51551. lajstromszámú szabadalom • Készülék fotográfiai másolatok készítésére

papiroslapra vagy egyszerű üveglemezt 1 vagy más ugyanazon nagyságú negatívot fektetünk és gondoskodunk arról, hogy amennyiben a második negatív szintén hozzáragasztott papiroslappal volna ellátva, a két leragasztott szél ellenkező oldalakon feküdjék. A negatívon alkalmazott papiroslap arra való, hogy a fényérzékeny papiros meg­figyelését a másolás tartama alatt lehetővé tegye. Ha előhívó papirost használunk, amelynek megfigyelése tehát a másolás időtartama alatt fölösleges, az említett föl­ragasztott papiroslap él is maradhatna. Mindig célszerű azonban ez a papiroslap azért, mert a negatív exponált fölületét, illetve bevont fölületét megvédi. A két negatívot vagy a másolandó nega­tívot és az erre fektetett üveglemezt egy vagy több olyan szorítópárral szorítjuk össze, amilyent alább ismertettünk. A mellékelt rajzon az 1. ábra a másoló készülék fölülnézete másolás közben, a 2. ábra annak oldalnézete, a 3; ábra a készüléket a fényérzékeny pa­piros ellenőrzése céljából egymáshoz viszo­nyítva eltolt lemezekkel tünteti föl, a 4. ábra egy szorító metszete, az 5. ábra ennek nézete, a 6. ábra két egymásba fektetett szorítót ábrázol, a 7. ábra a negatív és fényérzékeny papi­ros elhelyezését tünteti oly esetben, amikor a fényérzékeny papiros -fi negatívon túl nyúlik, a 8. ábra a 7. ábrához tartozó függélyes metszete, a 9. ábra a másolókészülék fölülnézete, amelynél azonban külön zsinór van alkal­mazva, amely a negatívra gyakorolt nyo­más növelésére vagy a szorító véletlen meglazulásának megakadályozására szol­gál, a 10—15. ábrák a szorítók más foganato­sítási alakjait mutatják, a 16. és 17. ábrák a 12. ábrán föltüntetett szorítót fölül- és oldalnézetben használat közben mutatják, a 18. és 19. ábrák a szorító oly kiegészíté­sét mutatják, melynek révén azoknak a segédlemezhez viszonyított hajlásszöge sza­bályozható. Amint az 1—3. ábrákból kitűnik, az (1, l1 ) negatívok egy-egy sima és erős (2, 21 ) papiroslappal vannak ellátva, amelyek (3)-nál a lemez egyik széléhez vannak ragasztva és (3^-nél a lemez élére fekszenek. A másolandó' negatív és a (2) papiroslap közzé toljuk a fényérzékeny papirost; a (4) lap vagy lapok rugalmas közbenső réteget alkotnak. A negatívnak és az alatta fekvő lemez­nek összefoglalására szolgáló (5) szorítók egyik végükön (6) kampóval vannak el­látva, amely a másolandó negatív széle fölé nyúlik és középükön (7) könyök (1., 2. és 4. ábra) vagy (71 ) kiugrás (12—15. és 17. ábra) van kiképezve, amely alulról az alá­tétlemezhez vagy a segédnegativhoz fekszik. Mindegyik (5) szorító alsó oldalán (8) vezető kapcsokkal van ellátva, amelyeken át a rajzon föltüntetett módon egészen vagy részben rugalmas (9) szalag (vagy zsinór) fektethető (1—3., 9., 15. és 17. ábra), amely a szorító vége közelében fekvő (10) vezetékeken is keresztülmegy. A (9) szalag könnyen a kívánt feszültségig meghúzható, mert a (10) vezeték felé való hajlítás ele­gendő nyomást, illetve súrlódást idéz elő, amely a szalagot az említett helyzetben rögzíti. Az 1. és 2. ábra szerint a rugalmas (9) szalag végein be van hajtva és be van szegve. Ennélfogva annak az egyik szorító­nál csak a (8) kampón kell keresztülmennie, amely itt a szegéssel egyetemben a rögzí­tést létesíti. A szalagot oldalról kell a ve­zetékbe tolni. A szorítók (11) karral van­nak ellátva, amelyre a (9) szalag támasz­kodik, ezenkívül két (12) kampóval lehet­nek fölszerelve, amelyekbe a hajlékony, de nem rugalmas (13) zsinór fektethető (9. ábra), amelyet könnyedén vagy erősen megfeszítünk, hogy a lemezek eltolásakor a kampók véletlen meglazulását megaka­dályozzuk vagy a negatívra gyakorolt nyo­mást növeljük.

Next

/
Thumbnails
Contents