62070. lajstromszámú szabadalom • Elektromágneses áramhatároló
nél egy főáramkörű relais idézi elő az áram megszakítását és melynél a föntemlített hátrányok föl nem lépnek. A találmány tárgya azonkívül más szerkezetekkel szemben tetemes előnyöket nyújt. A mellékelt rajzon a találmány tárgyát képező készülék példakép vett foganatosítási alakjában van föltüntetve, nevezetesen az 1. ábra a készülék elölnézete, a 2. ábra ugyanannak metszete az 1. ábra A—A vonala szerint, a 3. ábra a kapcsolási séma, a 4. és 5. ábra további két kiviteli alak kapcsolási szkémája. A készülék egyes részei példáúl porcellánból készült (a) alaplemezen vanak elrendezve, mimellett a készüléket a rajzon föl nem tüntetett védő burok veszi köröl, mely le is plombázható. A főáramkörű relais a (b) elektromágnesből áll, melynek tekercsén a határolandó áram folyik keresztül, továbbá az (e) pont körül forgó (c) fegyverzetből és a (d) kontaktusból. A (c) fegyverzet aránylag vékony vasbádogból készül és az erővonalak irányában az (e) pont felé meg van hosszabbítva. Ezáltal elérjük, hogy a fegyverzeten átmenő erevonalkötegnek az út hosszabb részén kisebb mágneses ellenállást nyújtunk, mint az út többi részén, melyben az erővonalak a levegőn mennek keresztül. Ennek következtében vékony fegyverzettel kielégítő vonzatást érünk el, még ha az aránylag távol is áll az elektromágnes vasmagjától. A vonzatásnál a fegyverzet a mágnesmaghoz fekszik, miáltal a relais bekapcsolásának ideje alatt rázkódtatások elkerültetnek. Minthogy a mágneses kör nincsen zárva, a fegyverzet a mágnestelenítésnél nem tapadhat, A (c) fegyverzeten, melynek •nehézségi nyomatékát az (A) csavar segélyével szabályozható (11) rúgó befolyásolja, az (f) tompítóhenger van megerősítve, melyben a (g) kölyű mozog. A kölyűa mozgathatóan elrendezett (h) rúd közvetítésével az (i) kontaktuskarhoz van erősítve, mely a (k) pont körül elfordúl és a forgáspont ellentétes oldalán meggörbített meghosszabbításán az (1) rúgóval van fölszerelve, melynek másik vége az alaplapon elrendezett (a) állványra erősített (m) szögvasba van beakasztva. Az (i) kontaktuskarra az (o) főkontaktus van szerelve, mely nyugalmi helyzetében egy az (a) alaplemezre erősített és (r) szorító csavarral ellátott (p) kontaktusdarabhoz fekszik. A főkontaktus a (k) forgáspont közelében van elrendezve oly célból, hogy j nagy kontaktusnyomást érjünk el és így a kontaktusok minden fölhevülését elhárítsuk. Az (i> kontaktuskar a (t) kontaktusdarabot tartó lapos (s) rúgóval van ellátva. A (t) kontaktusdarab alatt az (u) mellékkontak-i tus van elhelyezve, mely a (v) kontaktuskaron az (x) pont körül forgatható. A (v) kontaktuskar a (z) mágnes (y) fegyverzetén van megerősítve és az az (m) szögvas és egy a fegyverzeten megerősített kar között kifeszített (12) rúgó befolyása alatt áll. A föltüntetett kiviteli alaknál a (z) mágnes tekercse a főáramkörhöz mellékáramkörben fekszik. Az (rl) és (r4) kapcsokhoz az áramforrásból jövő vezetékek vannak kapcsolva, melyek az (r2) és (r5) kapcsokon át a fogyasztási készülékekhez vezetnek. A készülék következőkép működik: A fogyasztásiáram az (rl) kapocsból rendesen a főáramkörű (b) relaismágnesen át a (j) vezetékbe, innen az (r) kapocshoz és tovább a (p) és (o) kontaktusokon át a hajlékony (j) vezetékbe folyik, ahonnan az (r2) kapcson át a fogyasztásikészülékekhez áramlik. Az áram visszavezetése a közös (B) sínen elrendezett (r4) és (r5) kapcsokon át történik. Ha a fogyasztási áram túllépi azt a határt, melyre a készülék be van állítva, a (b) mágnes vonzza a (c) fegyverzetet ós emellett a (d) kontaktuson át a (z) munkamágnes áramkörét zárja. Miután a mágnes gerjesztve van, ez (y) fegyverzetét vonzza és a (v) kar fölfelé lendül. Mihelyt a (v) kar (u) kontaktusa a (t) kontaktust megérinti, az