45822. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és gép folyadékok emelésére
- 2 — meggátoltassék az, hogy a másik kamrában az égési keverék beszívása vagy komprimálása közben a kipuffogási szelep kinyíljék vagy nyitva maradjon. Ezen lemezt vagy lemezeket vagy magukban működtetjük, vagy azok mozgását a folyadéknak szívó csövében elrendezett visszacsapó szelep segélyével mozdítjuk elő. De bármilyen szerkezetet alkalmazunk is a szelepek vezérlése céljából, annak a két kamra szelepeit természetesen váltakozva kell működtetnie, minthogy a két kamrában a periódusok váltakozva követik egymást. Ha három égési kamrát rendezünk el, akkor a körfolyam némileg módosul. Ha a körfolyam kezdete gyanánt föltesszük azt, hogy az egyik, (A) kamrában komprimált égési keverék, a másik (B) kamrában ezen égési keverék nyomásával egyenlő nyomásra komprimált égési termékek, a harmadik (C) kamrában pedig szintén ugyanakkora nyomásra komprimált, kis térfogatú rugalmas párna foglaltatnak és hogy végül az ezen három kamrában a komprimálást végző, befelé áramlott folyadékoszlop nyugalomba jutott, akkor a körfolyam lefolyása a következő: Az (A) kamrában a gyújtás bekövetkezvén, a megnövekedett nyomás folytán a folyadék a (B és C) kamrákba szoríttatik, melyekben az az égési termékeket, ill. a rugalmas párnát tovább komprimálja, majd ezen kettős kompresszió folytán fölhalmozott eredő energia ismét hasznosíttatik, amennyiben a (B és C) kamrákban komprimált gázalakú anyagok kiterjedvén, fokozzák az (A) kamrában expandáló gázok hatását és a folyadékot a nyomó cső mentén kihajtják. A (C) kamrában a folyadék magasabb fölszínnel bír, mint az (A, B) kamrákban, mivel a (C) kamrában kevesebb és csak annyi gáz foglaltatik, mint amennyi a kamrának fölső részén rugalmas párna gyanánt visszamaradt; mikor tehát az (A, B) kamrákban expanzió következik be és az a légköri nyomás felé közeledik, akkor a (C) kamrában a folyadék az (A, B) kamrákban foglalt folyadék fölszinére sülyed, minek folytán friss égési keverék ' szivatik be. Ezen periódus végén tehát az (A) kamrában meggyújtott és expandált gázok, a (B) kamrában expandált égési termékek, a (C) kamrában pedig friss égési keverék van jelen. A (B) kamrában már most kinyílik vagy kinyittatik a kipuffogási szelep, majd a kifelé áramló folyadékoszlop nyugalomba jutása után befelé áramló folyadék a (B) kamrából az égési termékeket kihajtja és komprimálja az (A) kamrában ki nem puffogtatott égési termékeket, a (C) kamrában pedig a friss égési keveréket úgy, hogy a körfolyam, mely tehát egy kifelé és egy befelé áramló folyadékoszlop segélyével idéztetik elő. a (C) kamrában bekövetkező gyújtással megismétlődik. Az ezután következő körfolyam a (B), az utóbbit követő körfolyam pedig ismét az (A) kamrában bekövetkező gyújtással kezdődik. A meggyújtott, elégett és expandált gázokat nem kell teljesen visszatartani ós komprimálni, hanem azoknak egy részét már a készléttartályból a kamrába áramló folyadék segélyével is kipuffogtathatjuk. Ezt azáltal érjük el, hogy a folyadékot bebocsátó szelep nyitása a kipuffogási szelep nyitását, az előbbi zárása pedig az utóbbi zárását vonja maga után, amikor is azonban célszerű az égéstermékeknek csak csekély részét kipuffogtatni és azoknak a jelentékeny részét visszatartani és komprimálni. Ha négy égési kamrát rendezünk el, akkor az égési termékeket akár két körfolyamon át lehet visszatartani; ez azonban nem levén előnyös, célszerűbb a négy hengert két kéthengeres szivattyú módjára akként működtetni, hogy az elégés két-két hengerben egyidejűleg következzék be, mely kombináció egyszerűen két duplex szivattyúnak felel meg. Két kamra esetén gyakran előnyösnek mutatkozik az, hogy az egyik kamrának szívószelepe a másik kamrának kipuffogási szelepét, a második kamrának szívószelepe pedig az első kamrának kipuffogási szelepét vezérelje. Az eddigi ismert eljárásokhoz hasonlóan a jelen találmány tárgyánál is alkalmazhat-