51464. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és berendezés folyadékhajtású járművek sebességének szabályozására

D) A sebesség hirtelen átmeneti csök-Jcentése. Hogy a sebesség-csökkentést átmenetileg és gyorsan eszközölhessük a szivattyú sza­kaszok átváltása nélkül csak a (h) szele­pet kell megnyitni. Ezen esetben a szi­vattyú által (d)-be szállított folyadék ^két részre oszlik úgy, hogy a nyomás (d)-ben pillanatnyilag sülyed és a (h) elem nyitási foka szerint az (f) motor lassul, sőt meg­áll, miáltal a szándékolt sebességcsökkenés eléretik. Epúgy érhető el a (h) szelep zárásával a megindítás és sebességnövekedés, midőn a megállítás oka pl. egy az úton lévő aka­dály megszűnt. E) Rövid ideig tartó hegyről váló menet. A szivattyú által létesített hajtóerő a (h) elem nyitása által megsemmisíttetik. Ugyan­ily módon gátoltatik meg a jármű tehetet­lensége folytán hajtott folyadékmótor által a szívóvezetékben föllépő nyomás. Az előzőkben föl van tételezve, hogy a {h) elzáróelem kézzel zárható és nyitható. Az ezen eljárás szerint elérhető liatás a sebességátmeneteknél, valamint a pilla­natnyi nyomásnövekedések csökkentésénél még nagyobb mértékben fokozható, ha a (h) elzáróelem rúgónyomás által záratik. Ezen esetben a (h) elem csak szelep lehet és pe­dig közönséges vagy dugattyús szelep, de semmiesetre nem lehet csap. A rúgónak különböző mértékű meghú­zása által a (h) elzáró szelep nyitásának finomsága szabályozható. A 2. ábrán ily (i) rugóval terhelt (h) sze­lepnek egy egyszerű kiviteli alakja lát­ható. A (h) szelep (k) orsója a tengelyirányban eltolható és (p) kéziforgattyúval ellátott (1) csavarorsóval van kapcsolatban, mely két <m) és (n) ütközővel bír, melyek a (k) orsó (o) ütközőjére olykép működhetnek, hogy a <h) szelep az (m) ütköző által fészkére sző­ri ttatik és ezáltal a (g) vezeték záratik vagy az (1) orsónak fölfelé való forgatása által a szelep megnyittatik. A (k) és (1) orsók között az (i) rúgó van elrendezve, mely — midőn az (m) vagy (n) ütközők nem érvényesülnek — a (h) szele­pet fészkére szorítja. Ezen berendezés működési módja a kö­vetkező : Ha a (h) szelep az (1) orsóval közvetlen szilárd összeköttetésben volna, akkor a kocsivezetőnek, hogy a föntemlített átme­neteket kellő finomsággal végezhesse, igen nagy ügyességet kellene kifejtenie, hogy az átmeneteket pontosan megállapított kereszt­metszet-nagyobbítás vagy csökkentés által, érezhető lökések mellőzésével eszközölhesse. Ez rázkódó járműveknél, ahol a vezetőnek még egyéb készülékekre és körülményekre is vigyázni kell, igen nehezen vihető keresz­tül. Ezen készülék azonban a (h) szelepnek nemcsak zárását és nyitását engedi meg nagyobb vagy kisebb mértékben, ha­nem ezenkívül a zárt szelepre ható záró erőknek változtatását is. Hogy a (g) veze­tékkel a közlekedés előidéztessék elsősor­ban az (m) ütközőt a (k) arsó (o) ütközőjé­ről emeljük le úgy, hogy a szelepet csak az (i) rúgó zárja. Ha az (1) orsót tovább forgatjuk fölfelé, akkor a rúgónyomás any­nyira csökkentetik, hogy a nyomófolyadék a (h) szelepet nyitja és e szelep addig emel­kedik, míg a (g) vezetéken keresztülfolyó folyadék nyomása a rúgó nyomásával egyen­súlyba jut. Világos, hogy az (1) orsó (p) emeltyűjé­nek aránylag durva mozgatása folytán az átfolyó keresztmetszet lassankénti nagyob­bítása mégis nagy finomsággal eszközöl­hető. Ezáltal ezen találmány tárgyát ké­pező eljárás értéke lényegesen növeltetik. A 2. ábrán föltüntetett kiviteli alak he­lyett még más előnyökkel járó berendezé­sek is alkalmazhatók oly célból, hogy az elzáróelem nyitásának finomságát növeljük. A 3., 4. és 5. ábrán ily módosított beren­dezések láthatók. A 3. ábra szerint a (cl) hengerben elren­dezett (al) dugattyú a (d) nyomóteret az (e) szívótértől választja el és az (e) vezeték (gl) falában elrendezett (fl) vezetékben vezetett (bl) orsó révén mozgatható. A (bl) orsóra a (jl) és (kl) rugók hatása alatt álló

Next

/
Thumbnails
Contents