47717. lajstromszámú szabadalom • Biztósítóberendezés a repülőgépek kipróbálásához és szabad repülés technikájának elsajátítására
Megjelent 191Q. évi január hó 25-én, MAGY. SZABADALMI KIR. HIVATAL SZABADALMI LEIRAS 47717. szám. V/h- OSZTÁLY. Biztosítóberendezés a röpülőgépek kipróbálásához és a szabad röpülés technikájának elsajátításához. DR ORLAI GYULA ÜGYVÉD BUDAPESTEN. A bejelentés napja 1909 január hó 21-ike. A repülőgépekkel való fölszállásnál nagy veszély fenyegeti úgy a benn ülő személyt, valamint a gépet. Ez ideig tettek ugyan kísérleteket ernyőkkel, amelyeknek a veszély pillanatában föl kellene nyílniok, hogy nagy fogófölületükkel a lezuhanást ellensúlyozzák. De ezek egyáltalán nem váltak be úgy, hogy ezidőszerint alkalmazásukat teljesen mellőzik. Jelen találmány célja oly elrendezést létesíteni, amelynek igénybevételével —hasonlóan mint pl. az úszást a derékre kötött kötél mellett — a röpülés művészetét el lehet sajátítani anélkül, hogy a begyakorló az életét kockára tenné, ami mellett természetesen a gépnek ép állapotban való maradása is biztosítva van esetleges lezuhanások alkalmával. További előnye e berendezésnek az, hogy a különböző rendszerű ós typusú röpülőgépeket ekként minden veszély kockázat nélkül ki lehet próbálni és higgadt elmével szerezni azon gyakorlati adatokat, amelyeket a minden kockázat nélküli fölszállások bő tapasztalatai nyújtanak. A találmány alapgondolata az, hogy egy oly föiakasztási pontot alkotunk a levegőben, mely egyenlő irányú és sebességű mozgást végez az alatta működtetett röpülőgéppel. Mihelyt azonban valamely zavar keletkezik, az ez előtt lazán magukkal hordott fölakasztó kötél segélyével, a röpülőgép az említett akaszponton csüngve marad. Lehetne ezen célból a haladási iránnyal nagyjában párhuzamos, szemben két állványra keresztbe feszített és azon állványon tovamozgatott egyszerű kötelet alkalmazni, amelyre bizonyos oldalirányú kitérések megengedésével lenne egy külön kötél által hozzákapcsolva a röpülőgép. Miután a keresztkötél ugyanazon irányban és közel azon sebességgel mozgattatható, mint a röpülőgép, rendes működésnél a fölkapcsoló kötél igénybe véve nincsen s a röpülőgép csak olyan helyzetben van, mintha szabadon lebegne. Természetesen lehet oly elrendezést is elképzelni, hogy a keresztkötél két vége nem egyenlő sebességgel a főhaladási iránnyal párhuzamosan, sőt hogy az egyik kötélvég fix, mely esetek a kisebb-nagyobb kanyarulatoknál következnek be. A kötélrendszer, illetve akasztási pont hordására, melyhez a kapcsolókötél fölfüggesztetik, lehet azonban az állványzat helyett ballonokat is alkalmazni, amelyek-