61883. lajstromszámú szabadalom • Készülék beton habarcs hydradulikus vagy más kötőanyagok és hasonlók keverésére és fölhelyezésére
nyílnak, ha a két tartány egyikébe sem bocsáttatott nyomólevegő; azonban a két födél mindegyike tömítve zárva tartatik, ha az illető tartányba nyomólevegő bocsáttatott, míg a két tartány között lévő nyílás födele, önsúlya folytán, önműködően nyílik, ha mindkét tartányba egyidejűleg nyomólévegő bocsáttatik úgy, hogy a fölső tartányban lévő anyag nyomásveszteség nélkül léphet az alsó tartányba. A találmány egy további lényeges sajátsága abban áll, hogy a folyékony és a száraz anyag részére egy fúvóka van elrendezve, melybe a száraz anyag központos sugár alakjában vezettetik be, míg a folyadék kényszeríttetik, hogy e sugarat körülvegye, mimellett a folyadékrészecskék a száraz részecskék felé konvergálnak és az utóbbiakkal keverődnek. Végül a találmány egy lényeges sajátsága még több . folyadéktartány alkalmazásában áll, melyek alkalmasan elrendezett szelepek által fölváltva egy folyadékbevezető esőhöz és a nyomólégforráshoz kapcsolhatók úgy, hogy az egyik tartány megtölthető, mialatt a másikból á folyadék a nyomólevegő segélyével kivezettetik és megfordítva, oly célból, hogy folytonosan dolgozhassunk. A találmány az egész készülék különleges részleteire is kiterjed. A csatolt rajzokon az l.ábra a készülék előnyös kiviteli alakjának oldalnézete és a 2, ábra fölülnézete. A 3. ábra a készülék az 1. ábrával ellentétes oldalról tekintett nagyobb léptékben rajzolt oldalnézete. A 4. ábra az 1. ábra végnézeté és az 6. ábra az 1., 2. és 3. ábrának 5—5 vonala szerinti függélyes keresztmetszete. A 6. ábra a száraz anyagok tartányai egyikéhez tartozó kíbocsátócső háromfuratú csapjának metszete. A 7. ábra az 1. ábra 7—7 vonala szerinti metszete, amidőn a kompresszor nézete látható. A 8. ábra a száraz anyagok tartányainak egyikét és e tartánynak töltőedényét a 4. és 10. ábra 8—8 vonala szerinti metszetben mutatja. A 9. ábra az 5. ábra 9—-9 vonala szerint vízszintes metszet, amidőn a tápláiókerék látható. A 10. ábra a 8. ábra 10—10 vonala szerinti metszet a tartány födelének és fölső részének alulnézetével. A 11. ábra a fúvókának nagyobb léptékben rajzolt hosszmetszete. A 12. ábra a .készülék egy másik kiviteli alakjának nézete, mimellett a száraz anyag tartánya íészben el van törve, hogy a födél, a táplálókerék és a kavaróberendezés föltüntethető legyen. Az alábbiakban először az előnyösnek nevezett kiviteli alak van leírva. Ez a kiviteli alak lényegében egy a száraz, poralakú vagy fölaprított anyag részére való tartány' ból áll, melyből a rajzon kettő van föltüntetve és melyek (a, b)-vel vannak jelölve; a készülék továbbá két a víz vagy más folyadék részére alkalmazott (c, c) tartányból (3. ábra) egy vagy több (d) nyomólégtartányból, melyekből a rajzon szintén kettő van föltüntetve (2. ábra) és végül az (e) kompresszorból, (f) motorból és a (g) szivattyúból (1. ábra) áll. Mint azt a rajz mutatja a készülék egy kocsi vázára vagy keretére van szerelve, mely egy alkalmas, az (f) motorral összekötött és az utóbbi által működtetett hajtással van ellátva. Azonban a készülék a találmány keretén belül másfajtájú járműre vagy helytálló alátétre is szerelhető. Mint azt az 1., 2., 3. és 7. ábra mutatja az (e) kompresszor a (h) mótortengelyről szíj segélyével hajtható, mely a mótortengely (i) szíjtárcsája és a kompresszor forgattyustengelyének (j) szíjtárcsája köré van fektetve. Ha a készülék egy más helyre viendő vagy üzemen kívül helyezendő, akkor a kompresszort kikapcsoljuk és ezáltal a motort a kocsi hajtására fölszabadítjuk. Ezt a hajtószíj feszültségének a (k) szíjfeszítő segélyével való változtatása által érjük el, A két (d) légtartány (2. ábra) egymással össze van kötve és szabadon közlekedik egymással. A (d) tartányok egyike az (e) kompresszor kibocsátócsövével és a másik ae (I) cső által az (a) tartány alsó részével van összekötve, mely (1) cső az (a) tartány fenekében az (m) kibocsátónyílással szemben torkollik (5. ábra) és az (a) tartányba vezető