50444. lajstromszámú szabadalom • Eljárás cinknek vagy réznek, vagy mindkettőnek összetett ércekből és effélékből való kiválasztására és elektrolytikus cella az eljárás végrehajtására
A cinkszulfátot magának az ércnek savval való kezelése útján is előállíthatjuk. A találmány szerinti elektrolyzáló cellának egy kivitele a mellékelt rajzon van föltüntetve, melyen az 1. ábra a cella alaprajzát, a 2. ábra az 1. ábra X—X vonala szerint vett hosszmetszetét, a 3. ábra az 1. ábra A—A vonala szerint vett hosszmetszetét, a 4. ábra pedig az 1. ábra C—C vonala szerint vett keresztmetszetét mutatja. A föltüntetett kivitelnél a cella nagyobb számú elektródát tartalmaz, melyek függélyes és párhuzamos helyzetben vannak fölállítva egymás mellett a cellát alkotó tágas {a) szekrényben. A (b) katódák végei (c) toldatokat hordanak (1. ábra), melyek a szekrény egész szélességén átnyúló (e) tartókra vannak helyezve. Ezen tartók a cella két végén egy-egy kamrát határolnak, melyeknek egyikébe a folyadék bebocsáttatik, míg a másik a folyadék kivezetésére szolgál. A katódák egyik végei (d) ólomlemezeken nyugosznak, melyek a folyadéktükör fölött vannak elrendezve és a cella külső oldalán az (f) gyűjtősinekkel vannak összekötve. A katódák célszerűen lágyított és cinkezett vasból készíthetők, míg az anódák ólomlapokból állnak. A (g) anódák az egyes katódák két oldalán foglalnak helyet úgy, hogy mindkét katódafölület hatást fejt ki. Az anódák páronként vannak alkalmazva, amennyiben a (j) villák mindegyik (h) ágához két-két anóda van forrasztva vagy másként erősítve. A (j) villák külső végei a (k) gyűjtősinekiiez vannak foglalva és a villa ágai a hozzájuk erősített anódáknak egyik végeit a kellő kölcsönös távolságban tartják egymástól. Az anódák másik végei közé (1) széttartó testek vannak helyezve és azonkívül más helyeken is alkalmazhatók ily betétek az ánódapárok széttartására [(q), 1. és 4. ábra]. Az ugyanazon villaág által hordott, egymással szomszédos auódák {1, q) széttartó betétjei a cella fenekére fektetett (r) hosszsineken nyugosznak (4. ábra). Az anódák fölső éleinek védelmére hornyolt falécek vannak alkalmazva, melyeknek hornyai az anódapárok fölső éleit fogadják magukba, míg az alsó élek megvédésére más alkalmas szerkezetek szolgálhatnak. Az anódák éleinek védelmét mellőzhetjük is, ha azokat a katódáknál keskenyebbekre vesszük, amely esetben az áram erőssége az éleken nem lesz túlnagy. Az anódák homlokélei függélyes (o) lécekbe vannak eresztve (3. ábra), melyek ezen célból hornyolva vannak. A függélyes (o) lécek fölső végei rézsútosan vannak levágva (4. ábra), hogy a (b) katódák a kellően fölfektethetők legyenek. Azonkívül az (o) léceken, a folyadéktükör magasságában, (p) kivágások vannak kiképezve a folyadék keringésének lehetővé tétele céljából. Az elektrolytikus folyadék a szekrény egyik végén lévő kamrába bocsáttatik és az elektródák mentén végigvonulva, a szekrény másik végén lévő kamrába jut, honnan aztán kibocsáttatik. A leírt (g, g) kettős anódával, melynek két elemét betétek választják el egymástól, nagy fokú merevségetérhetünk el és elkerülhetjük az anódák és katódák közötti távolság megváltozásait, ami, ha a szükséges merevség elérése céljából vastag elektródákat alkalmaznánk, ezeknek folytonos fogyása miatt okvetlenül föllépne. Az (a) szekrényben lévő összes alkatrészek lazán és könnyen kivehetően vannak elhelyezve úgy, hogy a cella könnyen tisztítható. Ennélfogva a cella kényelmesen kiöblíthető ós a csapadék kilapátolható vagy más módon távolítható el. Ha minden alkatrész helyén van, akkor könnyen beláthatjuk, hogy a cella tulajdonképpen több, egymás mellett párhuzamosan fekvő rekeszből áll. Ha a cella üzemben van, akkor a cink teljes egyenletességgel csapódik le, amit még a lemezek közötti csekély távolság, továbbá az anódák közötti tereknek önmagukban zárt volta és a jelentékeny mechanikai ábrázás is elősegít, amelyet az elektrolyzis alkalmával elszálló gőz hoz létre.
