49540. lajstromszámú szabadalom • Elgázosító lámpa gázizzófényhez
— 2 — ben úgy van vezetve, hogy a menetek süveget képezzenek és a süveg a lángzó által fejlesztett összes hőt, tehát az égési termékeket is fölfogja. Amint a rajzból kitűnik, az ábrázolt foganatosítási alaknál a süveg úgy van kiképezve, hogy a tüzelőanyag áramlása irányában haladva az (n) cső először a süveg legalsó menetét képezze, azután pedig a többit és a süveg legfölső menetétől jusson alángzóhoz úgy, hogy a tüzelőanyag abban a mértékben legyen fokozódó hőnek kitéve, amelyben a fúvókához közeledik. Az (n) fúvókacső az (f) fúvókához csatlakozik, mely a (z) burában lehetőleg mélyen (annak alsó negyedében) van elrendezve, hogy a rendelkezésre álló statikai nyomás lehetőleg előnyösen legyen kihasználható. A lángzófej aránylag rövid ós vastag (h) keverőcsövön van fölszerelve. A tüzelőanyagnak az (f) fúvókából nagy sebességgel kiáramló gázai elegendő levegőt ragadnak magukkal a vastag (h) keverőcsőbe és a keveréket a (h) keverőcsőben való hosszú útjuk következtében erős sugárban viszik a lángzófejhez. A tüzelőanyagból fejlődött gáz annyira túlhevített, hogy azt látni nem lehet. A lángzófejben minden könyök el van kerülve, hogy az ellenállások lehetőleg csökkenjenek, de ily könyök nem is szükséges, mert a benső keverés a (h) keverőcsőben történik. Az 1. ábra szerint a (g) lángzófej kürtszerűen csatlakozik a (h) keverőcsőhöz úgy hogy az átmenet folytonos. A lángzófej alakja meglehetősen pontosan annak az útnak felel meg, amelyet a levegővel kevert petroleumgőzök tesznek meg, a láügzófejnek ez az alakja a lángnak nagyobb stabilitást ad, azonfölül a lámpa gyorsabban gyújtható meg, mint hengeres lángzófej alkalmazásánál. Az (n) fúvókacső és az (o) hővezetőrúd körül a (p) fűtőberendezés van elhelyezve, amely ismert módon egymás fölött elrendezett csészékből áll. A (q) köpenyen a fűtőanyagot bevezető (r) cső hatol át. Ha az ott bevezetett tüzelőanyagot (spirituszt) meggyújtjuk, a tömör és jó hővezető anyagból pl. vörösrézből álló (o) hővezető rúd fölhevül és a meleget az (a) elgázosítóra viszi át. Az így fejlődött gőzt a fűtőláng az (n) fúvókacsőben tovább hevíti és a gőz az (f) fúvókánál kiáramlik úgy, hogy a gáz meggyújtható mikor a lángzó maga végzi tovább az elgázosítást. Amint a rajzon látható, a (q) köpenynek egy süvegszerű^(y) nyúlványa van, amely az (o) hővezetőrudat kis hézag hagyásával veszi körül. Az egymás fölött lévő csészék hevítő hatása folytán hosszúra nyújtott fűtőláng egyenesen az (n) fúvókacsőhöz és a fúvókacső menetei által képezett süveg belsejébe vezettetik. Ezáltal a fölmelegítéshez szükséges idő tetemesen megrövidül. Az (a) elgázosítót befogadó lámpatest legelőnj'ösebben öntött vasból készülhet. Ebben az anyagban az elgázosító könnyen ágyazható és az anyag kényelmes megmunkálhatósága folytán az üvegbura (x) gyűrűje jól és szorosan illeszthető föl, ami igen fontos, mert e gyűrűnél nem szabad friss levegőnek behatolni. Leghelyesebb, ha a különben is a friss levegőt, mely a burában amúgy is szekundér levegő gyanánt szerepel, a legrövidebb úton, de úgy vezetjük, hogy az nagy mértékben fölhevített részek mellett áramoljék. Az 1. ábrán látható elrendezésnél erre voltunk tekintettel. A lángzóhoz a friss szekundér levegő az öntött vastok (v) födelének (w) nyílásain hatol be és mikor a nyílásokhoz átáramlik, az aránylag vastagfalú részektől, különösen, ha a nyílások nem túlnagyok, meleget vesz föl úgy, hogy az elgázosítóra káros hűtő hatást nem gyakorolhat. Az (u) támasztócső belsejében egy (t) födél van elhelyezve, és pedig az (u) cső alsó felében. Az égéstermékek kibocsátó nyílásai közvetlenül e (t) födél alatt vannak, amelyekre kívül még egy szélvédő kupak is borul. A kibocsátó nyílások mély elhelyezése következtében a tüzelőanyagtartály nem melegszik föl. Annak következtében, hogy a bebocsátó nyílások a (v) födélben, tehát jó mélyen vannak, az égési termékek elvezetésére aránylag nagy átmérőjű (s) hengert lehet alkalmazni, amelynek alsó
