56398. lajstromszámú szabadalom • Önműködő gépfegyver
A rugónyomás alatt álló (w) elreteszelődarab az (x) kivágással van ellátva. Ha az {y) tengely, — amelyre a tölténydob van fölerősítve — a nyíllal jelölt irányban forgattatik (3. ábra), akkor a dob az elreteszelődarabon könnyen tovahalad, azonban azon idő alatt, melyben a dobbal egy bütyök sem áll érintkezésben, a dobnak a töltényheveder által való visszaforgatása azáltal van megakadályozva, hogy a (z) karok egyike az egyik esetben az (x) kivágással és a másik esetben az (1) széllel kapcsolatba kerül, azaz ha az egyik bütyök működésén kívül kerül, akkor a kivágás akadályozza meg a visszaforgást, míg ha a másik bütyök kerül működésen kívül, akkor az (1) szél gátolja a visszaforgást. A rajzon föltüntetett fegyver működési módja a következő: Ha föltesszük, hogy a zároló jobbra mozog, akkor a zároló addig tolja a töltényt maga előtt előre, míg a töltény a (j), illetve <jl) válltoldathoz képest kellő helyzetet foglal el. A tölténynek az ütőszög által való elsütésénél a töltőürben lévő nyomás, továbbá a lendítőkerék és az ehhez tartozó összekötőrészek tehetetlenségi nyomaték együttvéve oly nagy, hogy az összekötőrészek minden mozgása megakadályoztatik, míg a lövedék a csőben bizonyos úton mozgást végzett. Ezután a nyomás fokozatosan csökken, a zároló hátramozog, az (f) rúgót összenyomja és az (e) lendítőkereket forgásba hozza, mely ezáltal fokozatosan energiát gyűjt össze. Ez az energia a következő munkamenetnél teljesen vagy részben munka végzésére használtatik föl. Ép így energia gyűjtetik össze a (g) ütközőrúgób:in is, ha a csavarorsó ezt a rúgót eléri. Ha további töltény sütendő el, akkor az (o) emeltyűt lenyomjuk, miáltal a potentiális energia kinetikus energiává alakíttatik át, mely a csavarorsót előrenyomja és egyidejűleg a lendítőkereket ellentétes irányban forgatja. Ezáltal a lendítőkerékben újból energia gyűjtetik össze, mely elsütésre használtatik, ha a töltény kellő helyzetbe bozatik és hirtelen megállíttatik. Megjegyzendő még, hogy az esetben, ha a töltény tisztátalanság vagy más ok folytán nem foglalja el az élsütéshez szükséges helyzetet, akkor kellé hosszú időn át fogyasztatik energia úgy, hogy a nyomás nem elegendő a töltény elsütésébe. Termé•szetes, hogy a föntleírt működés végbemenetelének tartama alatt a töltényhevederről töltény húzatik le és a csavarorsó elé vitetik úgy, hogy a csavarorsó a töltényt a föntemlített módon tovább viheti. Magától értetődik, hogy a leírt szerkezeteken számos módosítás eszközölhető, anélkül, hogy a találmány lényegétől eltérnénk. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Készülék gépfegyver vagy hasonló hátralökése által előállított energiának összegyűjtésére, jellemezve azáltal, hogy a hátralökés által előállított energia egy része egy csavar és csavaranya segélyével egy az energiát összegyűjtő elemre, pl. az ide- és odamozgó zárolóval összekötött lendítőkerékre vitetik át, mimellet a lendítőkeréknek a zárolóval való összekötését egy a zárolón elrendezett csavaranya és egy a lendítőkereken elrendezett, csavarmenettel ellátott tengely állítja elő. 2. Az 1. igénypont szerinti készülék kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy a lendítőkerék időközönként az egyik vagy másik irányban forgattatik, hogy a csavar és csavaranya segélyével energiát gyűjtsön össze, mimelett a csavar és csavaranya célszerűen többmenetű és nagy emelkedésű. 3. Az 1. és 2. igénypont szerinti készülék kiviteli alakja jellemezve azáltal, hogy az energia részben egy rugóban és részben egy lendítő kerékben gyűjtetik össze, mimellett a lendítőkerék a benne összegyűjtött energia által a rúgót tovább összenyomja és hogy az összegyűjtött energia a fegyver vagy hasonló töltésére használtatik. 4. Az 1—3. igénypontod szerinti készülék kiviteli alakja, jellemezve egy rúgónyomás alatt álló retesz által, mely a töltő-