63850. lajstromszámú szabadalom • Fonalsimítóberendezés szövőszékekhez

lyukgatott, edényszerű (I) tartóban van el­rendezve, mely a szükséges merevség el­érése céljából, fenekén célszerűen, (2) me­revítőbordával bír. Az (1) tartó az azt min­den oldalról körülvevő (e) külső tartályban mozgattatik föl és le, mely csak fölül bír hosszú hasítékkal az (S) simítótest keresz­tülbocsátása céljából. Az (1) tartónak az (e) tartályban való jobb vezetése céljából, a tartó felső szélén, mindkét oldalon, (3) lé­cek vannak elrendezve, melyek a folyadék­nak a tartó bemerülésekor való átbocsátá­sára szolgáló (4) kivágásokkal bírnak. Ezen kivágások a 10. ábrán nézetben, a 11. ábrán pedig keresztmetszetben láthatók. A (3) lé­cek, fölemelt állapotukban, az (e) edény behajlított (5) széleihez fekszenek, melyek a kivágott (3) lécek számára tömítőlécek gyanánt szolgálnak. Amíg a (3) lécek az (5) lecekhez fekszenek, folyadék a (4) kivágá­sokon keresztül nem nyomulhat kifelé. Az (8) simítótestnek, illetve (1) tartójának moz­gatását a mindkét végén megerősített (6) rudak eszközlik, melyek vagy az (e) tartály fenekének tömített nyílásán mennek keresz­tül, vagy pedig — mint a rajzon föl van tüntetve — fölülről, az (e) tartály széle fö­lött vezettetnek az (1) tartóhoz. A (6) ruda­kat azonkívül, célszerűen, még (7) tartókon vezetjük keresztül, melyek a (b) bordaládá­hoz vannak erősítve. A (6) rudak mozga­tása, tetszőleges alkalmas eszközök útján, a szövőszékről történik. Legegyszerűbben lé­tesíthető a mozgás két, a szövőszék két ol­dalán elrendezett (8) csúszóvezeték alkal­mazása által, melyekben a (6) rudak végén megerősített (9) görgők vezetődnek, A (8) csúszóvezetékeket, a szövőszék szerkezete szerint, annak valamely alkalmas, helytálló részén lehet elrendezni. Friss folyadéknak az (e) tartályba való bevezetése a (10) nyíláson át történik, me­lyet a kívül lévő folyadéktartállyal tömlő segélyével kötünk össze. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Fonalsímító-berendezés szövőszékekhez, melynél a láncfonalakat, közvetlenül a szövési helyen, egy nedvesen tartott test simára simítja, miáltal a fonaltól elálló szálak kinyújtva, a fonalhoz si­mulnak, azáltal jellemezve, hogy az (S) simítótestet hordó (e) tartály a (b) bor­daládán föl- és lemozgathatóan van megerősítve és utóbbinak ide-oda menő mozgásában résztvesz. 2. Az (1) alatt védett berendezés foganato­sítási alakja, azáltal jellemezve, hogy az (S) simítótestet hordó (e) tartály két csuklós (i és k) rúd segélyével a (b) bordaládával, vagy az ezen utóbbi alatt elrendezett (m) lapokkal van összekötve és a helytálló (r) bütykön tovacsúszó (q) kilincsemeló segélyével a szövési helyen a fonalakhoz szaporíttatik. 3. Az 1. és 2. alatt védett berendezés fo­ganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy az (S) simítótestet hordó (e) tar­tály és a (b) bordaláda között lévő két (i) és (k) összekötőrúd egyenlőtlen hosszú, miáltal elérjük, hogy a simítótest, köz­vetlenül a szövési helyre való beállása után, egy pillanatig állva marad, azután pedig azt a tovahaladó (b) bordaláda rögtön magával viszi. 4. Az 1. és 2. alatt védett berendezés fo­ganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy az (S) simítótestet hordó (e) tar­tály csak egy csuklós (J) kar segélyé­vel van a (b) bordaládával összekötve, míg a bordaládán való vezetése a két oldalon lévő (L) sinek és a horogalakú (H) tartók segélyével történik. 5. A 4. alatt védett berendezés foganatosí­tási alakja, azáltal jellemezve, hogy a (b) bordaláda alatt egy a gépen keresztben végigmenő (W) tengely van ágyazva amelyre a két oldalon (J) összekötőka­rok vannak erősítve és mely (W) ten­gelyt egy lengő és az egyik irányú mozgásnál egy (r) ütközőnek ütődő (q) kilincsemelő egy (F) rúgó hatása ellené­ben elforgat, mihelyt a (q) kilincsemelő a helytálló (r) bütykön tovacsúszott, mi­kor is az (S) simítótest a szövési helyhez nyomódik. 6. Az 1. alatt védett berendezés foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy az (S) si-

Next

/
Thumbnails
Contents