49660. lajstromszámú szabadalom • Szerkezet gázlámpák távolból való meggyújtására és eloltására, valamint szelepek távolból való működtetésére
- 2 — csatorna van, amelyek egyike a (8) csövön át a lángzóval közlekedik, a másik pedig a (9) csövön át a gyujtólángot táplálja. E csatornákat a (10,11) szelepek nyitják észárják.Az 1. ábrán látható szerkezetnél a (10,11) szelepeket egy a (3) kamarában elhelyezett, a, gázt át nem eresztő (12) diafragma, fujtató, vagy hasonló eszköz működteti az említett kamarába bevezetett gáz nyomásának pulzációja vagy változása következtében. Az összes lángzóknak egyidejű eloltására vagy meggyújtására szolgáló szerkezet legegszerűbb foganatosítási alakjánál az egyik szelep egy lengő (13) emelő karra van ezerelve és hatása alatt rendesen zárva van, a másik szelep pedig egy (15) hajtórúdra van erősítve, melyet a (12) diafragma által működtet. A két szelepet szükség esetén egy-egy a (12) diafgrama által működtetett külön emelőkarra, ugyanannak a lengő emelőnek két ellenkező végére szerelhetjük, melyeta föntebb jelzett módon működtetünk. [ Az 1. és 4. ábra szerint a (13) enielőkarra szerelt (10) szelep a lángzót táplálja gázzal, mig az 5. ábra szerint az említett emelőkaron, a (11) szelep van alkalmazva, az oly lángzókat tápláló vezetékek nyitására és zárására alkalmazható előnyösen, amelyek egy részét a többit megelőzőleg kell eloltani. Úgy az egyik, mint a másik, elrendezésénél azt a szelepet, amelyik az emelőkaron van, az említett lengő (13) emelőkarra támaszkodó (14) rúgó zárja, míg az emelőkar tehermentesítésére és a szelep nyitására a (12) diafragma (15) rúdjának (16) megvastagítása szolgál, amely az emelőkar végébe kapcsolódik. A másik szelepet közvetlenül a rúd zárja, amelynek egyik végét és a szelepet a gáznak egy kibocsátó szelepbe való átvezetése céljából furatokkal ellátott (17) hüvely, másik végét pedig a (10) kar végén alkalmazott (18) vezetékben vezeti. A (12) diafragmát egy (20) súly terheli, mely akkor, mikor a diafragma függélyes helyzetben van alkalmazva egy forgatható (21) emelő végére eltolhatóan és rögzíthetően van szerelve. Ennek az emelőnek (22) karja előnyösen egy a (3) kamarán kívül és a szerkezet (24) tokján belül a 15 rúdon megerősített (23) tömbre támaszkodik. Ha a diafragma vízszintes helyzetben van, alkalmazva, a diafragma fölső fölületét a mozgását szabályozó súllyal terheli, amint azt a 11. ábra mutatja. Árúd külső vége közelében egy állítható (40) gyűrűvel és vagy egy (25) karimával, vagy kettős (25,26) karimával (10. ábra) van ellátva, amelyek az említett állítógyűrű és a rúd kifelé való mozgását határolják. Az említett állítógyűrű közelében a szilárd (29) állványban a (28) zárókilincs van ágyazva, amely különböző mély rovátkákkal ellátott, és a (31) tengelyen lazán fölhúzott (30) kilincskerékbe fogódzik. A kilincskereket az egyik irányban a karimával ellátott állítógyűrű előremozgása által működtetett kilincs forgatja. A kilincset egy a (31) tengelyen lazán megerősített és egy (33) húzórúgóval és (34) horoggal ellátott hajlított (32) karra ágyazott (35) kilincs alkotja, amely a kilincskerék fogaiba vagy rovátkáiba fogódzik. A (33) húzórúgó elmaradhat, ha a diafragma vízszintes helyzetben van alkalmazva (11. ábra), mert akkor a kilincs saját súlyának hatása alatt tér vissza eredeti helyzetébe. A kilincskerék fogai között levő (35,37) rovátkák a szerint váltakoznak egymással, hogy a berendezésnek egyes lámpákat vagy lámpacsoportokat, pld. különböző időben égetendő utcai lámpákat, vagy pedig lángzócsoportokkal ellátott ily lámpasorozatokat működtett-e ? Az 1. ábrán bemutatott kilincskerék oly lámpasorozatok működtetésére alkalmas, amelyek minden egyes lámpájának csak egyetlen lángzója van és melyek összes lámpái egy időben oltandók el, ennélfogva a rovátkák egyik (37) sorozata mélyebb, mint a velük váltakozó másik (36) sorozata, tehát minek megfelelően azok szabaddá tevő illetve «megfogó» rovátkáknak is nevezhetők, amennyiben ha a (28) kilincs a kilincskerék sekélyebb vagy «megfogó)? (36) rovatkájába fogódzik, ez a kilincs eléggé kiemelkedik ahhoz, hogy a rúdon alkalmazott (40) állítógyűrű (25) karimáját megfoghassa és a