43957. lajstromszámú szabadalom • Nyomószivattyúberendezés gázok számára

sítve az (53) ellensúly, melyhez az (54) rúd csatlakozik. A rúd másik vége az (55) emelő útján a kiszorító rúdjával van összekötve. Hogy a (37) fogaskerék visszafutását meggátoljuk, alkalmas biztosító berendezést rendezünk el. Az (58) állító pecek a (34) dob rögzítésére szolgálhat, hogy a (33) rugónak bármily kezdeti feszültséget adhassunk. A (25) láncos rúdra fölváltva kifejtett húzás által a (36) kilincs visszatolátik és az egyik rúgó fölhúzatik; ennek feszültsége akkor lép működésbe, ha a (25) rúdra kifejtett húzó hatás csökken; ekkor a (39) rúgó fölgöngyölíttetik. A rúgó állandóan azonos értelemben forog és a benne fölhalmozott feszültség a kiszorító visszamozgatására használtatik fel. A 2—6. ábrán föltüntetett kivitelek működése az 1, ábrán föltüntetett foganatosítási alak működésevei lényegében azonos. Ha a szivattyúból, miután membránja fölemeltetett, nyomólevegőt nem veszünk ki, a mótor nein áll meg, mert a (6) csuklók (7) vezetékei a mótor mozgó részeit a szivattyútól függetlenítik. Ha a munkagép csak csekély mértékben van megterhelve, azaz, ha a szivattyúmembránt csakis löketének kis részére kell fölemelni, hogy azt, oly helyzetbe hozzuk, hogy visszameneténél elegendő nyomott levegőt vagy gázt szállítson, a (d) membrán a kiszorítót csak csekély köz hagyásával követi, mert a löketvégig csak csekély ellenállást kell legyőznie. Ha azonban a mótor teljesen meg van terhelve, vagy ha a szivattyú igénybevétele a kelleténél nagyobb, a mótormembrán a kiszorító mögött visszamarad addig,- míg csak a kiszorító oly nagy útat nem írt le, hogy oly mértékű vacuumot létesítsen, mely a szivattyúmembránnak a maximális magasságig való fölemelésére elegendő. A kiszorító és membrán között elrendezett és a belső nyomásváltozásnak kitett rugalmas kapcsolás a mótorerő és a teher viszonyának önműködő beállítását lehetővé teszi és a mótor megszaladását, ha a teher csekély, illetve annak megállását, ha a teher nagy, meggátolja. Az előzőkből kitűnik, hogy a találmány tárgyának összes kiviteleinél a henger belsejében föllépő nyomásváltozásnak kitett géprész időszakos mozgása a kiszorító ideodamenetét rugalmas kapcsolás igénybevételével oly módon eszközli, hogy a két mozgó rész mozgási tartama azonos ugyan, de fázisváltozásoknál vagy a membrán és a kiszorító távolságában beálló változásnál a mozgásnak a teherhez való alkalmazkodása önműködően beállhat. Ha a kiszorító és annak mozgató részei között a kapcsolat merev lenne, ez a cél nem volna elérhető és, minthogy a mótor működésénél a hengerben lévő rugalmas hajtóközeg töltése gyakorlatilag állandó marad, a merev összeköttetés alkalmazása a mozgás megszűnését vonná maga után. Ha a kiszorító a hengerben lesülyed, a membránt rövid ideig érintheti, mimellett köz alig marad úgy, hogy az egész levegőtérfogat a henger fölső részébe szoríttatik, ahol az sokkal magasabb hőmérsékletre hevíttetik, mint amilyen megengedhető lenne, ha a levegő hevített állapotban egy henger dugattyújával érintkeznék, amint ez a közönséges hőléggépeknél szokásos. Jelen esetben a hengerben a folytonos hőmérsékletváltozásokból folyó melegveszteségek is elkerültetnek és, minthogy csakis a kondenzáció által létesített vákuum alkalmaztatik, a membránnal csakis hideg levegő érintkezik. Ez a készülék tehát oly hőmérsékletnél is dolgozhat, mely a hőléggépek hőmérséklethatárán kívül fekszik. Világos az is, hogy, mivel az eddig alkalmazott készülékeknél a levegő vagy gáz kiszorító hengerbe szívatott és ezután a levegő vagy gáz egy része fölhevítés által ismét kihajtatott, a szívó erő kihasználatlan maradt, ez az elrendezés tehát erőpazarlással járt. Az 1—6. ábrán föltüntetett kiviteleknél a melegnek a henger fölső része van kitéve, az alsó rész pedig hűttetik. Azon veszteségek tehát, melyek a melegnek alacsony nivóról magasabbra való fölemelkedéséből származnak és melyek a hőléggépek egy részénél előfordulnak, elkerültetnek. A jelen találmány tárgya számára azonban nem föl-