51632. lajstromszámú szabadalom • Eljárás helyes rétegtervek, valamint tervek és katonai helyszínrajzok előállíására sárkány- vagy léghajófotogramok, valamint hajófödélzetről készített fényképészeti partfölvételek alapján

- 2 fénytani tengely egy ismert iránnyal, pél­dául az észak-dél iránnyal bezárt (a 2. és 3. pontot «külső tájékoztatásinak nevezik). A készülék belső tájékoztatása a sárká­nyon, léghajón vagy hajófödélzeten ugyanaz, mint a szárazföldön és nem okoz nehézsé­get. A külső tájékoztatást szárazföldön rend­szerint azáltal érjük el, hogy a fölvételi pontot háromszögelés által meghatározzuk és arról gondoskodunk, hogy a fényképé­szeti lemez a fölvétel pillanatában ponto­san függélyesen álljon, vagy hogy legalább hajtása pontosan ismeretes legyen, valamint hogy azt a vízszintes szöget megmérjük, melyet a tárgylenese fénytani tengelye az észak-dél iránnyal vagy más adott irány­nyal bezár. Sárkányban vagy léghajón, valamint hajó­födélzeten a külső tájékoztatást a most említett módon nem végezhetjük. Ezen ese­tekben más eszközökhöz kell nyúlni, melyek a következők: a) egyidejű mérés a szárazföldről és a sárkányról, léghajóról vagy hajóról; b) hátrametszés; c) arányozás és távolságmérés; d) a hajófödélzetről készített ismert föl­vételi ponttal bíró stereoszkop-fölvételek és ezek kihasználása; e) a készülék kardanikus fölfüggesztése; f) iránytűk és vízszínmérők együttes fény­képezése; g) oly berendezések, melyek az expozí­ciót csak akkor engedik meg, ha a készü­lék fénytani tengelye meghatározott irány­nyal bír; h) a fényképészeti készülék expozíciójá­val egyidejűleg egy iránytű vagy vízszín­mérő adatainak leolvasása vagy regisztrá­lása helytállóan szerelt készülék mellett. Ezek az eszközök sokféle változatban használhatók, tetszésszerint kombinálhatók -és nagyobb vagy kisebb pontossággal vezet­nek célhoz. Azonban a képek további értékesítése még akkor is nagy nehézséggel jár, ha a fotogrammok belső és külső tájékoztatására minden szükségest eredményesen megtet­tünk. A szárazföldön a fölvételek élvből függélyes lemezzel készíttetnek, mert ferde -képek kihasználása igen fáradságos és pon­tatlan. Ez azonban sárkányon, léghajón vagy hajófödélzeten nem vihető ki; sőt inkább ferde képekkel kell dolgoznunk. A 20299. számú osztrák szabadalom tár­gyát képező ferde transzformálás eszközt ad arra, hogy ferde képeket tisztán fény­képészeti úton, pontosságuk veszélyeztetése nélkül, pontosan függélyes vagy vízszintes képekké alakíthassuk át és ezáltal a ferde képek fölhasználását nagy mértékben meg­könnyítsük, vagy egyáltalán gyakorlatilag lehetővé tegyük. E ferde transzformálás lényege a követ­kezőkben áll : I. Közvetlen mód: Az (f) képtávol­ság és az eredeti fölvétel (i) hajtásszöge ismeretes. Ha az (I, II, III) stb. terepről (i) szög alatt hajló léghajófölvétellel rendel­kezünk (lásd például 1. ábra (H, 1, M, 2, 3 melynek szempontja (o) és képtávol­sága (f) és a fölvételt a (oo 1', M, 2', 3', R) víz­szintes lemezen oly képpé akarjuk átala­kítani, mely ugyanazon (o) szemponttal és (k) képtávolsággal bír, akkor ez tetszés szerinti fényképészeti reprodukáló tárgy­lencsével történhetik. Azonban gyakorlati okokból e célra egy különleges készüléket, a fotoperspektográfot alkalmazzuk, melynek elméleti vázlata a 2. ábrán van föltün­tetve. A ferde eredeti fölvételt oly módon he­lyezzük a készülékbe, hogy a lemez a tárgylencse síkjával az («) szöget zárja be, k P mimellett a-—: = - föltételnek eleget sin i sm * kell tenni. Továbbá az eredeti képet mind­addig eltoljuk és elforgatjuk míg (H) kép­horizontja a készülék (Gl) ellentengelyébe esik. Ezt a gyakorlati munkáknál a készü­lék e célra elrendezett beosztásai alapján végezzük. Továbbá az érzékeny lemez síkjait oly módon állítjuk be, hogy azok a tárgylencse síkjával (p) szöget zárják be, mimellett az f F —:—a . . n föltétel kielégíttetik. ? sina sm p . • Ha ezek a beállítások pontosan végeztét-

Next

/
Thumbnails
Contents