45146. lajstromszámú szabadalom • Javítások dohánylevelek szárainak kivágására szolgáló gépeken
- 2 -állhat, melyek egymás fölött vannak elrendezve úgy, hogy közöttük keskeny hézag marad vagy két végnélküli mozgó szalagból állhat, mely mozgó vezetéket képez vagy egy helytálló lemezből és egy mozgó szalagból, melyek úgy vannak elrendezve mindenkor, hogy a levelek szárait oldalt terelik, ellenben a levelek lapjának nem nyújtanak ellentállást, hanem ezek szabadon haladhatnak el a vezetékek alatt vagy között. A terelőszerkezet úgy van elrendezve, hogy a levél lapjának keresztülboesátására szolgáló hézag beállítható úgy, hogy a szár vékonyabb része a levél lapjával együtt átbújhat vagy pedig, hogy a szár ezen vékonyabb része sem bujhatik keresztül, de minden esetben megakadályoztatik az, hogy a szár vastagabb része a hézagba hatolhasson. Ezen ferde terelőszerkezettel kapcsolatban hengeres keféket vagy táphengereket rendezünk el, melyek a szematikus rajzban nincsenek föltüntetve, melyeknek tengelyei azonban a levelek haladási irányára merőlegesen állaDak. A gép betáplálási helyén a (c) ütközőléc van alkalmazva. A terelőszerkezeten túl a (Dl) késtárcsák vannak alkalmazva. A késtárcsák a (c) ütközőléccel párhuzamosan, de nem egy irányban vannak elrendezve. A szerkezet működési módja a következő : A levelek hosszirányban szállíttatnak tova és egymásután haladnak keresztül a (B) terelőszerkezet által megengedett résen és az (a) szár egyik vége a ferdén elrendezett (B) terelőszerkezetbe ütközik. Az (a) szájnem haladhat keresztül a terelőszerkezet résén, míg a levél lapja azon keresztül mehet, minek folytán a levél szára oldalt húzatik és az eredeti haladási irányából kitéríttetik, míg ellenben a levél másik széle eredeti (E) haladási vonalában megmarad. Ennek folytán a szárak oldalt húzatnak, mialatt a levelek lapjára működő megfelelő kefék vagy hengerek megakadályozzák, hogy a levelek lapja is oldalt eltolódjék úgy hogy a szárak kifeszíttetnek és kiegyenesíttetnek. A (B) terelőszerkezet elhagyása után a szárak azonnal a (Dl) kések alá kerülnek, melyek a szárakat a levelekről levágják. Az 1. ábrában az egyik levél telt vonallal van föltűntetve, a pontozott vonalak pedig a levélnek haladás közben való külömböző helyzeteit mutatják, nevezetesen az egyik helyzetben a szár ki van nyújtva, a másik helyzetben pedig majdnem egészen le van már vágva. A levél azonban úgy is betáplálható a gépbe, hogy nem hajtatik össze szárának mentén. Ezen esetben azonban két (B, Bl) terelőszerkezetet és két (D, Dl) késszerkezetet kell alkalmazni, amint ez a 2. ábrában látható. Először a szár egyik oldala ütközik a (B) terelőszerkezetbe, miáltal a (D) kés a levél egyik (A) oldalát vágja le. A szállítószerkezet a levelet továbbszállítván, a szár másik oldala ütközik a (B) terelőszerkezettel ellenkező irányban ferdén elrendezett második (Bl) terelőszerkezetbe, mire a szár az előbbivel ellenkező irányban tereltetik és a (Dl) kés által vágatik le a levél másik (Al) feléről. Ahelyett, hogy a levelek lapjának oldalirányú húzására fölül és alul keféket alkalmaznánk, alkalmazhatunk szállítószalagot alul és keféket vagy szállítóhengereket fölül. Az 1. és 2. ábrában a terelőszerkezetek ferdesége a világosság kedvéért túlozva van. A fönti alapelven szerkesztett vágógép egy példaképeni foganatosítási alakja van a rajz 3—8. ábráiban feltüntetve, és pedig: 3. ábra alaprajzban és 4. ábra oldalnézetben mutat oly gépet, amelynél a levelek száruk mentén összehajtatnak. 5. és 6. ábra oly gépet mutat alaprajzban és oldalnézetben, amelynél a levelek összehajtatlanul munkáltatnak meg. 7. ábra és 8. ábra egy változat. A 3. és 4. ábrában a (G) és (T) dobokon az acélból vagy más alkalmas anyagból képezett, előnyösen lapos és sima fölületű (F) szalag van körülfektetve, mely a dobok közötti részen megfelelő csatornában van vezetve, és a (G) dob beállítására szolgáló (H) csavar segélyével feszíthető meg. A szalag mellett a gép betáplálási végén