45526. lajstromszámú szabadalom • Önműködő nyomáskésleltetőberendezés torpedólégvetők számára
— 2 — detének időpontja, valamint a gyújtószerkezet működtetésének időpontja olymódon szabályoztatik, hogy ezek az időpontok, a kedvező működési módnak megfelelően, •egymásra következnek. 4. Végül az új berendezés megakadályozza, hogy kezelés közben a torpedó véletlen megfordításánál a tüzelőanyag vagy a víz az illető tartányokból a vezetékbe, illetve a fűtőkészülékbe és a gépbe folyjék. Mindezt egyszerű módon egy oly nyomáskésleltetőberendezés által érhetjük el, mely lényegében olymódon van berendezve, mint a föntvázolt berendezés, azonban azzal az eltéréssel, hogy egyidejűleg egy vezérművet tartalmaz, mely a levegő-, tüzelőanyag és vízhozzávezetést megfelelő módon befolyásolja. A mellékelt rajzokon az 1. ábra a berendezés összelrendezését mutatja egy torpedó számára, míg a 2., 3., 4. és 5. ábrák a nyomáskésleltető és vezérlőelemeket hosszmetszetben, illetve fölülnézetben, oldalnézetben és a 3. ábra (x, x) vonala szerinti metszetben ábrázolják. Az (1) nyomólégtartánytól a (2) cső halad a (3) indítószelephez, melyből a (4) cső az (5) nyomásszabályozóhoz vezet. A nyomószabályozó a (6) cső segélyével a (7) nyomáskésleltető- és vezérműszerkezettel áll kapcsolatban, melyből a nyomólevegő a (8) csőtoldaton át a (9) fűtőberendezésbe kerül. A (9) fűtőkészülék, továbbá a tüzelőanyaghozzáve.zetés és a gyújtószerkezet ugyanoly módon foganatosítható, mint ez a 42356. számú szabadalmi leírásban föl van tüntetve. A fűtőkészülék l%hát a (10) tüzelőanyagtartányra fölhelyezett köpenyből áll, melybe az égetőteret körülzáró, fölül nyitott (11) tartány olymódon van beépítve, hogy körülötte a (12) gyűrűtér marad szabadon. A(ll)tartány, mely a tüzelőanyagnak a nyomólevegővel való benső keverésére diafragmával lehet ellátva, alul egy szűkebb hengeres, a kiszélesített (13) gyűrűtérrel körülvett, a (10) tüzelőtartányra fölfekvő 14 toldatba megy át, melybe egy a (10) tartány fenekének közeléig Jerjedő (15) nyomócső nyúlik föl; a nyomócsőnek fölső nyílása a sugárirányú (17) furatokkal ellátott hengeres (16) testet tartja. Ez a (16) henger a fűtőkészüléknek a (14) toldat által körülzárt terét két részre osztja, melyeket egy szűk gyűrűtér köt össze egymással. Az alsó rész a (18) lyukakon át a (13) gyűrűtérrel közlekedik, melybe a (8) csőtoldat torkollik. A fűtőkészülék köpenyének külső oldalán a (19) gyűrűcsatorna van elrendezve, mely a (20) víztartányba vezető (21) csővel áll kapcsolatban és a köpeny Bzűk lyukain át a (11) tartányt körülvevő (12) gyűrűtérrel közlekedik. (22) a nyomólevegő által működtetendő gyújtókészüléket jelöli, mely a (23) cső segélyével a (7) nyomáskésleltető- és vezérműszerkezettel van összekötve. A (7) szerkezet továbbá a (24) cső által a (20) víztartánynyal és a (25) cső által a (10) tüzelőanyagtartánynyal van összekötve. A (26) csővezeték a motorhoz halad. Ha tehát a (10) tüzelőanyagtartányt tüzelőanyaggal megtöltjük és a (3) indítószelepet nyitjuk, akkor a nyomólevegő a (2 és 4) csöveken, az (5) nyomásszabályozói! és a későbbiekben leírt (7) nyomáskésleltető- és vezérműszerkezeten át a fűtőkészülékbe áramlik és ennek tereit kitölti. A nyomáslevegő a (25) csövön át a tüzelőanyagtartányba is belép és a tüzelőanyagot a (15) nyomócsövön, valamint a sugárirányú (17) furatokon át fölfelé hajtja, hol a tüzelőanyag a nyomólevegővel keverődik és a (23) csövön át szintén a nyomólevegő által működésbe hozott 22 gyújtószerkezet által meggy új tátik. Egyidejűleg a (20) tartányból a (21) csövön át víz is szoríttatik a (19) gyűrű csatornába, mely a víz a fűtőkészülék köpenyének lyukain át a (12) gyűrűtérbe lép, hol az átáramló nyomólevegő által finoman porlasztatik és a nyomólevegővel keverődik. Ez a keverék a fűtőkészülék legfölső részében az elvonuló meleg égési gázokkal keverődik és egyidejűleg a porlasztott víz gőzzé alakul át, mire a végül kapott keverék munkateljesítmény céljából a motorhoz vezettetik. Hogy már most — különösen a mótor megindításánál — a föntvázolt működési mód megfelelően szabályoztassék, a 2., 3.