59051. lajstromszámú szabadalom • Szabadon futó kerékpáragy hátranyomásnál működő fékkel és többszörös áttéttel
behatás után előrehajtásra működnek, ez esetben nem jönnek működésbe, mivel a fogas hajtóművek az (x) agyhüvelyt fokozott sebességgel előrehajtják, a hüvely tehát a (p) testekhez képest előresiet. Ha tehát előre menet közben a lábitók és ezzel a lánchajtás és a (d) belső agyhüvely megállíttatnak, a (w) fogkoszorú mozgását az (u) kerekek a ,(g) | kerékre viszik át, mely ezáltal hátraforgattatik. A (h) karmantyú és a (g) kerék kúpos fölületei között föllépő súrlódás következtében a (h) karmantyú kissé körülforgattatik és balra tolatik. A (g) fogaskerék ezután a szabadon futás ideje alatt szabadon elforoghat az (a) tengelyen. Ha azután újra előrehajtunk, a belső (d) agyhüvely a (z) kiugrások útján az (m) karmantyút szintén elforgatja és ezáltal az erre erősített rugalmas (n) gyűrűt is, mely viszont a (h) karmantyút a (g) fogaskerékkel való kapcsolat céljából ismét előre csavarja. Ha az áttevési viszonyt megakarjuk változtatni, annyira hátratiprunk, hogy az (f) fékgyűrű működésbe lép. Ezáltal az (m) karmantyú fogvatartatik. A belső (d) agyhüvelynek további hátraforgatása azt idézi elő, hogy a (z) kiugrások az (1) kivágások mentén elbsúsznak, miáltal az (m) karmantyú egy darabbal balra tolatik. A (z) kiugrások mindaddig követik az (1) bevágásokat, míg a (4) összekötő részeket el nem érik (3. ábra) és azután a (2) kivágások egyikébe csúsznak be, melyben azok ismét lecsúsznak és az (5) összekötő részen át a következő (2) kivágásba lépnek át, mely helyzetben fogvatartatnak. Ha tovább nyomunk a lábitóra a hátrafelé mozgás irányában úgy teljes erővel fékezünk. Ha azután ismét előretiprunk, a (z) kiugrások az (s) rugónak az (m) karmantyúra gyakorolt hatása alatt a (z2) helyzetbe tolatnak el, melyben azok fogvatartatnak mindaddig, míg a kerékpárt újra hátra nem hajtjuk. Ennél a helyzetnél az (m) karmantyú az 1. ábrán föltüntetett helyzethez képest annyira balra van tolva, hogy az (n) gyűrű nem működhetik többé együtt a (h) karmantyúval. Utóbbit most már az (i) rúgó a (k) vaatagításhoz szorítja. Ha most élőre tiprunk, a mozgást a (d) belső agyhüvely, a (z) kiugr rások, az (n) karmantyú és a (p) testek közvetlenül a külső (x) agyhüvelyre viszik át. Ha azután újra hátratiprunk, az (m) karmantyút a fékgyűrű megakadályozza a további hátraforgásban, míg a belső (d) agyhüvely további visszaforgatása azt idézi elő, hogy a (z) kiugrások (z2) helyzetükből a (6) összekötő után a következő (2) kivágásba jutnak, ahol fölfelé csúsznak és a (7) összekötő útba mennek be, míg a (z3) helyzetben szilárdan megállanak, mire teljes erővel fékezünk. Ha most ismét előre tiprunk, a (z) kiugrások az (s) rúgó hatása alatt az (1) mély bevágásban a (z4) helyzetbe kerülnek és így visszatértek az először leírt helyzetbe, melynél az (n) gyűrű és a (h) karmantyú ismét kapcsolódnak. Az a forgás tehát, melyet az első (d) agyhüvely végez, mielőtt a fék teljes erejével jut hatásra, arra használtatik föl, hogy az (m) karmantyú tengelyirányban eltolassék, miáltal az (n) gyűrű az átkapcsolást végző (h) karmantyúval kapcsolatba lép vagy abból kikapcsolódik. A belső (d) agyhüvelynek a 6. ábrán föltüntetett kiviteli alakja lényegében épúgy működik, mint az előzőleg leírt esetben. A (z) kiugrások azonban itt hegyes alakkal bírnak és a belső (d) agyhüvely helytálló (8) fogázással van ellátva. Ezen fogazással a megfelelően fogazott (9) gyűrű működik együtt, mely tengelyirányban eltolható és a belső (d) agyhüvely külsején forgathatóan van elrendezve. A (9) gyűrű másik szélén különböző mélységű éles bevágásokkal van ellátva és a bevágások helyén az alatta fekvő agyhüvely fala két szélesebb (10) kivágással van ellátva, melyek a (z) kiugrások tengelyirányú eltolódását, valamint bizonyos mérvű elforgását teszik lehetővé. A (z) kiugrások oly magasak, hogy azok a (9) gyűrű külső fölületének magasságáig nyúlnak föl úgy, hogy ezen gyűrű külömböző mély bevágásaival együttműködhetnek. Ezen kiviteli alak működési módja a következő :
