51637. lajstromszámú szabadalom • Javítás szeszfőző eljárásokon
Megjelent 1911. évi április tió 10-én. MAGY. szabadalmi Kia hivatal SZABADALMILEIRAS 51687. szám. iv/b. OSZTÁLY. Javítás szeszfőző eljárásokon. boidin auguste vegyész seclinben. A bejelentés napja 1910 április hó 25-ike. A találmányom tárgyát képező eljárás célja keményítőtartalmú anyagokból való szeszfőzésnél a keményítőveszteség elkerülése és ezáltal a cefre szűrhetővé tétele anélkül, hogy azt előzőleg nyomás alatt hevíteni kellene. A szokásos eljárás szerint a keményítőtartalmú anyagokat két rész vízben 21 j3 —3 óra hosszat 2—4 atmoszféráig növekedő nyomás alatt hevítik, azután egy cefréző kádba ürítik, ahol a keményítőhöz malátát adnak, mely azt elcukrosítja. Ha ezen kiürítés közvetlenül a cefréző kádba eszközöltetik, a maláta diasztázjának hő okozta elváltozását elkerülendő, a főzőedényből kijövő anyagot lehűtik, még pedig úgynevezett exhauster segélyével, mely az anyagból kiáramló gőzt azon pillanatban szívja el, midőn az légköri nyomás alá jutott. Némely gyárban a főzőedény és a cefréző kád közé egy nyitott tartányt iktatnak közbe, melyben az anyag hőmérséklete leszáll és melyből nyomás nélkül folyik át a cefréző kádba, míg a fölszabaduló gőz alkalmas módon fölfogatik. Már Maercker jelezte, hogy a nyomás alatt főtt magvak a főzőedényben csak földuzzadnak és a magvak legnagyobb része még erősen rázott készülékekben is egész marad, bármity hosszú ideig tartott is a főzés. Ezen tény akkor is megállapittatott, midőn a hőmérséklet 155° C fölé emeltetett. A kísérleteket folytatva tengerit 2 óra hosszat 5 atmoszféra nyomás mellett rázott edényben főztek, azután a nyomást lassan csökkentették. A főtt magvak egészeknek találtattak és erős alkoholba lettek beáztatva. Néhány nap múlva a magvakat összezúzták és mikroszkop alatt megvizsgálva azt találták, hogy a tengeri keményítőszemcséi poliederalakjukat megtartották. Ezzel kitűnt, hogy a bezárt keményítőre a hő nem hátott kielégítő módon és hogy 3 hő a főzés folyamán a sejthártyákat csak megpuhította és tökéletlen hydratációt idézett elő. Ezen tüneményben rejlik a magyarázata annak, hogy a gyakorlatban a keményítő egy része nem ha8znosíttatik az elcukrosításkor, bármily körülmények között történt is a főzés. Maercker művének első kiadásaiban az el nem cukrosítható keményítő minimumát 2%-ban adta meg, Delbrück ezen mű utolsó kiadásában legalább 1%-ra becsüli azt. Ezen, szerintem mindig nagyobb veszteség, a szeszhozadék tekintetében még elviselhető volna, de figyelembe veendő az, hogy az elcukrosodást nem szenvedett ke-
