59728. lajstromszámú szabadalom • Vontatóberendezés
egyik vagy másik kúpkerék kapcsolható a {14) kerékkel, ami által a (15) dob forgása s ennek folytán a traktor haladási iránya megfordíttatik. Ha az (5) dob egymagában lenné, á traktort majdnem lehetetlen lenne járatni. Tekintetbe'kell venni ugyanis, hogy a jelen találmány tárgyánál a traktor nem a kerekeknek a földhöz való tapadása, hanem a kötélnek az (5) dobra való föl- és lecsavarása folytán halad előre. De ha a motor hatása folytán az (5) dob forogni kezd és a kötél egyik vége ennek folytán megfeszül, ezen kötélág ennek folytán megnyúlik úgy, hogy a dob mögötti másik kötélág lazul, minek folytán & kötél csúszni fog a dobon úgy, hogy Vontatás nem lenne lehetséges. Ép ezért eddig -az ilyen szerkezeteket úgy képezték ki, hogy a traktor kerekeit hajtószerkezettel látták el s emellett a mótor révén működtették a kötéldobot is; az ilyen szerkezeteknek azonban több hátránya volt, melyek között legnagyobb hátrányt a négy traktorkeréknek hajtott és irányítható kerékké való kiképzésének szüksége képezte. A jelen találmánynál a traktorkerekek nem hajtatnak meg, hanem egyszerűen az (5) dobon kívül egy azonos átmérőjű és a (16) tengellyel párhuzamos (18) tengelyen lazán ülő, azonos számú horonnyal biró (5') dobot alkalmazunk úgy, hogy a két dob szélei azonos párhuzamos függélyes síkokban legyenek. Ha ily szerkezetnél működtetéskor az (5) dob az egyik kötélszárat megfeszíti, az (5) dob mögött létesülő lazulást az (5') dob körüli kötélkanyarulatok megszüntetik úgy, hogy eleinte az (5') dob gyorsabban fog forogni, mint az (5) dob; mihelyt azután a két dob közötti kötéldarabban a lazulás megszűnt, a két dob egyforma sebességgel fog forogni s a traktor' szabályosan menesztetik előre. Ezen tünemény ugyanígy megy végbe akkor is, ha a traktor ellenkező irányban indíttatik meg vagy, ha az (5, 5') dobok viszonyos helyzete meg van fordítva. ; A működtetés előtt természetesen a (4) kötelet ki kell feszíteni s é célra szolgál a korábban említett (7) dob, mely az egyik horgönykocsin van elrendezve és amelyre a megmunkálandó földszalag változó "szélességének megfelelő fölösleges kötéldarab fölcsavárható. A keit (5, 5') dob kombinációjának azonban más hatása is van. Ha ugyanis csak az (5) dobot alkalmaznék, a reá kanyarodó kötél, ngtely rendszerint igen hosszú és 800 métert is elérhet, hurokképződésre hajlana s az egyes kanyarulatok könnyen egymásba ugranának. Ezen fölcsavarodási hibák egyrészt a kötelet fárasztják, másrészt pedig a kötél-egyidejű forgó mozgása folytán növényeknek a kötélre való csavarodását okozná, minthogy a kötél egy része a földön húzatik. Azáltal azonban, hogy a kötélkanyarulatok mindig két szemben fekvő dobhoronyban vezettetnek, pontos vezetés éretik el s minden torzító kiküszöböltetik. Az (1) keret hosszoldalának két végén elrendezett (19) görgőpárok a (4) kötél pontos vezetését elősegítik. A 3. ábra értelmében a (2) hámfa egy lyukgatott rúdból áll, mely egy ugyancsak lyukgatott hüvelyben tolható el és csapok révén rögzíthető. Ezen elrendezés azért jelőnyös, mert a traktor által vontatott ekének vagy más szerszámnak kapcsolási pontja a traktor keretétől többé-kevésbbé oldalt lévén kihelyezhető, könnyebben hozható egyensúlyba a traktor tömege és a szerszám ellenállása által a kötélre kifejtett erőpár, melyeknek viszonya a szerszám ellenállásától függ. A kötélnek a traktor oldalán való elrendezése és ennek folytán az oldalt kihelyezett kapcsolási pont a szerszám számára különböző szélességű szerszámok alkalmazását teszi lehetővé anélkül, hogy kénytelenek lennénk a traktor kerekeivel bármikor is a már megmunkált talajon haladni. A horgonykocsik mindegyike (21) kerékpárokra szerelt (20) kerettel bír; az egyik kocsi a (8) horoggal, a másik pedig a (7) kötéldobbal van ellátva. A kocsik (21) kerekei (22) fémes óldaltárcsákkal bírnak, melyek a kerékkel koncentrikusak és centrális nyílásukon átbocsátják a kerékagyat. A (22) tárcsák széle .ki van élezve, oldaluk pedig