45391. lajstromszámú szabadalom • Kefefúró és tömőgép
bői áll, melyek a sörték tovavezetésére szolgáló végnélküli láncot működtetik, ami azonban csak abban az esetben szükséges ha a sörteszállító csatorna a sörtéket csekélyebb mennyiségben vezeti el, mint az előzetesen megállapíttatott. Ezen készülék segélyével a jelen gép munkájának pontossága lényegesen elősegíttetik. A sörteköteg vastagsága szintén előzetesen állapíttatik meg és szabályozóval vagy pedig oly zárral szabályoztatik, mely a sörtéknek a sörteszállító csatornából való kijutását elzárja. Azon esetre, ha a jelen találmány tárgyát képező gép más célokra, mint fogkefe előállítására nyerne alkalmazást, az eszközlendő változtatások oly egyszerűek, hogy azokat minden szakember könnyű szerrel elvégezheti. A mellékelt rajzokon a jelen találmány szerinti gép egy példaképem foganatosítási alakjában van föltüntetve, még pedig az 1. ábrán az egész gép fölülnézetben, a 2. ábrán azon géprész oldalnézete, mely a kefetesteket hordja és melynek segélyével ez utóbbiak a fúró- vagy a tömőszerszám elé szállítatnak, a 3. ábrán a 2. ábra szerinti szerkezetnek fölülnézete, a 4. ábrán ugyancsak a 2. ábrabeli szerkezetnek oldalnézete az ellenkező oldalról nézve és kisebb léptékben, az 5. ábrán a 2. ábrában föltüntetett berendezésnek hátulnézete, a 6. ábrán a gép hosszmetszete, a 7. ábrán a kefetest tartója és a tartó működtető szerkezetének fölülnézete, a 8. ábrán a nyolc befogott kefével ellátott forgó korong elölnézete, a 9. és 10. ábrán a készüléken alkalmazott alaktárcsák, melyek függélyes irányú mozgatásra szolgálnak, a 11. és 12. ábrán az alaktárcsát működtető szerkezetek, melyek segélyével a forgó korong vízszintes síkban forgattatik, a 13. és 14. ábrán részletek, a 15. ábrán a sörteelosztó és szállító szerkezetek alaprajzban, a 16. ábrán ugyanezen szerkezetek részleges metszetben, végül a 17. ábrán szabályozó szerkezet, mellyel a sörteköteg nagyságát szabályozhatjuk. Az 1. ábrában a fúró (l)-el és a tömő szerszám orra (2)-vel van jelölve. Mindkeltő ismert szerkezetű. Mindenekelőtt azt a szerkezetet fogjuk leírni, melynek segélyével a csúszó szán előre- és hátrafelé mozgattatik, oly célból, hogy a munkadarab a fúró- és tömőszerszám elé hozassék. Természetes, hogy ezen szerkezet különbözik attól, melylyel a forgó korong a fúró- és a tömőszerszám elé függélyes irányban mozgattatik. (S) a gépállvány (lásd a 2, és 6. ábrákat is), (T) egy helytálló asztal rajta, mely karral van ellátva, melyben a (43) szíjkorong és a (85) tok van ágyaszva. A (85) tokon belül az előnyösen négyszögű keresztmetszetű második (84) tok van ágyazva, mely az előbbiben hosszirányban mozoghat. A (84) tok mellső (bal oldali) végén a mozgatható (162) szán (2. ábra) van elrendezve, mely hátsó oldalán a (83) csúszó sarukkal van ellátva és a (831) pályán nyugszik. Ezen utóbbi a (T) asztal fölső lapján van elrendezve, melyhez a kefedarabok fúrás és tömés közben erősíttetnek. Magától értetődik, hogy a szán meghatározott időközökben vízszintes irányban előre- és visszafelé mozgatható. A mozgás a következő módon eszközöltetik : A (84) tokhoz erősített két (86) kar lefelé van hajlítva; a karok egy foroghatóan ágyazott (87) tömböt hordanak, melyen a (88) tengely halad át (6. ábra). Ezen utóbbira két gyűrű van elrendezve, melyek a tengelyt a tömbbel összekötik és egyúttal lehetővé teszik, hogy a tengely a tömbben elforoghasson. A tengelynek szabad vége a (91) csavarmenetekkel van ellátva és a (92) tömbön halad át, mely a függélyes (93) emelőnek fölső villaalakú végén van elhelyezve. A (93) emelő a (97) tengely körül (4. ábra) a (95) nyúlvány és a (96) gépkeret között forgathatóan van ágyazva. Ezen (93) emelő tetszőleges módon hozható lengésbe, pl. alaktárcsa vagy excenter segélyével. Minthogy az ilynemű gépeknél lengő emeltyűknek ily módon való működtetése