54194. lajstromszámú szabadalom • Eljárás vasnak és acélnak közvetlenűl vasoxidérceikből való előállítására

2 — klorid súlyának 60%-át meghaladja, az oly ércek kezelésénél, melyek már kezdettől fogva tartalmaznak kovasavat megállapítható mennyiségben, csak annyi kovasavat vagy siliciumtartalmú anyagot kell adagolni, hogy az említett arányhoz képest mutatkozó külömbség kiegyenlítessék. Ha már most a vasoxydokat levegő kizárásával kellő hőmérsékletnek vetjük alá, akkor azok a kovasavnak és a megfelelő kloridnak (pl. nátriumkloridnak) jelenlétében fémvassá redukálódnak anélkül, hogy bármily széntartalmú redukáló anyagokat kellene alkalmazni. Ez valószínűleg annak köszönhető, hogy az említett kloridok kellő hőmérsékleti viszonyok között és vasoxydoknak, valamint siliciumtartalmú anyagnak jelenlétében fémvasnak egyidejű létesiiíése mellett alkatrészeikre bomlanak. így nátriumklorid alkalmazásánál nátriumsilicát képződik és úgylátszik, hogy a silicáttá való egyesülés fontos tényezője a vasoxyd fémvassá való redukálásának. Hasonlóképpen a klórnak, keletkezése pillanatában való, szabaddá válása elősegíti az idegen anyagoknak, mint a kénnek ós foszfornak kiküszöbölését. Titántartalmú ércek kezelésénél mangánoxydot és pedig akár mangánérc alakjában, akár más alakban, adagolunk az ércadaghoz és azokat egymással jól összekeverjük. Ezen dioxydnak mennyisége az ércadag súlyának 2—6%-a között változik vagy ennél nagyobb, aszerint, mint amilyen általában az ércnek és az érc titánalkatrészeinek minősége. Ha nem vasat, hanem acélat akarunk bármily vaaoxydból közvetlenül előállítani, akkor az említett nátriumkloridon, kovavason és a basikus ömlesztő anyagokon kívül (beleértve az említett esetben használandó, 2—6%-nyi mangándioxydot) kellő mennyiségű szenesítő anyagot adagolunk az ércadaghoz és pedig akár finoman elosztott állapotban, amikor is az az ércadaggal jól összekeverendő, akár kevésbé finoman elosztott állapotban, amikor is az előbb adagolandó a kemencébe, mint az ércadag, lehet azonban a szenesítő anyagot a megömles?;tett fémmel is összekeverni vagy más megfelelő módon érintkezésbe hozni. Ezen szenesítő anyag állhat grafitból vagy más megfelelő szénből, pl. tiszta, fölaprított kokszból vagy antracitból és akként használandó, hogy a megömlesztett fém, a kívánt fokig, egyenletesen szenesíttessék. Az ezen célra szükségelt szénmennyiség az előállítandó acél és akként használt szén minősége szerint az ércadag súlyának 1—3%-a között változik (vagy ennél nagyobb). Miután az ércadagot a részletezett módon előkészítettük és azután jól kiszárítottuk, azt egy, kellő hő- és salakálló béléssel ellátott retortába, tartályba vagy kemencébe visszük, majd azt, a levegőnek lehetőleg hatásos kizárásával, hevítésnek vetjük alá, lehet a hevítést bármily megfelelő módon vagy bármily oly kemencében foganatosítani, melyben nagy hőmérsékleteket, nevezetesen a tiszta vas vagy acél olvadási pontjával egyenlő vagy annál valamivel nagyobb hőfokot azaz majdnem 1650° C-t vagy ennél nagyobb hőmérsékletet lehet létesíteni és fenntartani. Célszerű azonban az előkészített ércadagot egy acélgyártó kemencének pl. egy gáztüzelésű Siemens-féle regenerációs kemencének nyílt tűzhelyén a kellő hőnek alávetni. Ha nyílt tűzhelyű kemencét használunk ily nagy hőmérsékletek létesítésére, akkor az ércadagnak fölületét, amennyire csak lehet, meg kell védenünk a küllevegővel való érintkezéstől és a kemence lángjainak oxydáló hatásától mindaddig, míg ezen fölületet a keletkező megömlesztett salak be nem borítja; ezen megvédés céljából az alább részletezendő módon, kellő alakban csekély mennyiségű szenet használunk. Ha ezt nem tesszük, vagyis, ha a kezelendő ércadagnak alkatrészeit az oxydálás ellenében kellően meg nem védjük, akkor az eljárásnak tulajdonképeni célját vagy csak tökéletlenül vagy egyáltalán nem érjük el, mert a redukált fémvasnak nagy része, midőn az még szivacsos vagy meg nem ömlesztett vas alakjában van, újból oxydálódik az eljárásnak oly stádiumában, melynél a redukálási viszonyok vagy a re-