56996. lajstromszámú szabadalom • Turbinaelrendezés hajók hajtására

nálatra kerülő kapcsoló alakja nem bír jelentőséggel, legalább is addig nem, míg megfelel 'azon föltételnek, mely szerint egy tengely két része között előállított nyo­más arányos a tengelyrészek által átvitt forgatóerővel. Az ilyf ajtájú kapcsolók. rendszerint két egymásnak megfelelő részből állnak, mely részeken összeműködő fölültetek, pl. fogak alkalmaztatnak. E fölületek hajtását azon megállapított viszony határozza meg:, mely­nek a tengely két része között kifejtett ..nyomás és a kapcsolórészek kerületén a forgás előállítása céljából! uralkodó, a kap­csoló által átviendő forgató erő általi szol­gáltatott erő között fönnállnia kell1 . Az 1. ábra egy, a fönti föltételnek megu felelő kapcsolót mutat. Ebbein az esetben az (a) tengelyrész a forglatóerőt a (b) tengelyrészre viszi át és a forgásirány az óramutató irányának felel meg. A két tengelyrész la jelen esetben [(c) és (d) körmök vagy fogak által van egy­mással összekötve, melyek a választott osztásnak megfelelően két központos, az -(a), illetve (b) tengely részek által) tartott (e), illetve (f) hüvelyen kiálló csavarfelü­letekkel bírnak. A legcélszerűbb fogalakokat a 3. és 4. ábra mutatja, melyek iá 2. ábra C—C vo­nala szerinti metszetben rajzolt lefejtése­ket ábrázolnak. A (c) és (d) fogak össze­működő fölületei egy csavarfölület részeit képezik, mely csavarfölület a tehermente­sítésre szükséges nyomás szolgáltatására kellő nagy hajlásszöggel bír. Világos, hogy a központos (e) és (f) hüvelyek esetleg a tengelyrészre erősíthetők vagy ezzel egy darabot képezhetnek, vagy pedig, mint az 1. ábra mutatja, laz (f) hüvely (g) csava­rok által a (b) tengelyrészre erősíttetik és a másik (e) hüvely az (a) tengelyrész­szel iegy darabot képez. A 3. ábrán föltüntetett fogelrendezés­nél a fönt emiitett irányban történő for­gásnál hátul fekvő (w) fölületek párhu­zamosak a tengelyekhez úgy, hogy a for­gatóerő oldalirányú nyomás előállítása nélkül vitetik át, ha a (b) fő turbinaten­gely az (a) meinetturbinatengelyt lazán előre hajtja. A (c) és (d) körmök vagy fogak föl­váltva, külső és belső hüvelyeken sugár­irányban befelé .és sugárirányban kifelé állhatnak, mimellett egy többmenetű, nagy osztással biró csavarmenet részeit képe­zik és minden esetben mellékes, hogy a két kapcsolandó tengelyrész közül melyik tartja a külső vagy belső hüvelyt. Egy más célszerű, a kívánt föltételnek megfelelő .kapcsolónál a két (a) és (b) tengelyrésaen peremek rendeztetnek el, mé­lyek a tengelyekhez képest ferdén alkal­mazott összekötődarabok által köttetnek össze egymással. Ajánlatos ezeket az ösz­szekötődiarabokat kellő hosszúra készíteni, hogy a kapcsolórészeknek a hőokozta {ki­terjedés vagy más okok folytán föllépő csekély viszonylagos eltolódása elhanya­golható legyen. Az össaekötődarabok rend­szerint bádogsávokból állniak, melyek al­kalmas megerősítőcsavarok segélyével a peremeken vannak megerősítve. Az említett összekötő darabok helyett, melyek !a kapcsoló működése közben hú­zásra vétetnek igénybe, támaszok is alkal­mazhatók, melyek az említett esetben nyo­másra vétetnek igénybe. A két (a) és (b) tengeilyrész viszonyla­gos mozgásának mértéke e kapcsolóknál rendszerint !az egyik tengelyrész peremén megerősített és a másik rész peremének lyukán áthaladó csavar által határoztatik meg, mimellett az említett lyuk kissé ová­lis alakban készül úgy, hogy !a csavar a lyukban kissé mozoghat. Természetes, hogy la találmány más al­kalmas, már ismert kapcsolóknál is alkal­mazható. így pl. a találmány az 5., 6. és 7. ábrákban vázlatosan föltüntetett, hajók számára való hajtóberendezeseknél alkal­mazható, mely berendezések egy vagy több, csekély teljesítményeknél használt és egy vagy több (u) főturbina tengelyével kap­csolt (t) menetturbinát tartalmaznak. A főturbinák által eszközölt teljesítmény át­adásánál föllépő hajócsavarnyomás az ösz­szes teljesítmények mellett a főturbinák-

Next

/
Thumbnails
Contents