62607. lajstromszámú szabadalom • Tejsterilizáló eljárás és berendezés
2 — A sterilizálókészülék két ismert elem kombinációjából áll, melyek oly módon vannak szerkesztve, hogy a csatornák, valamint az összekötő csövek keresztmetszete ugyanaz, azaz a tej áramlása mentén állandó. . Ezen két elem közül az egyik egy hőkicserélőberendezés, mely központi mag köré oly módon tekercselt két rézlapból áll, hogy azok két egymástól független csatorna rendszert alkotnak, melyek közül az egyik a készülék fölső, a másik a készülék alsó részén nyitott és a meleg, illetőleg az ezzel ellentétes irányban keringő hideg folyadékot vezetik. A jelen találmány egyik jellegzetes ismérve a spirális hőkicserélő berendezésen eszközölt javítás, mely annak kényelmes kezelését teszi lehetővé, minden egyes része megközelíthető és könnyen tisztítható, mely körülmény a tejiparban elsőrangú fontossággal bír. A hőkicserélő berendezés csatornáinak fölülete nagy, míg a szerkezeti magasságuk kicsiny úgy, hogy könnyű és tökéletes tisztítást tesz lehetővé és a válaszfalak minden nagyobb nehézség nélkül elég magas nyomást bírnak ki. A hőkicserélő berendezés előnyösen több hasonló elemből összeállított csoport, melyek egymással sorba vannak kapcsolva. A sterilizálóberendezés másik eleme a hevítőkazán, mely vízzel töltött tartályból és ezen tartályban elrendezett csőkígyóból áll. A csőkígyó vízszintes csövei két szemközti falra vannak szerelve, melyek egymással folytatólagos összeköttetést létesítő elmozdítható csőösszekötődarabok útján közlekednek. A víztartály, mint hőakkumulátor a hevítés mértékét szabályozza azáltal, hogy a befogadóképessége hatszor olyan nagy, mint a csőkígyóé. A mellékelt rajz a találmány tárgyának példaképen vett kiviteli alakja. Az 1. ábra a hőkicserélő berendezés függélyes metszete, a 2. ábra az 1. ábra A—A vonala mentén vett metszete, a 3. ábra a hevítőkazán függélyes metszete, a 4. ábra a tej keringését mutatja vázlatosan. A rajzon látható hőkicserélő berendezés több hasonló elemből összeállított csoport, melyek egymással sorba vannak kapcsolva; minden egyes elem két csavarvonalban összetekercselt ónozott (a, b) rézlapból áll, melyek egymással a rájuk forrasztott (c) rézszalagok segélyével vannak összekötve és ezáltal fölváltva az elemeket fölső, illetőleg alsó oldalukon lezárják (1. ábra). Ily módon minden egyes elemnek két egymástól teljesen független (d, e) csatornarendszere van, melyek közül az egyik fölül, a másik alul nyitott. Két szomszédos elemet két kaucsukból vagy más rugalmas vagy képlékeny anyagból készült (f) gyűrű választ el egymástól, melyek között a (g) rézgyűrű fekszik. Minden egyes elemsor fölött, illetőleg alatt két erős (h), illetőleg (i) lap van elrendezve, melyek egymással az egész rendszert összeszorító és egyesítő csavarorsók útján lehetnek összekötve. A sterilizálandó tej a (j) csövön és a (jl) toldatokon át minden egyes elem (c) csatornáiba hatol és annak egyik végétől a másikig keresztülhalad, a (kl) toldatokon kilép és a (k) csövön át a hevítőkazánba kerül. A sterilizált tej a hevítőkazánból az (1) csőbe, onnan az (11) toldatokon át a (d) csatornákba kerül és.ezen (d) csatornákon való átáramlás után az (m) csövön keresztül elvezettetik. A hevítőkazán a tetszőleges módon fűthető négyszögletes (n) kazánból áll. Ezen kazán a párhuzamos (o) csövek útján van merevítve, melyek egymással a kazán külső oldalán a leszerelhető (p) összekötőrészeken át közlekednek és a csövek kényelmes tisztítását teszik lehetővé. Az ily módon egyesített csövek a kazán vize által körülvett csőkígyót alkotnak. A kazán vize nagy térfogatú vízfürdőként hat, melynek hőmérséklete könnyen állandó értéken tartható.