43586. lajstromszámú szabadalom • Javítások repülőgépeken
van erősítve, mely külső végén (c) csúcs- j ban végződik, míg másik tölcséresen alakított. (d) végén az (E) csavartengely nyúlik belé. Az (E) hajtótengely és a (B) csavaragy ! közötti kapcsolás célszerűen az (A) csavar j (y, y) függélyes középsíkjában van elhe- j lyezve és az (F) Cardan-csuklóból vagy hasonlóból áll, mely olyan berendezésű, hogy bár a tengely forgását állandóan átviszi a (B) agyra, tehát az (A) csavarra, ez bizonyos fokig föl- vagy lefelé kilenghet. A 3. és 4. ábrákon ezen berendezés egy 'példaképem foganatosítási alakja látható. Az (E) tengely (g) gömbben végződő feje a (B) csavaragy megfelelően alakított (b) üregébe illik. Ügy a (g) gömb, mint a (b) üreg helyenként (k, kl) félgömbalakú mélyedésekkel bír, melyek közé a megfelelő méretű (i) golyók vannak helyezve. Az (A) csavar (y, y) középsíkjában a (k, kl) mélyedések köröskörül érintik az (i) golyók kerületét (4. ábra); ellenben az (F) csukló középpontján, valamint egy (i) golyó középpontján átmenő és az (y, y) síkra merőleges síkban (k, kl) mélyedések kissé ki vannak bővítve (3. ábra) úgy, hogy az (i) golyók a tengely irányában egy kevéssé elmozdulhatnak. Ezen berendezés segélyével az (E) hajtótengely mozgását az (i) golyók segélyével zavartalanul adja át a (B) agynak és (A) csavarnak, miközben azonban a hajtótengely és a csavar (y, y) síkja közötti szög változhat. A rajzon a (B) agy egy darabban van föltüntetve, noha több darabbal áll, hogy könnyen legyen szerelhető. Amint látható, a leírt módon elérhetjük azt, hogy a toló- vogy vontató-erő a motortól és hajtótengelytől bizonyos határokon belül függetlenül, állandjóan vízszintes j irányban hasson, hacsak gondoskodunk ar- j ról, hogy a csavar (y, y) középsíkja ál- ; landóan függélyes maradjon, vagy a szük- j séghez képest a függélyessel állandó szöget képezzen. A csavar térbeli helyzetének állandósítására különféle berendezést használhatunk, a rajzon e berendezés a (B) agyra lazán függesztett (L) gallérból, az (1) szárból és az (m) célszerűen lencsealakú súlyból áll. Az (L) gallér és a (B) agy közé görgőket iktathatunk. A fölsorolt részek alkalmas elhelyezésével és méretezésével elérhetjük azt, hogy a velük fölszerelt (A) csavar középsíkja függetlenül az (E) tengely időnkénti helyzeteitől állandóan függélyes legyen. Az ábrán az (L) gallér a (B) agynak a tengely felőli oldalára van szerelve, lehetne azonban a túlsó oldalon is. Lehet tcvábbá a súly közvetlenül az (F) csukló körül is elrendezve. Ha ja leírt berendezéssel fölszerelt repülőgép működik, úgy arra térbeli helyzetétől függetlenül két állandó erejű és állandó irányú erő hat, még pedig az egyik — a nehézség — függélyesen, a másik — a csavar hajtóereje — vízszintesen. Ezen két állandó erő természetesen sokkal biztosabban használható ki a kormányzás és föntartás céljaira, mint az eddigi berendezésekkel elért hajtóerő, melynek iránya a repülőgép helyzetétől is függött. A találmány természetesen kiterjed oly csavarokra is, melyeknek hajtóereje nem vízszintes irányú, hanem attól többé-kevésbbé eltér. A leírt berendezéssel fölszerelt repülőgép annál jobban fog működni, mennél nagyobb a csavar hatásfoka; ezen célból a csavart úgy szerkeszthetjük, hogy az eddigi ismert hasonló berendezéseknél észlelt tetemes erőveszteségek elkerülhetők legyenek. A levegő azon tulajdonsága, hogy komprimálva minden irányban egyenlően igyekszik az átlagos nyomást helyreállítani, az eddigi csavaroknál sok nehézséget okozott; az itt leírandó elrendezés ,épp ellenkezőleg ezen sajátságot hasznosítja: Ha az (N, NI) ferde sík (5. ábra), mely vízszintes mozgási irányával (o) szöget képez, a vízszintes nyíl irányában előre mozog, a legelőször megtámadott (x) légré-