43509. lajstromszámú szabadalom • Eljárás tejeskávé konzervnek száraz szilárd alakban való előállítására
_ 2 -szített tejeskávéitalt és ennek tökéletes aromatikus izével (a kávé és a tejszín aromájával) bír. Ily termék nem csupán előnyei, jósága és olcsósága folytán igen nagy jelentőségű jó és olcsó néptápszert képez, hanem sok esetben, különösen háborúban az élelmezés tekintetében igen fontos szolgálatokat tehet. Ezen eljárásnál az egyes alkatrészek súly: viszonya tetszés szerint változtatható és kávé helyett malátakávét is alkalmazhatunk, vagy kávépótlékot és fűszereket is adhatunk hozzá, hogy az ízlésnek megfelelően világosabb vagy sötésebb, tiszta, ill. erősebb vagy könnyebb ital számára szolgáló konzerveket állítsunk elő. Hogy a feladatnak ily tökéletes megoldásához jussunk, már az egyes alkatrészeket, a kávét, tejet és cukrot úgy kell fölhasználni, ill. földolgozni és az eljárást egyáltalában úgy kidolgozni, hogy az alkatrészek egymással C3ak használható keveréket alkotnak és végül oly terméket adnak, mely sem homokszerű tömeggé nem esik szét, sem pedig sűrűn folyó, be nem száradó anya,got nem szolgáltat. Ezen eredményt elsősorban a tej előkészítése, továbbá a cukor előkészítése által érjük el, miáltal ezen anyagok azon tulajdonságra tesznek szert, hogy maguk is fontos hatást fejtenek ki, vagyis az egyes alkatrészeknek tökéletes beszáradás közben való megkívánt kötését eszközlik. Ezen eredmény elérésére az eljárás foganatosítási Bódjai szerint magának a tejnek kezelése is elegendő ugyan, ha az eljárás többi részében ezen korlátozással számolunk és ezt az eljárás többi részében kiegyenlítjük; a legjobb eredményt azonban mindkét alkatrésznek említett előkészítése adja. A tej előkészítésének (mely azonban egymagában véve nem képezi ezen bejelentés tárgyát) az a célja, hogy a tej sajátos módon süríttessék és változtassék meg majdnem tökéletesen szilárd alakjáig és hogy az eközben föllépő folyamatok folytán elérjük azt, hogy a tej is keményítő tulajdonságokat érvényesítsen az eljárás későbbi fázisaiban úgy, hogy a konzerv nem csupán igen nagy tejtartalommal állítható elő, hanem ezen magas tejtartalom dacára is igen tömör legyen és térfogata a keményedés folytán igen csökkenjen. Ezen sajátos eljárás folytán lehetővé váló előkészítő tejkezelés, vagy bevezető eljárás többi részével, vagy pedig a tejnek ezen kondenzálása helyett még célszerűbben és az egész eljárásnak lényeges egyszerűsítése és olcsóbbítása mellett, új eljárás segélyével előállított száraz és szemcsézett ú. n.'tejkonzervet használunk alapanyag és kötőanyag gyanánt. Az eljárásnak, ill. a keverési arányoknak különböző lehetséges foganatosítása között a következő bizonyult igen alkalmasnak. Körülbelül a következő súlyarányokat használjuk: 1500 gr. tejkonzerv, 400 « tejszín vagy közönséges tej, 750 « őrölt kávé, 1500 « cukor. Először a tejkonzervet a tejszínben vagy tejben forró vízfürdőben való melegítés által föloldjuk. Másrészről a cukrot vízben föloldjuk és addig főzzük, míg — körülbelül 125° C.-nál — azon sűrűségi fokot éri el, melyben, az ú. n. fuvópróbát adja. (Mikor is a cukoroldatba mártott dróthurkon vagy hasonlón tapadó cukorhártya reáfuvás alkalmával szappanbuborékokhoz hasonlóan röpül el.) Ezen állapotban a cukrot a tűzről levesszük és ezután majdnem a merevedés beálltáig szilárd fehér konzervmaszszává dörzsöljük. (Azáltal, hogy a cukormasszát spatulyáváL dörzsöljük az üst oldalához, míg a cukor sűrű fehér masszává változik.) Ezután ezen cukormasszát és a tejoldatot egyesítjük olyként, hogy az előbbit az utóbbihoz, forró vízfürdőn való folytonos melegítés és erős keverés közben hozzákeverjük, míg tökéletes elegyedés be nem állott. Ezen keverékhez azután az őrölt kávét (malátakávét, fűszert stb.) adjuk hozzá és az egészet addig kavarjuk keverőgép segélyével, míg az egyes alkatrészek tökéletes belső elegyet nem képeznek. Ezen elegymasszát végül megfelelő formákba (kockákba stb.) sajtoljuk, mielőtt még megkeményedik, miközben a megkeményedés alkal-