52929. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és készülék vasúti kocsiknak és hasonlóknak sólé segélyével való hűtésére

Megjelent lttll. évi augusztus hó 4-én. MAGrY. SZABADALMI ffffjf f HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS 5£929. szám. V/b. OSZTÁLY. Pljérós és készülék vasúti kocsiknak és hasonlóknak sóié segélyével való hűtésére. BENNETTER SIGVART JOHAN GYÁROS CHRJSTMNIABAN. A bejelentés papja 191Q májae hó 31-ike. Elsőbbsége 1900 augusztus fcó ikft-Jplep találmány azon ismert eljárásból j indul ki, mely szerint a vasúti kocsik ke- | ringő hűtőközeg segélyével hűttstnek. A találmány lényege abban áll, hogy hűtő­közeg gyanánt sóiét használok, melyet a haladó vonat önműködően állít elő és mely a vonat haladása közben önműködően sza­bályoztatok és keringésben tartatik. Az el­járás foganatosítására célszerű a kerékten­gely által kényszermozgásban a szabályoz­hatóan hajtott szivattyút alkalmazni, mely egy alacsony fokú hűtőfolyadékot előállító generátorból sólevet szív, ezt ezután a kocsi belsejében elrendezett csőhálózaton át és a generátorba, visszanyomja, mimellett a cső­vezetékbe bekapcsolt, csupán a kocsihőmér-Séklet által befolyásolt szelep a sóié kerin­gését és így a bűtőhőmérsékletet a kocsi­mozgástól függetlenül önműködően szabá­lyozza. A csatolt rajion az eljárás foganatosí­tására föntvázott kiviteli példa van föl­tüntetve. Az 1. ábra a kocsi és a hűtőkészülék függé­lyes metszete. A 2. ábra a kocsi és a hűtőkészülék hossz- , metszete. A 3. ábra a szivattyú elrendezést nagyobb léptékben rajzolva mutatja. A hűtőfolyadékot az (A) tartányban só és jég vagy tetszés szerinti más bidegke­verék segélyével állítjuk elő. Az (A) tar­tályt, mint azt a rajz mutatja, a kocsi szé­lességének irányában a tetőtől egészen a padlóig terjedve, vagy pedig a kocsi hossz­irányában a tető alatt rendezzük el úgy, hogy a kocsi rakodóképességét nem korlá­tozzuk. Az (A) tartányt a (B) nyíláson át töltjük meg. A kocsialvázon alúl elrendezett (P) szivattyúhenger a kocsi mozgásba helyezé­sénél, a keréktengelyről a (D) excenter se­gélyével ha-tarik. A szivattyú ezután az (A) tartányban előállított hűtőfolyadékot kiszívja és csővezetékbe nyomja, melyek a kocsi tetején egyenletesep, vagy mint azt a rajz mutatja,egy külön sieakfödélszerű tér­ben vannak elrendezve. A szivattyú dugattyú rúdja a (C) karral csuklós kapcsolatban áll, mejyet az excenterrúd a beállítható (E) csú­szótuskp segélyé vel fog meg. A eaúszótuskó beállítása állítóemeltyü segélyével történik. Ez az elrendezés arra szolgál, hogy a szi­vattyú hajtása a különbözú haladási sebes­, ségeknek megfelelően szabályozhatóvá té­tessék. A hűtőfolyadék az (R) csővezetékekből további hűtőfolyadék előállítása céljából az

Next

/
Thumbnails
Contents