59542. lajstromszámú szabadalom • Torpedólancirozó berendezés
az (5) fogas szegmenst hordja s a (6) fogantyú és (7) fogaskerék révénforgatható el úgy, hogy elforgatásának irányához képest az (1) és (4) vagy a (2) és (3) csövek száját teszi szabaddá. A (8) függélyes kar és a 2. ábrán föltüntetett (9) kézikerék a csőfödő előre- és hátratolására szolgál, oly célból, hogy tömítően szorulhasson a csövek külső szájához. A levegő vagy más nyomóközeg a föl nem tüntetett tartályból a laneirozó-esövek csoportjához a (10) csövön, (11) térden és (12) elágazáson át jut, mely utóbbi a négy kilökő-szelep tokjaiba helyezett (13) szelep vezérli. A szerkezet e részlete az 1., 4. és 6. ábrákból tűnik ki, amelyek szerint a (11) térdek (12) ágaikkal a (15) lapokra vannak szerelve, melyek a kilökőszelepek (14) kamrájához vivő vezetéket veszik körül. Mindegyik kilökőcső számára egy-egy, összesen tehát négy kilökőszelep álkalmaztatik és bár mini a négy a két fölső kilökőcső fölső homloklapján van elrendezve, mindegyikük egy szekrényalakú (16) tokra van erősítve s azon két szekrény, melyek az (1) és (3) csövek közt foglalnak helyet, közvetlenül közlekednek e csövekkel míg a másik két szekrény a (2) és (4) csövekkel a (17) vezetékek révén van kapcsolva (1., 2. és 5. ábra). A kilökőszelepeknek és a közbeiktatott szabályzószelepeknek szerkezete az 5. és 6. ábrákból látható. Mindegyik kilökőszelep (14) kamrájában a (18) szeleporsó egyik végén á kilökőcsövekhez vivő nyílást vezérlő (19) főszeleptestet, másik végén pedig egy differenciálhatású i'észt,' pl. membránt vagy (20) dugattyút hordja úgy, hogy a nyömókÖzep a szelepkámrába a differenciálhatású rész és a (19) főszeleptest között lép be s minthogy a differenciálhatású dugattyú tekintetbe jövő fölülete kissé nagyobb a (19) szeleptesténél, a nyomás a (19) szelepet ülőkéjére igyekszik szorítani. E hatás fokozására és biztosítására a (21) voLÓrúgofc is alkalmazzuk, mely a gzeleporsót körülvéve,' a (19) szeleptestet ülőkéjére szorítja. Egy, á (16) kamrával esetleg egy darabból ontott másik kamrában a. (22) dugattyúszelep mozoghat;, melyet rendesen a (23) rúgó tart 5. ábrabeli helyzetében. A leírt berendezés a 10. ábrán (b)-vel van jelezve. Á (22) dugattyúszelep a (24) vezetéket vezérli, mely (14; szelepkamrába a (20) dugattyú mögé vezet; a (22) dugattyú (25) orsója a rúd révén van kapcsolva, azon szerkezettel, mely a lancirozó-csőben a torpedó útjába nyúló biztosító ütközőnek a torpedó útjából való eltérítésére szolgál. Ezen biztosító ütköző széltében használatos és pl. Spear 871453. sz. amerikai szabadalmában van ismertetve; tudjuk, hogy a lancirozás előtt ezen ütközőt a torpedó útjából el kell távolítani. A fönt ismertetett szerkezettel a vezérhelyekhez vezető csövek vannak kapcsolva, oly célból, hogy a (22) szabályzó szelepek mozgása, vagyis a torpedó kilökése a vezérhelyekről történhessen. Mindegyik közbenső szabályozó szelep tokjának homlokába egy kis (27, 28, 29, 30) nyomóvezeték nyílik. E vezetékek mindegyike a távolfekvő vezérhelyhez vezet s e helyen vagy helyeken egy vezérlő szeleppel van ellátva. A szerkezet egyszerűsítése ós a biztonság fokozása céljából két (31) és (32) elosztócsapot alkalmazunk s ezeket kapcsoljuk azon szerkezettel, mely a lancirozócső-csoport födőjét a tengellyel működteti; a (27) és (28) nyomóvezetékek az egyik csaphoz, a (29) és (30) vezetékek pedig a másik csaphoz vannak kapcsolva. A csapok mindegyikéből egy nyomóvezeték visz a vezérhelyhez vagy helyekhez (33, 34). A 3. ábrából láthatjuk, hogy a távolfekvő vezérhelyen a (d) periskop okulárjának közelében végződnek a (34,33) csövek a (35) és (36) vezérszelepekben. Á 10. ábrán a periskop (d)-vel, a vezérhelyek pedig (c, cl)-gyel vannak jelölve. Mindegyik vezérszelep a (37) cső révén egy levegő vagy más nyomóközegforrással van kapcsolva, amilyen merülő naszádokon vagy más helyen, ahol torpedók nyomóközeg révén lanciroztatnak, mindig rendelkezésre áll. A (37) cső célszerűen egy (38) zárószeíeppel van ellátva. A (35, 36) vezérszelepek egyformák és a 7. ábra értelmében a periskop csövének alsó vége szomszédságában elrendezett és a periskopot