57656. lajstromszámú szabadalom • Vasúti vonatbiztosító berendezés
lánckerekek stb. segélyével vagy pedig a 4. ábrán vázlatosan föltiintett módon az ütközőktől kisebb-nagyobb távolságban elrendezett (3) jezőszerkezettel vannak összekötve. Ha a jelzőkar tilos helyzetben áll, akkor a (2) ütközők a 3. és 4. ábrán látható függélyes helyzetet foglalják el, míg ha a jelzőkar szabad pályát jelez, akkor az ütközők a sin mellé vízszintes vagy közel vízszintes helyzetbe feküsznek úgy, hogy nem emelkednek a sin futófölülete fölé. A (2) ütközők két talpfa között egy mélyebbre ágyazott (4) gerendára, illetve egy ehhez foglalt (5) tartóra vannak szerelve, amelyhez a szomszédos két talpfa által hordott (1) sin talpa szintén hozzá van erősítve. A siu két oldalán elrendezett két ütközőt egy az (5) tartóba ágyazott (6) tengely köti egymással össze úgy, hogy a két ütköző mindig együtt mozog a sinszál hosszirányában. A (2) ütközők továbbá úgy vannak kiegyensúlyozva, hogy a (6) tengely alatti és fölötti részük kb. egyenlő nehéz és így mozgatásukhoz csekély erő szükséges. A (4) gerenda tetszőleges módon, pl. keresztgerendák vagy vasrudak segélyével rögzíthető a két szomszédos talpfa között. A (2) ütközőket a tilos helyzetben az (5) tartó (5') toldatai támasztják meg egyoldalúkig (4. ábra). A leírt szerkezetet a piszok és hó behatásától egy a sinfej alsó élének magasságáig érő bádogszekrény zárja el, amely a rajzokon nincs föltüntetve. A (2) ütközők akadálytalan elforgatását a szekrény fölső lapján alkalmazott hosszkivágások teszik lehetővé. A (2) ütközőkkel a mozdonyról, vagy még célszerűbben a szerkocsiról lefüggő (7) karok működnek össze, amelyek az ütközők függélyes helyzetében, vagyis tilosra állított jelzőkar esetében ezen ütközőkkel találkozva elfordulnak és az alább leírandó szerkezet segélyével a mozdony sípját vagy pedig közvetlenül a vészfékszelepet hozzák működésbe. A (7) karokat az utóbbi megoldásnál célszerűbb a szerkocsira ágyazni, minthogy ez utóbbi keretjátéka a mozdon}-. keretjátékánál kisebb és így nem következhetik be az az eset, hogy a (7) karok alsó végei a függélyes helyzetű (2) ütközők fölött elhaladhassanak anélkül, hogy ezek^ ben fönnakadnának. A (2) ütközőknek és a (7) karoknak alakja és az (1) sin fölötti magassága különben is úgy van megválasztva, hogy az ütközés a hordrúgók erős játéka esetén is biztosan bekövetkezzék. A (2) ütközők (2') fejének vezető fölülete a 4. ábrán látható módon van kiképezve, vagyis elülső részén le van gömbölyítve és innen kezdve lejtősen halad hátrafelé úgy, hogy legmagasabb pontja hátsó végén fekszik. Ezen kiképzés egyrészt az ütközés, fokozatos átadását biztosítja, másrészt pedig védelmet nyújt a hónak vagy esővíznek stb. a (2') fejen való fennmaradása ellen. A (7) karok közös (8) tengelye (5. és 6. ábra) a mozdonyhoz vagy szerkocsihoz erősített (9) tartóba van forgathatóan ágyazva és két végán ellenkező irányú (10) csavarmenetekkel van ellátva, amelyekkel a (7) karoknak csavaranya gyanánt kiképezett (11) agyai kapcsolódnak. A (8) tengelyre továbbá egy (12) hüvely van ékelve, mely a tengely hosszirányában néhány mm. játékkal eltolható. Hogy a tengely és hüvely közötti súrlódás minél csekélyebb legyen, a hüvely nem érintkezik a tengellyel, hanem a (10) csavarmenetek belső végeire fekszik. A' (12) hüvelyre egy (13) kar van erősítve (6. ábra), amely a (14) csatlórúd útján közvetlenül a légfék vészfékszelepével, vagy pedig légfék hiányában a gőzsíppal van összekötve az 1. ábrán vázlatosan föltüntetett (15) csuklós rudazat útján. A (7') rugók, amelyek a (9) tartót a (7) karokkal összekötik, ez utóbbiakat függélyes helyzetükben törekednek tartani. A (7) karok a (2) ütközők magassága szerint állíthatók be. A (7) karok, midőn menet közben a (2) ütközőkkel találkoznak, a kapott heves ütés folytán a (8) tengely körül kilendülnek, azonban a tengely maga az első pillanatban nem fordul el, minthogj7 a tengelyre ékelt (12) hüvellyel összeköttetésben álló
