59728. lajstromszámú szabadalom • Vontatóberendezés

ozzáfekszik a keréktalp széléhez úgy, hogy ha keréktalp határolja a tárcsának a földbe való hatolását. Mindegyik tárcsa a megfelelő kerékkel az egyes küllőket közvetlenül a keréktalp alatt körülfogó kengyelek révén vannak kapcsolva, mely kengyeleknek szárai a tárcsa megfelelő nyílásain túlnyúlnak s csavaranyákkal láttatnak el. Mennél inkább feszíttetnek meg e csavaranyák, annál kúpo­sabb vagy parabolikusabb alakú lesz a tárcsa, amely a kötél által kifejtett vonóerő foly­tán föllépő deformációnak előnyös egyen­súlyozására szolgál. Nem kell mind a négy kereket ily tár­csával fölszerelni, elégséges csak a traktor fölé forduló két keréknek tárcsákkal való fölszerelése. Utakon való szállításkor a kengyelek ol­dása után a tárcsák egyszerűen leszerel­hetők úgy, hogy azok ilyenkor nem kopnak. Szántáskor a horgonykocsik a traktor haladási irányára merőlegesen időszakosan mozgattatnak előre tetszés szerinti módon. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Vontatóberendezés, tetszés szerinti tár­gyak, különösen földművelő szerszámok­nak egy kötél mentén való vontatására, jellemezve azáltal, hogy a hosszirányban elmozgatható, de oldalirányban ellent­álló két horgonykocsi közé feszített kötél több kanyarulatban van egy traktor két dobja körül vezetve, melyek egyikét a traktor hajtja, míg másika laza, mimel­lett a traktor irányítószerkezettel és a vontatandó szerszám kapcsolására szol­gáló szerkezettel bír. 2. Az 1. alatti szerkezet foganatosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy a laza kötéldob az ékelt kötéldobbal közös függélyes szimmetriasíkkal és azonos számú kötél­vezető horonnyal bír. 3. Az 1. és 2. alatti szerkezet foganatosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy a traktor és a szerszám közti kapcsolat létesíté­sére a traktornak egy oldalt kinyúló változtatható hosszúságú hámfája szolgál. 4. Az 1—3. alatti berendezés foganatosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy a két horgonykocsi közül az egyik a kötélvég beakasztására szolgáló horoggal, a másik pedig egy kilincses kötéldobbal van el­látva, mely utóbbi révén a kötél meg­feszíthető. 5. Az 1—4. alatti berendezés foganatosítási alakja, jellemezve a horgonykocsikerekek külső pereméhez illeszkedő, centrális nyí­lással biró, homorú vagy kúpos fém­tárcsák által, melyek éles peremükkel túlnyúlnak a kerékátmérőn és kengyelek révén vannak a kerékküllőkhöz oldhatóan­kapcsolva. (1 rajzlap melléklettel.) PALLA4 RÉ9ZVÉNVTÁRSASÁG NYOMDÁM BUDAPESTEN

Next

/
Thumbnails
Contents