szabadalom • Mentőkészülék villamoskocsikhoz

Megjelent 1914. évi juiiius lió 17-én. MAGY. SZABADALMI K1R. HIVATAL SZABADALMILEIRAS 64270. szám. V/g/1. OSZTÁLY­Mentőkészülék villamoskocsikhoz. SCHMIDT LAJOS SZOBAFESTŐ ARADON. A bejelentés napja 1913 Bzeptember hó 25-ike. Jelen találmány célja, hogy egyfelől a villamos elé kerülő egyének a kerekek alá ne juthassanak, másfelől pedig ily esetben lehetőleg sérülés nélkül tolassa­nak félre a kocsi útjából. A kitűzött célt jelen találmány azáltal éri el, hogy a kocsi homlokoldalán, vala­mint oldalain végtelen szallagokat rendez el, melyek a kocsihomlokoldal közepétől kiindulva, kifelé mozognak, a kocsi olda­lokon pedig hátrafelé, a haladási iránnyal ellenkező értelemben. A kocsi elé kerülő ember tehát ezen szalagok által félreto>­latik, ha pedig a kocsi oldalához ér hozzá, sérülést, illetve horzsolást nem szenved­het, mivel a szalagoknak sebessége ugyan­akkora, mint a kocsié, csakhogy ellenkező értelemben és így a kocsi mellett álló vagy fekvő emberhez képest viszonylagos se­bességük nincs. Mellékelt rajzon látható, jelen talál­mány egyik példaképen! kiviteli alakja. 1. ábra a villamoskocsi egy részének távlati képét, 2. ábra vízszintes metszetet 1. ábra 2—2 vonala szerint, 3. ábra pedig függélyes metszetet, ill. részletet mutat 1. ábra 3—3 vonala szerint nagyobb léptékben, míg a 2. ábránál ki­sebb léptékbeh van rajzolva. A találmányt tehát a kocsi homlokolda­lát és oldalait beburkoló és a kocsi haladó sebességével azonos sebességgel mozgó (f, h, g) végtelen szalagok jellemzik, me­lyek az (e, k) vezető görgők, ill. hengerek körül futnak. A kocsi jobb- és baloldalá­hoz két csoport végtelen szalag tartozik, melyek hajtásukat a kocsihomlokoldal közepén részarányosán elrendezett (e, e) hengerekről nyerik, melyeknek (d) ten­gelyeik (c) kúpos és (b) homlokfogaskere­kek közvetítésével végeredményben a vil­lamoskocsi futótengelyével állnak kapcso­latban. A három legfölső (f) végtelen sza­lag 1. ábrán látható módon csakis a be­szálló ajtóig terjedhet, miközben körül­futja a kocsi sarkában 3. ábra szerinti mó­don rugalmasan ágyazott (e) vezetőhen­gereket, melyeknek (d) forgáscsapjai az (i) csúszkában vannak ágyazva, mely a (n) vezetékben (j) rúgó ellenében rugak masan hátramozoghat. Az (o) henger mö­gött 3. ábrán látható módon a szalag visszavezetésére szolgáló (k) vezetőhenger van, a (k, e) vezetőhengerek között pe­dig vízszintes tengelyű (1) vezetőhenger,

Next

/
Thumbnails
Contents