51464. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és berendezés folyadékhajtású járművek sebességének szabályozására
(il) lemez van erősítve, mely az (fl) vezetékkel összekötött, vagy azzal egy darabból készült (hl) hengerben van vezetve. A (hl) henger az (ml) kiugrással van ellátva, mely az (il) lemeznek ülésül szolgálhat. Az (il) lemez alatt elrendezettel) rúgó a (hl) henger fenéklapjára, míg a fölső (kl) rúgó a hengerbe csavart és az (ol) kézifogantyúval biró (pl) orsóval összekötött mozgatható (nl) födélre támaszkodik. Az (il) lemez az (nl) födél egy nyílásában vezetett (ql) orsóval látható el. Az (al) dugattyú a rajzon föl nem tüut.etett bizonyos számú pl. egymást keresztező nyílással látható el oly célból, hogy a (d) és (e) terek összeköttetése létesíthető legyen, anélkül, hogy a dugattyút (cl) hengeréből teljesen ki kellene húzni. Ezen berendezés működési módja a következő : A szerelés alkalmával a (jl) és (kl) rúgónak megfelelő feszültséget adunk oly célból, hogy az (al) dugattyú a (cl) henger belsejében a két (d, e) térben uralkodó nyomáskülönbség dacára középállását foglalja el. Ha az egyik vagy másik (d, e) kamrában a nyomás emelkedik, akkor az (al) dugattyúra ható túlnyomás a (kl) és (jl) rugók egyikét összeszorítja. A folyadéknak egyik része (d)-ből (e)-be folyik vagy fordítva, miáltal a túlnyomás csökkentetik. A (jl) vagy (kl) rúgó tehermentesítése folytán az (al) dugattyú eredeti helyzetbe tér vissza. Ezen dugattyúmozgásokat a (bl) orsóra erősített és (hl) hengerben vezetett (il) tárcsa teszi lehetővé. Hogy ezen berendezés, mint szabályozó is hasznosítható legyen az (ol) fogantyú segélyével a (kl) és (jl) rúgó feszültségét á kívánt munkateljesítménynek megfelelően változtatjuk. Az előremozgatásnál föl van tételezve, hogy a (d) csatorna a nyomócsatorna. Ha a (kl) rúgó feszültsége még nagyobb mértékben növelendő, akkor az (nl) födelet annyira csavarjuk lefelé, míg az (jl) tárcsa a (hl) henger (ml) kiugrására fekszik, mely helyzetében a (jl) rúgó összenyomhatóságának határát elérte, míg a (kl> rúgó még tovább is összenyomható. A munkanyomás kívánt változtatásán kívül, azt a (kl) és (jl) rugók tehermentesítése által teljesen meg is szüntethetjük, miáltal a (d) és (e) kamrák egymással közlekedésbe hozhatók. A 4. ábra szerint az (r2) szelep független az (s2) szeleptől. Az (r2) szelep az (rl) rúgóval van megterhelve, míg az (s2) szelep (b2) orsója egy (i2) tárcsával van ellátva, melyre a (k2) rúgónak egyik ivége támaszkodik. Ezen rúgónak másik vége az (n2) tárcsára támaszkodik, melynek az (o2) kézifogantyúval ellátott (u) csavarorsója a (t) hengerfödélbe van csavarolva. Ezen kiviteli alaknál nyomásnövekedések az (e) térben az (r2) szelep révén gátoltatik meg és a (d) térben uralkodó nyomás szabályozása az (o2) fogantyú segélyével eszközölhető. Az 5. ábrán látható kivitel különös előnye az, hogy csak egy rúgó alkalmazása mellett mindkét tér nyomása szabályozható. Ezen kivitelnél egy a (a3) lépcsős dugattyú van alkalmazva, melynek közvetlenül kézzel eltolható (b3) orsója a (k3) rúgóval van megterhelve. A (k3) rúgónak egyik vége a (h3) henger födelére, másik vége pedig a (b3) orsóra erősített (c3) tányérra támaszkodik^ A (d3) szelepház fölső része az (a3) lépcsős dugattyú átmérőjének megfelelően nagyobb átmérőjű furattal bír, mint a szívócsatorna folytatásában fekvő alsó része. A szívócsatorna oly bő, hogy az egész szelepet körülveszi. A lépcsős dugattyúban (f3) nyílások vannak elrendezve, melyeken át a szelep fölső és alsó tere egymással közlekedik. A lépcsős dugattyú úgy méretezve, hogy a lépcső folytán keletkező gyűrű fölületer az orsó keresztmetszetének felével egyenlőúgy, hogy a túlnyomási kerzsztmetszet a jármű előre — és hátramenetelénél ugyanaz marad, ami különben a következő levezetésből is megérthető: Ha y =a fölső dugattyú karimájának fölületével,