62388. lajstromszámú szabadalom • Elektromosan fűtött kesztyű
nagyobb léptékben vett keresztmetszeteit mutatja; az 5. ábra az együttműködő kontaktusoknak és az elektromos áramkörnek vázlatos képét mutatja, mely utóbbiba a fűtőtekercsek és a kontaktusok be vannak iktatva, végül a 6. ábra részben metszett részletrajza egy pár csappanó kapcsolásnak, melyek a fűtőáramkör kontaktussarkainak egyikét képezik és egymástól szétválasztva vagy egymással összecsappantásra kész helyzetben vannak föltüntetve. A találmány megmagyarázása céljából a mellékelt rajzon az (1) kormánykerék van ábrázolva, melynek előnyösen fából való koszorújához (2) és (21 ) elektromos vezetőszalagok vagy lemezek különálló sorozatai vannak erősítve és pedig az (A) keztyűs kezek mindegyike számára egy külön sorozat. A vezetőszalagok tetszőleges ismert, a rajzon nem ábrázolt módon vannak egymástól elszigetelve. Természetes, hogy a találmány általában bármily alkalmas alakú kontaktusok használatára kiterjed, melyek a kormánykeréken elrendezve a keztyűkön vagy ujjatlan keztyűkön lévő hasonló kontaktusokkal együtt működnek avégből, hogy a keztyűkben lévő fűtővezetékeken át az elektromos áramot zárják vagy nyissa. A 2. ábrán olyan (Al) keztyű van föltüntetve, amely a legalkalmasabb burkolat a kéz számára, ámbár természetes, hogy a találmány egyformán alkalmazható ujjatlan keztyűknél és a kéz vagy láb számára való hasonló burkolatoknál is. A keztyű előnyösen a belső és külső teleszkópszerűen egymásba illesztett (3) és (4) részekből áll, melyek lényegileg egyenlő alakúak, mimellett a külső rész elég bő, hogy a belső részt könnyen befogadja. Mind a két. keztyűrész az (5) és (5l ) csuklódarabokkal és a (6) és (61 ) ujjdarabokkal van ellátva, míg a kézdarab a fűtőtestet képezi. A (3) és (4) részek előnyösen egymásba vannak tolva és külön-külön és szétválaszthatóan vannak kiképezve úgy, hogy szükség vagy kívánság esetén a belső rész a külsőből kihúzható, A részeknek összetartására az (5) és (51 ) csuklódarabok és a (6) és (61 ) ujjdarabok alkalmas (7) kapcsokkal vannak ellátva melyek előnyösen keztyűgombok vagy szegélymegerősítők gyanánt vannak kiképezve, vagyis úgy, hogy minden egyes kapocs két részből áll, melyek közül az egyik a külső (4) részhez van erősítve és benyúló fejjel vagy gombbal van ellátva, a másik rész pedig a belső keztyűrészhez van erősítve és az előbb megnevezett rész kiemelkedését befogadó mélyedéssel van ellátva. A kapocs tehát csappanó kapcsolást képez, melynek segítségével a részek súrlódás útján összetarthatok vagy tetszés szerint szétválaszthatok. A keztyű (3) belső tagjának némely része, előnyösen egy vagy több része, a jelen esetben három ujja, újezüstből vagy más alkalmas sodronyból való (8) elektromos fűtőtekercsekkel vannak ellátva, melyek a 3) belső rész anyagába oly módon vannak beágyazva, hogy az ujjdarabok keresztmetszetének körvonalait követik, tehát az ujjakat körülveszik, ha a keztyű a kézre van húzva vagyis az ujjak a tekercsekbe be vannak dugva. A belső és külső (3) és (4) keztyűrészek tetszőleges alkalmas hajlítható anyagból készíthetők és pedig a belső rész előnyösen kötött vagy szövött anyagból, a külső rész pedig bőrből vagy más megfelelő anyagból. A (8) fűtőtekercsek sodronya a belső (3) keztyűrész ujjai köré van tekercselve és ennek anyagába előnyösen befűzés útján van behelyezve, amint az a 3. és 6. ábrán látható úgy, hogy a tekercs menetei egymástól meghatározott távolságban maradnak (2. ábra) és egyúttal nagy mértékű hajlékonyságot engednek az ujjak és a kéz más részei szabad mozgás számára. Ezen tekercsek valamely ismert módon elektromosan össze vannak egymással kötve, úgyszintén a (9) kontaktussarkokkal is elektromos összeköttetésben állanak, amint az a 2., 3., 5. és 6. ábrán jól látható. Ezen kontaktussarkok mindegyike két részből áll, melyek a (7) kapcsokhoz hasonló kapcsot képeznek és működésre alkalmas helyzetben vaunak a már leírt módon a belső és külső (3) és (4) kesztyűrészekhez erősítve. A 6. ábrán példaképen ezen kontaktussarkok