49896. lajstromszámú szabadalom • Talajfordító, tarlótörő és altalajlazító berendezés talajmegmunkáló gépekhez
hogy a talajmegmunkátó gépnél egymás mellett tetszőleges számú ily korong van alkalmazva, melyek egymás mellett dolgoznak. A korongokat két vagy több sorban akként is lehet egymás mögött elrendezni, hogy az egyik sor korongjai a má- • sodik sor korongjai között lévő közökben dolgozzanak úgy, hogy meg1 nem munkált talajcsíkok ne maradjanak és a gép szélességének megfelelő szélességű talajcsík egy munkamenetben legyjen megmunkálható. ! Ha több ily berendezést egyesítünk egy j gépben, az egyes korongokat előnyösen akként állítjuk be egymáshoz viszonyítva, hogy az egymás mellett fekvő korongok lapátjai csavarvonalbán legyenek elrendezve úgy, hogy a lapátok nem egyidejűleg, hanem egymásután vágjanak be a talajba és így a gépj terhelése lehetőleg egyenletes legyen. Ez az új talajfordító és tarlótörő berendezés a csatolt rajz 1. és 2. ábráján! oldal-, illetve fölülnézetben látható. Eme rajzokon (a) a vízszintes (b) tengelyre ékelt, vékony, előnyösen acélbádogból készült korong, (c, cl) az ennek két oldalán szimmetrikusan és egyenleteden elosztva fölerősített kapafelek, melyek akként vannak elrendezve, hogy két-két kapar fél egy-egy oly kapát alkosson, melynek középsíkja a korongba esik és melynek síkja a korong síkjára merőleges és a korong forgásirányának érintőjébe esik. A két (c, cl) kapafél mögött az (a) korong két oldalán egy-egy (d, d) szárny van elrendezve, mely az (a) korong síkjára merőleges, a kapafelek síkjával 50—60°-osször j get alkot és külső végeivel körülbelül egy kapahosszúságnyira van a kapa hátától. Ezek a szárnyak az (a) korong sugárirányú (e) hasítékán átmenő (f) csavarok segélyével beállíthatóan vannak az (a) korongon fölerősítve és az (a) korongon az (e) hasítékok segélyével sugárirányban beállíthatók. (g) az (a) korong tengelyére ékelt lánckerék, mely az (a) korong hajr tására szolgál. Az (a) korongok a talajmegmtmkálógépen — mely valamely tetszőleges magajáró gép lehet — a (b) tengely közvetítésével vagy fix, függélyes és a gép haránttengelye körül koncentrikusan görbülő vezető hasítékokban, vagy a jelzett haránttengely körül szabadon for-I gatható karok végeiben van ágyazva úgy, hogy a korongok saját súlyúknak hatása alatt széleikkel álland(óan a talajra fekszenek és a vezetékekben, vagy a karok közvetítésével a lánchajtástól függetlenül függélyes irányban emelkedhetnek és sü! lyedhetnek. A fordíto- és altaljlazító bej rendezésnek ezt a szerelési módját a rajzon nem ábrázoltuk, az azonban a mondottakból könnyen érthető. Az új berendezés működési módja a következő : •Ha a talajt csak fölkapálni és forgatni kívánjuk, az (a) korongon a (d) szárnyakat a korong kerülete felé akként állítjuk be, hogy azok külső végei éppen a (c, cl) kapák pályájába essenek. Ha a (d, d) szárnyak ekként be vannak állítva, az (a) korongot az (I) nyíl irányában gyors forgásnak indítjuk, mikor a gép és evvel a berendezés is a (II) nyíl irányában mozog előre. A gyors (300 vagy több fordulatszámú) forgás következtében a korong széle saját súlyának hatása alatt a talajba bevág, a (c, cl) kapák az egymást rendkívül gyorsan követő kapavágások hatása alatt az (a) korong által előmetszett talajt tovahaladásuk közben rétegekben fokozatosan mélyebben és mélyebben föllazítják és az egyes kapákat követő (d, d) szárnyak az épen fölkapált talajt azonnal föltúrják és j fölforgatják, és alaposan fölkeverve, az (a) korong mögé hajítják. Az új berendezés tehát a talajt marjó mjódjára munkálja meg. Ha az (a) korong a talajban akadályra, pl. gyökerekre, fatuskjókra, puhább kövekre stb. akad, ezeket részben elvágja, részben pedig a kapák és szárnyak által marlószerűen eltávolítja. Túlságosan kemény akadályok fölött az (a) korong egyszerűen megemelkedik és ekként halad el. Ha ellenben a talajt akként akafjuk