56398. lajstromszámú szabadalom • Önműködő gépfegyver

•erősített (b) csavaranya segélyével forgat­tatik. Az (a) csavarral az (e) lendítőkerék van összekötve úgy, hogy az (a) csavarnak a, visszalökés következtében való forgatása által a lendítőkerékben energia gyűlik össze, mely a következő munkamenetnél teljesen vagy részben munka végzésére használható. A (d) zároló és a fegyver hátsó része között az aránylag gyenge (f) rúgó fekszik és mint azt az 1. ábra mutatja, az erős (g) rúgó rendezhető el, mely ütköző gyanánt szolgál, amikor a (b) csavaranya a hátra­felé való mozgás határához közeledik. A (d) zároló célszerűen (7) vájlattal van ellátva, hogy & zároló a (8) födél nyitása után szükség esetén kézzel hátrahúzható legyen. A lendítőkerék és az a csavarorsó között a bőrből, sárga rézből vagy hasonló után­engedő anyagból előállított tárcsa vagy tömítés lehet elrendezve, mely a közvetle­nül az elsütés után föllépő heves hátralö­kés fölfogására szolgál. Vagy pedig a len­dítőkerék és az (a) csavarorsó egymással össze lehet kötve úgy, hogy a csavarorsón a (h) kúp képződik, mely a fegyver hátsó végén lévő hasonló kivágással kapcsolatba kerül. A (d) zároló végén az elsütésre való (i) ütőszög van elrendezve, mely levehetően alkalmazható, hogy szükség esetén gyorsan egy új ütőszöggel legyen helyettesíthető. Megjegyzendő, hogy a töltény mozgásá­nak megakasztására (j) válltoldat van elren­dezve. Ha formált fejű töltények használ­tatnak, akkor a válltoldat (jl)-nél rendez­tetik el. A működési mód a későbbiekben *van megmagyarázva. A fegyver célszerűen oly módon van ki­képezve, hogy alkalmas elcsattantó szerke­zet segélyével önműködő elsütés érhető el vagy pedig szükség esetén csak egyes töl­tények süthetők el. A töltények elsütésére a rajzon föltüntetett szerkezethez egy az {e) lendítőkerék és az (m) csavarmenet for­gása következtében az alkalmas (1) pályán mozgó (k) toldat tartozik. Ez a toldat az •{n) rpgó (o) emeltyű és a (p) tuskó segé­lyével oly módon szoríttatik az (oi) csavar- | meaet alaó oldalához, hogy a toldat a (q) kivágással kapcsolatba léphet, mihelyt az erre alkalmas helyzetet elfoglalja. Megjegyzendő, hogy ez az elrendezés a gyakorlatban akkor szükséges, ha a lendítő­kerék a hátralökés közben egy fordulatnál többet végez, minthogy máskülönben a len­dítőkerék és a zároló helytelen pillanatban állíttatnék meg, azaz ha a csavarorsó az elsütésnél hátramozog, akkor a (k) toldat legkülsőbb helyzetéből legbelsőbb helyze­tébe mozog és azután a (q) kivágással kap­csolatba léphet. Önműködő elsütésnél az emeltyű fogan­tyúját lenyomjuk és így a toldatot az egész mozgás alatt a kivágással kapcsolaton kívül tartjuk. A rajzon látható módon az (r) golyós­csapágy van elrendezve, melyben a golyók a fegyver hosszirányában játéktérrel birnak úgy, hogy a golyók. a hátralökés közben nem lépnek működésbe. A csavarorsónak az elsütés céljából való elmozgásánál azon­ban a golyók az ágyazófölületekhez szorul­nak, miáltal közönséges golyóscsapágy ké­peztetik. Azoknál a töltőszerkezeteknél, amelyek­nél a töltények vagy hasonlók bütykök se­gélyével mozgattatnak, töltényheveder és a töltények súlya a tölténydobot visszafor­gatni igyekszik, ha a töltények oly hely­zetbe kerülnek, melyben a bütykök által nem befolyásoltatnak. Ennek elkerülésére különféle szerkezeteket alkalmaztak. A ta­lálmány értelmében a töltényheveder vissza­forgását azáltal akadályozzuk meg, hogy rugóhatás alatt álló, kivágással ellátott re­teszt alkalmazunk úgy, hogy a dob azon idő alatt, melyben egy bütyök sem műkö­dik, a visszaforgás ellen elreteszeltetik és ily módon helyes töltést biztosítunk, A rajzon föltüntetett kiviteli alaknál a tölténydob a zároló előremozgásánál az (s) bütyök segélyével forgattatik, hogy a töl­tény oly helyzetbe vitessék, melyben a (v) kampó a töltényt a legközelebbi hátramoz­gásnál a hevederről lehúzhatja, mire ugyan­azon mozgás alatt az (u) bütyök a (t) foga­| kat működteti, hogy a töltény a töltéshez » alkalmas helyzetbe vitessék.

Next

/
Thumbnails
Contents