60472. lajstromszámú szabadalom • Indítókészülék higany gőzlámpák, elektromótorok és más effélék számára

Megjelent 1913, évi július lió 30-án. MAGY. SZABADALMI KIR. HIVATAL SZABADALMILEIRAS 60472. szám. VII/h." OSZTÁLY. Indítókészülék higany gőzlámpák, elektromótorok és más effélék számára. W. C. HERAEUS GESELLSCHAFT M. B. H. CÉG. HANAUBAN. A bejelentés napja 1912 december hó 14-ike. Önműködő indítókészülékekné), melyek az áramerősség csökkenése alkalmával elé kapcsolt ellenállást rövidre zárnak, a rövid­zárás vagy főáram, vagy a roótorarmaturá­hoz, illetőleg a lágzóhoz mellékáramkörben kapcsolt elektromágnes segélyével idézhető elő és pedig az indítók első csoportjánál 1 ez a rövidrezárás a főárammal gerjesztett mágües fegyverzetének szabaddátétele út­ján történik. Miután azonban a rövidzárlat folytán az áram ismét növekedik, az elektro­t mágnes a fegyverzetre ismét nagyobb erő­hatást gyakorol, mely a kontaktusnyomást csökkenti. Szintúgy az indítók második csoportjánál melyeknél az armatúra-, illetve a lángzó­feszültség növekedése alkalmával kontaktus­létesítés céljából valamely fegyverzet von­zása következik be, azon idő alatt, midőn éppen a feszültség az elektromágnesnek lehetővé teszi, hogy az a fegyverzetet kon­taktusba hozza, a kontaktusnyomás egészen csekély. Ezen csekély kontaktusnyomás azonban csekély mechanikai és elektromágneses za­varok beálltával könnyen erős szikra-, il­letve fényívképződést, azaz a kontaktusok gyors kopását ós elpusztulását okozhatja. A találmány szerint már most a kapcsoló­fegyverzet két elektromágnes-pólus, illetve póluspár között akként van elrendezve, hogy annak esetleg ütközők által megszabott ha­tárállásai stabilizálva vannak és egymástól labilis egyensúlyú körlet által vannak el­választva, mely elrendezés folyományaként a fegyverzet nem fokozatosan közlekedik a kontaktusálláshoz, hanem minden körülmény között függetlenül attól, vájjon az átváltás­nak mely faját használjuk, a kontaktust egy csapással és erős nyomással létesíti. A mellékelt rajz 1., 2. és 3. ábrái indító­készülékeknek oly példaképeni alakjait mu­tatják, melyek az ismertetett elrendezéssel bírnak és melyek egymástól abban külön­böznek, hogy a kapcsolófegyverzetnek egyik határhelyzetéből a másikba való átváltására különböző közegek szolgálnak. Az 1. ábra szerinti foganatosítási alaknál az áramnélküli állapotban az (al) és (a2) fegyverzeteket saját súlyuk tartja távol (pl, p2) pólusaiktól, amikor is a fegyverzet emel­tyűkön elrendezett és az elékapcsolt ellen­állás rövidrezárására szolgáló (KI és K2) kontaktusrészek egymással nem érintkez­hetnek. A bekapcsolás alkalmával a főáram a (pl és p2) elektromágnespólusokat ger­jeszti, amikor is mindkét fegyverzet meg­emelkedik és emellett mindkét kontaktus-

Next

/
Thumbnails
Contents