61414. lajstromszámú szabadalom • Siklórepülőgép
hatást az is létesítheti, hogy lefelé irányult <al) szélekkel biró fix (a) tartófölületeket alkalmazunk oldalt és a röpülőgép súlypontja előtt. Ha élőiről hirtelen szélroham jön, a főtartófölületeknek eme görbített széleinek az a hatása, hogy a gépet ideiglenesen lefelé kormányozzák, míg a csillapított szélkerék a hátsó magasságkormányt annyira el nem forgatta, hogy ez az (al) fölület szélek lefelé kormányzó hatását legyőzi. Egyetlen (f°) szélkerék helyett többet is -alkalmazhatunk, melyeket a tartófölület szélei közelében állítunk föl. Mint az 5. és 6. ábrán látható pillanatnyilag túlerőt kifejtő szélkerék vagy szélkerekek helyettesítőjét vagy kiegészítőjét azt az elrendezést is alkalmazhatjuk, hogy a főtartófölületet vagy más fölületet vagy fölületeket előnyösen a röpülőgép oldalélei közelében akként alakítjuk, hogy az ellenszél a röpülőgépet fokozottabb mértákben igyekezzen lefelé kormányozni, mint amekkora fölfelé kormányzó hatást fejt ki a stabilizáló szélkerék. Ennek az elrendezésnek egy foganatosítási alakja a 6. ábrán látható és abban áll, hogy a fix (a) lemezt oldalélein lefelé fordult (al) szárnyakkal látjuk el, melyek akként vannak elrendezve, hogy a légnyomás normálisan fölső fölületükre és annyira elől hasson, hogy a főtartófölületet állandóan lefelé kormányozhassa, mi ellen normális viszonyok között a csillapított (ij szélkerék által állított (m) kormánylapát hat. Hirtelen ellenfél esetében az (al) szárnyak lefelé kormányzó hatása rögtön növekedik és azt idézi •elő, hogy a röpülőgép lefelé mozogjon, vagy időlegesen mozogjon lefelé, míg a csillapított <i) szélkerék a rugalmas (m) kormánylapátot eléggé elforgatja, hogy az (al) szárnyak lefelé kormányzó hatását legyőzhesse. A mellső emelő sík, ha azt ily módon alkalmazzuk, ugyancsak egy rugalmas rúdon vagy kereten van alkalmazva, vagy pedig a légnyomás középpontjához csuklósabb van kapcsolva úgy, hogy hirtelen ellenszélroham hatása alatt pillanatnyilag a lefelé kormányzó állásba jusson. Amennyiben a röpülőgép oldalrészeinek mellső éleit ekként képezzük ki, még azt a további előnyt is elérjük, hogy az oldalstabilitást fölállító nyomaték létesítésével támogatjuk, mikor a röpülőgép az egyik oldalfelé hajlik és emez oldalfelé kanyarodni kezd. Ha az ily fölületeket még kézzel, pl. emelő vagy más szerkezet közvetítésével el is torzítjuk még pedig azon az oldalon, melyet sülyeszteni kell erősebben, fölösleges a röpülőgépet külön kormány segélyével amaz oldalfelé kormányozni, melyet sülyeszteni kell, mint ahogy ez azoknál a gépeknél szükséges, melyeknél a tartófölületeket eltorzítjuk. A lefelé kormányzásra a mellső élek helyett ép oly előnyösen segéd fölületeket is alkalmazhatunk az oldaléleken, melyek az oldalrészeken vannak alkalmazva. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Sikló röpülőgép, jellemezve a szél által hajtott szárnyaskerekek által, melyek a röpülőgép hossztengelye irányváltozásainak kizárására szolgálnak. 2. Az 1. alatt védett röpülőgép foganatosítási alakja, jellemezve egy szél által hajtott, megterhelt vagy egy lendítőkerékkel kapcsolt szárnyaskerék által, mely a röpülőgép hossztengelye irányváltozása ellen hat. 3. Az 1. és 2. alatt védett röpülőgép foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a lendítőkerék hatást gyakorló szélkerék a főtartófölületen, vagy egy erre szerelt föl ületen, vagy egy segédmagasság kormányon van alkalmazva. 4. Az 1. és 2. alatt védett röpülőgép foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a lendítőkerék hatást gyakorló szélkerék vagy mereven van a magasságkormányra szerelve, vagy akként van evvel kapcsolva, hogy a magasságkormánynak oly irányú beállását idezze elő, mely a röpülőgép hossztengelye irányváltozása ellen hat. 5. A 2., 3. és 4. alatt védett röpülőgép foganatosítási alakja, jellemezve egy második, aránylag teljesítményű és kis