64264. lajstromszámú szabadalom • Emeletes kocsi
— 2 — emellett az alsó sor (2) hosszfolyosója a szükséges magasággal bírjon, a fölső sor fenekének a (2) hosszfolyosó fölött fekvő részét megfelelően magasabbra kell helyezni, amit legelőnyösebben azáltal érünk el, hogy ezt a részt az egymásra következő kettős padok között fekvő ülések gyanánt képezzük ki, mint ezt a rajz mutatja, mely ülések alatt a fölső sor feneke el van hagyva. Ez a berendezés azonban hosszpadoknál ismeretes és magában véve nem képezi a találmány tárgyát. A fölső sor magassága természetesen az egyenes járást és állást megengedő módon méretezendő. Az alsó sornak a fölső sor (9) hosszfolyosója alatt fekvő része hosszfolyosó részére túlságosan alacsony, azonban a harántpadok között alkalmazott ülések részére szolgálhat, mint ezt az 1. ábra mutatja. A fölső sor berendezését célszerűen oly módon foganatosítjuk, hogy egyetlen pad fölállítására elegendő tér marad szabadon, mely pad alatt a fölső sor feneke el van hagyva, hogy az alsó sor megfelelő utolsó padja hozzáférhető legyen, miképen ez az 1. ábrán látható. Minthogy egy kettőspad rendszerint Jelentékenyen szélesebb, mint két egymásra következő kettőspad között lévő harántfolyosó, ennekfolytán az alsó sorban lévő harántfolyosó is szélesebb fölső részében, mint az alsóban, miáltal az utasoknak gyors fölállás alkalmával való veszélyeztetése lényegesen csökkentetik. Ez a berendezés még azt az előnyt adja, hogy a kerekek az alsó sor kettős padjai alatt kényelmesen elrendezhetők, miért is az alsó sor feneke igen mélyen helyezhető el, ami a kocsi összmagasságának csökkentéséhez szintén hozzájárul, mimellett csak a hosszfolyosóban való áthaladásra kell megfelelő tekintettel lenni és amennyiben ez a hosszfolyosó a kerekek fölött fekszik, abba egv lépcső vagy hasonló iktatandó be. Ha ezen berendezésnél az (1) beszállás oldalt alkalmazandó, mint-ezt a rajz mutatja, akkor a kocsi mindig csak egyik meghatározott végével haladhat előre. Ez a korlátozás elmarad, ha a kocsivégeken két beszállás alkalmaztatik. A 2. ábrán a találmánynak elektromos hajtású kocsinál való alkalmazása van fölíüntetve, melynél a haj tókerekek és a motorok kényelmesebb elhelyezése céljából a kocsifenék a kocsi végein magasabbra helyezendő, míg a kocsi középrészében a fenék mélyen helyezhető el. Az (1) beszállás ebben az esetben is oldalt, középen van elrendezve és a kocsivégeken lévő (3) lépcsőkhöz vezető hosszfolyosó a kocsi egyik oldalán fekszik. A (2) folyosóban a (4) lépcső vezet az alsó sor feneke a lépcsőtől a kocsiközépig lefelé lejtős lehet, hogy a (4) lépcső alacsonyabbra legyen készíthető. A kétkarú (3) •lépcsők egy vagy két lépcsőfoka a kocsivégeken lévő (10) dobogókhoz vezethet, melyektől a lépcsők második karja fölfelé halad. A 2. ábrán fö.ltételeztetett, hogy a kocsi középrészében az alsó és fölső sor fenekei között lévő távolság elegendő nagy, hogy egyenes járás és állás tétessék lehetővé. Az alsó hosszfolyosó a beszállástól balra és jobbra ugyanazon hosszfal mentén terjedhet, vagy pedig balra az egyik és jobbra a másik oldal hosszában. Ebben az esetben az üléseknek az alsó sor középrészében való elrendezés éppúgy, mint a fölső sor középrészében, tetszésszerint választható. Az alsó sor végrészeiben és a fölső sornak fölötte fekvő részeiben harántirányú (5, 6) kettős padok vannak (7, 8)harántfolyosókkal váltakozva elrendezve, éppúgy, mint ahogy ez az 1. ábra kapcsán leíratott. A fölső sor feneke a (2) hosszfolyosó fölött szintén magasabbra van helyezve és a harántpadok között lévő ülések gyanánt van ki' képezve, míg a fölső sor (9) hosszfolyosója alatt az alsó sor harántpadjai között ülések vannak alkalmazva. Az üléseknek az alsó sor középrészében való tetszésszerinti elrendezése meg-