51810. lajstromszámú szabadalom • Turbinarendszerű erőgép, illetve szállítógép folyékony gőz- vagy légnemű közegek számára

- 2 -lamint a (3) kerékagy és (1) ház által ha- j tárolt járócsatornák szélessége a vízfolyás irányában jelentékenyen növekedik, mi az átáramló víz sebességének jelentékeny csökkenése miatt szükséges. A járókerék mögött, úgy, mint előtte is, a (6) házrész­let van elrendezve, mely hat vagy több tengelyirányú, síkfölületű (7) vezetőlapát­tal bír, melyek a víznek a járókerékből tengelyirányban való elvezetését biztosít­ják. Ezen (6) vezetőkerék után következő (8) cső a mindenkori célnak megfelelően tetszés szerint lehet kiképezve és a nagy­részt sebességét vesztett víznek elvezeté­sére szolgál. Az egyes járólapátok annak figyelembe vételével szerkesztetnek meg, hogy a víz, gőz vagy lég a turbina járó kerekének la­pátjai közé eredeti irányát megtartva, üt­közés nélkül lépjen bei és a lapátokra egy­oldalú nyomást gyakorolva, munkaképessé­gét átadja a járókeréknek, miközben se­bessége folytonosan csökken; a víz munkai­képességének a járókerékre való átruhá­zása azáltal éretik el, hogy a lapátfölület csakis a víz tengelyirányban való belépő­nek helyén képeztetik ki a víz viszonylat gos sebességének irányába eső és . ennek megfelelő hajlású csavarfelületként, míg a víz további pályájánál ezen csavarfölület olyképen, azaz oly fokozatosan változó haj­lásszöggel van kiképezve, hogy a lapátfö­lület hajlásszöge sohasem esik többé össze a víz azon viszonylagos sebességének irá­nyával, mellyel a víz a lapátfölület meg­felelő helyén áthalad, hanem a víz viszony­lagos sebességének iránya, valamint a min­denkori helyen a tényleges lapátfölület hajlásszögének iránya egymástól oly érte­lemben tér el, hogy ezen két iránynak, t. i. a vízsebesség és lapátfölület irányának összeesése csak akkor következne be, ha az illető lapátfölület kerületi sebessége a ténylegesnél nagyobb volna; minthogy azon­ban ezen föltétel teljesítve nincsen, tehát a víz a lapátfölületre, mely nem a viszony­lagos sebesség irányába esik, nyomást fog gyakorolni és emiatt sebességéből veszítve, munkaképességének egy részét átadja;ter­mészetesen, mivel a víz a lapát által meg­szabott pályán kénytelen haladni, a lapátfölüj­let hajlásszögének ezen változása, vagyis a csavarfölület hajlásszögének változása és pej­dig csökkenése a víz folyásának irányában folytonos kell hogy legyen, hogy a víz ele­ven erejét minél jobban átadhassa a lapá­toknak. Tekintve, hogy a csavarfölület emelkedésének csökkenésével együtt jár a lapátfölületek által alkotott csatornakö­zöknek csökkenése is, tehát a lapátok szé­lességét már e-zen szempontból is, hogy a víz sebessége ezen szűkülés folytán ne nö­vekedjék, a vízfolyás irányában nagyobbí­tani kellene, tekintve azonban, hogy a víz munkát fejt ki és így tényleges sebessége a lapáton való átfolyás közben csökken, a lapátfölületek szélessége a vízfolyás irá­nyában sokkal nagyobb mértékben növe­lendő, mint ahogyan ezt a lapátközöknek csökkenése önmaga megkívánná. A lapátfölületek megszerkesztésének módja fönti elvek értelmében következőké­pen lehetséges: A 2. ábrán föltüntetett diagrammban je­lentse (v) a járókerékbe tengelyirányban belépő víz sebességének nagyságát és irár nyát, mely (AO) vonal által van megadva; (k) a járókerék kerületi sebessége a víz belépésének helyén, annak nagyságát és irányát (AB) hossz adja meg; a sebessé­gek összeadásának törvényeiből a mozgás­tan alapelvei szerint következik, hogy a tengelyirányban a járókerékbe belépő víz viszonylagos sebességét a (BO) hosisz adja meg irányra és nagyságra nézve és ezen hossznak a (k) kerületi sebesség irányár­val bezárt (a) szöge adja me?g a csavar­felületnek emelkedési szögét a víz belépési helyén. A víz tehát eredeti irányát megtartva, lép be a lapátok közé (AO) tényleges és (BO) viszonylagos sebességgel; tényleges (AO) pályáján való mozgása közben ,elér egy szomszédos, elméletileg hozzá végte­lenül közelfekvő (C) helyre, hol már sebes­sége a most meghatározandó lapátfölü­letbe való ütközése folytán csökken és nem fog bírni az eredeti (AO) értékkel, hanem

Next

/
Thumbnails
Contents