42271. lajstromszámú szabadalom • Csipkeverőgép
nek is elforgattak. Az (Mí, Mf), illetve (Mf) sínnek azokat a működtetőket kell megfognia, fogva tartania és elforgatnia, melyeket a fogassínek nem forgattak. Eme sín forgásánál először a működtetőket állítja ama helyzetbe, melyben fölfelé álló végeik a szánok fogasiveinek fogközeibe beléphetnek, a belépés megtörténte után gondoskodik arról, hogy az ezek a működtetők által vezetett szánok a fogaskerekeknek adassanak át és mikor a működtető a szánból kikapcsolódott, ezeknek a kezdeti állásba való visszatérését is biztosítja. Ebből a célból az (Ml), illetve (Mi, M!) sínt akkor, mikor a fogassínnek azokat a működtetőket, melyek az (Ml, M?), illetve (Mf) síneknek adandók át, már megemelték, az el nem forgatott működtetők felé mozgatják. Ennek következtében eme működtetők (E) vége a sín (1 és 2) része közé lép úgy, hogy eme részek által fogva van tartva. Ezután a sín lefelé mozog és az általa vezetett működtetők fölfelé nyúló végeit oly helyzetbe állítja, mely szükséges, hogy a szánok fögasiveinek fogközeibe helyesen belépjenek. Mikor a működtetők eme fogközökbe beléptek és a szánok, melyeket a külső bordákban rögzíteni kell, a hajtófogaskerekek működési köréből eltávolodtak, a sín ismét fölfelé mozog és a működtetőktől távolodik úgy, hogy a működtető (E) végét elereszti. Eme mozgás következtében az általa vezetett mellső és középső működtető fölfelé irányult vége az (Rl) fogaskerék felé fordul, a hátsó működtetőé pedig a hátsó (R2) fogaskerék felé, minek következtében a működtetők az általuk vezetett szánokat a megfelelő rúdalakú fogaskerekeknek adják át. Miután a működtetők fölfelé irányult végei a fogasívek fogközeiből kiléptek, a sín további fölfelé mozgásánál az általa mozgatott működtetőt is a kezdeti állásába viszi vissza. A szánok minden fordulat kezdeténél teljesen a külső bordákban foglalnak helyet és itt az (Fs ), illetve (Fs 2 ) sín (zl) foga által •egy-egy sorban vannak fogva tartva, mig a bordák vagy létrák el vannak tolva. Ezt a helyzetet a 13. ábrán az (SÍ és 84) szánok foglalják el. A gép munkafolyamata a következő: Még mielőtt a gép egy fordulatát megkezdené, az alsó létra Jacqurd-berendezése a fogassíneket a mintakártyának megfelelően eltolja, az összes működtetőket két-két csoportra osztja, t. i. akként állítja be, hogy a szán fogasívének fogközébe helyesen szúrjanak be (11. ábra), végül pedig a (bl, b2, b3) fogassínek ismét eredeti, legmélyebb helyzetükbe jutnak. A 12. ábra a (P2) középműködtetőket akként beállítva ábrázolja, hogy azok a szánok fogasíveinek fogközeibe beléphessenek. A külső működtetők (dl és d3) tengelyei minden fordulat kezdetén a bordák felé tolódnak el és így a működtetők fölfelé irányult végei a szánok fogasíveinek fogközeibe lépnek be. Amint ez megtörtént, ama szánok, melyeknek a külső bordákban kell hátramaradniok, az (Rl), illetve (R3) fogaskerekek hatásköréből eltávolodnak és az (Fs1 ), illetve (F|) megfogó sínek (zl) foga által megfogatnak és fogva tartatnak (13. ábra). Egyidejűleg ama szánokat is, melyeket a külső bordákból a középbordákba kell átvinni, a rúdalakú fogaskerekek veszik át (12. ábra), melyek a szánokat a középborda felé kezdik forgatni. Az (Rl és R2) fogaskerekeket közös fogasívek hajtják, az (R2) fogaskerék a szánokat az (Rl) fogaskeréktől átveszi és a középbordába viszi, honnan az (R2) fogaskerék továbbítja és az'(R3) fogaskerék viszi a hátsó bordába. Amint a szánokat a fogaskerekek biztosan megfogták, a külső működtetők (dl), illetve (d3) tengelyei a bordáktól kezdeti állásukba mennek vissza, ennek következtében a működtetők a szánokat szabadon bocsátják, úgy hogy a középbordához vezetett szánok a működtetőktől nem befolyásolva mozoghatnak tovább, míg a külső működtetők az (Ml, Ml) ill. (M!, Ml) sínek hatása alatt ezekkel együtt a kezdeti állásukba térnek vissza. A középbordába vezetett szánok mind