42141. lajstromszámú szabadalom • Vízfesték szobamennyezetek és más effélék festésére
siihetjiik és újbóli átfestés csak egy új festékréteg ráfestésével foganatosítható, ami részben egészségügyi szempontból sem előnyös, részben pedig azon hátránnyal jár, ho^y a festék nagyobb vagy kisebb részei lemállauak. A kazeinfestékeknél, bár kisebb mértékben, az enyvfestékekéhez hasonló hátrányok mutavkoznak, másfelől azonban a kazein meglehetős drága. Ezenkívül az utóbb említett festékkel még kevésbbé lehet ismételt újrafestést véghez vinni és ezen festék beszáradt, régi rétegeit igen nehezen lehet eltávolítani. A szóban forgó célra jelenleg leghasználatosabb festék a föntemlített úgyn. mohafesték. Ezen festék, ha friss és jó anyagból készül és ügyes munkás készíti, jó eredményeket szolgáltat, készítése azonban oly körülményes és oly gondosságot és lelkiismeretességet igényel, hogy az elért eredmények korántsem kielégítők. Ezen festéket a következőképen állíthatjuk elő. Á fönt említett, kereskedelmi árúcikket képező karragaheen-moszatnak vízben való főzése által iocsonyaszerű anyagot állítunk elő, melyet, miután átszitálás által a mohaszálaktól és tisztátalanságoktól megszabadítottuk és le hagytuk hűlni, kellő arányban krétával és vízzel keverjük, mire a festék készen van. Ha a karragaheen száraz volt és nem volt elromolva, kellő ideig főztük és a krétához éppen kellő mennyiségű kocsonyaszerű anyagot adtunk hozzá, úgy az így készített festéket jól lehet használni és kielégítő eredményeket ad; a festék rendes körülmények között, mikor is az mésszel vakolt mennyezetekre van festve, könnyen lemosható, ha a mennyezetet később újra akarjuk festeni úgy, hogy a mennyezetnek sohasem kell egy festékrétegnél többet hordania. Ha ezen festékkel dacára ennek sok baj van, úgy ennek oka az; hogy a festéknek igen körülményes elkészítését nem mindig végzi megbízható munkás, továbbá azon körülmény, hogy a festék igen. könnyen bomlik szét, ha állni hagyjuk, a karragaheenkoesonya ugyanis rothadni kezd. Ez meleg időben néhány nap alatt következik be, a karragaheénnek ilyenkor undorító szaga van és összetartó képességét teljesen elveszt}. Az ily romlott festékkel festett mennyezet az illető helyiség levegőjét rontja és legyek, gombák és mindenféle mikroorganizmusok előszeretettel keresik föl. A szoba igen egészségtelenné válik és a kréta a mennyezetről nemsokára lehull. Minthogy a mennyezeteket mindgyakrabban festik fehérre, nevezetesen mióta a stukkmennyezeteket újra alkalmazzák, igen fontos, hogy ezen mennyezetek számára célszerű festék álljon rendelkezésünkre. Jelen találmány szerint ezen célt olyképen érjük el, hogy a krétából és karragaheenkoesonyából előállított festékhez oly anyagokat adunk hozzá és azt oly sűrűvé tesszük, hogy az sem használat előtt, sem azután el nem romolhat és hogy a festéket még gyakorlatlan munkás1 is kényelmesen és biztosan készre keverheti és használhatja. E célból a karragaheenkocsonyához megfelelő antiseptikus anyagot, pl. bórsavat adunk hozzá, és elkészítés után a festéket szárításnak, majd zúzásnak, ill. őrlésnek vetjük alá úgy, hogy a kész termény száraz, kellő finom szemcséjű por, mely zsákokban vagy más effélékben kereskedelembe hozható. Ezeii festék előállítására a következő eljárás szolgál: Előbb karragaheennek vízben való lassú, kb. IVa óráig tartó főzése által kellő sűrűségű kocsonyát állítunk elő, melyet meleg állapotban átszitálás^ segélyével a mohaszálaktól és esetleges tisztátalanságoktól megszabadítunk; ezen kocsonyához, még meleg állapotban kellő mennyiségű bórsa: vat vagy effélét keverünk hozzá, mely abban föloldatik. Ezután a kocsonyát a poralakú krétával keverjük és miután a maszszát kellőképen összekavartuk és ezáltal egészen egyenletessé tettük, alkalmas módon lehetőleg gyorsan megszárítjuk. A szárítás befejezése után a festéket dara- vagy poralakú masszává zúzzuk szét vagy őröljük meg, mire a csomagolásra készen áll. Ha a festéket használni akarjuk, úgy egy kevés hideg vagy meleg vízzel péppé keverjük, melyet kb. 20 percig állni hagyunk,