41221. lajstromszámú szabadalom • Vonós zongora

húrtalptestből áll; a (K) tengely a (J) csapágyban elforgathatóan van ágyazva. A (J) csapágytest a (C) hangfenékre van helyezve. Az ágyazás egy másik módja a 7. ábrán van föltüntetve; itt a tulajdonképeni (H) húrtalptest alsó része gömbölyű vájattal van ellátva, melybe a (J') tartó test megfelelően kiképezett feje belefekszik. A 8. ábrán szintén forgási tengely nélkül való foganatosítási alak van föltüntetve, melynél a húrtalp alsó része hengeresen van legömbölyítve, a tartó test pedig megfelelő vájattal bír. A 9. ábrán a (H) talptest oldalt toldatokkal van ellátva, melyek a tartó testekre helyezett bakesapágyak megfelelő furataiban elforgathatóan ágyaztatnak. A 10. ábrán föltüntetett elrendezésnél a (H) talptest hengeresen kiképezett alsó része szekrényhez hasonló módon kiképezett tartó testben foroghat. A 11. ábrán föltüntetett húrtalp végül olyan talptesttel bír, mely élszerűen kihegyezett alsó része útján a (J') tartó test megfelelő bevágásában előfordul. A tartó testek fölfekvési fölületei természetesen meg is szakíthatok (10. és 11. ábra). A fölfekvésnél tekintetbe jövő támasztó fölületek golyós csuklók, csúcsok stb. alakjában is képezhetők ki (19. és 20. ábra), Eddig a húrtartók alátámasztási testeit a hangfenék mellett szokták elrendezni; a támasztó testeknek a húrfenéken való ágyazása folytán telt hangot nyerünk. Minthogy a húroknak az elforduló húrtalp által csaknem mindig egyenlőtlen mértékben való osztása folytán a rövidebb húrvég az elforduló húrtalpra oldalirányú nyomást fejt ki, az alátámasztási test mellett a megfelelő oldalon a (h) támasztó lemezt stb. rendezzük el, mely a talptest oldalirányú eltolódásával szemben ellenállást fejt ki (7. és 11. ábra). Hogy a talptest és a támasztó lemez között a súrlódás csökkentessék, a talptestnek az ellenállást kifejtő testtel érintkező része csúcs alakjában van kiképezve. Minthogy az elforduló húrtalpak abban a pillanatban, amelyben a húrok a hang létesítése céljából a körülfutó vonóval érintkeznek, rendes helyzetükből fölemelkednek úgy, hogy a hangfenékhez merőlegesen vagy csaknem merőlegesen állnak, a löket határolása és a húrtalp testének a tartó testével, illetve a hangfenékkel való benső összeköttetése céljából az (L) támasztó lemezt (8. és 11. ábra) rendezzük el, melyhez a talptest az elforgás után használati helyzetében erősen odafekszik. A támasztó lemezeket rúgok is pótolhatják, melyek a húrtalp testére erősíttetnek és szabad végükkel az alátámasztó testhez fekszenek vagy fordítva az alátámasztó testhez erősíttetnek és szabad végükkel a húrtalptesthez támaszkodnak. Az elforgó húrtartó eddig a hangszeren való játszásnál csakis a billentyű lenyomásánál a húrtartót fölemelő pecekre támasztatott. Ezen elrendezés hátránya, hogy a hangot zavaró ingadozások lépnek föl, melyek a hangszer használhatóságát kérdésessé teszik. A jelen találmány értelmében az elforduló húrtalpak számára kényszerpálya van elrendezve, mely a húrtalpat mindkét helyzetében igen biztosan rögzíti. Ezen célból a (G) billentyű emelő vége és a (H) húrtalptest fölső vége között (12. és 13. ábra) az (i) vonórúd oly módon van elrendezve, hogy a rúd két vége csapok körül foroghat el, mely csapok egyike a billentyűemelő végén, másika pedig a húrtalptest fölső végén van elrendezve. A forgási csapok a vonó rúd szabályozása céljából beállíthatóan is rendezhetők el (pl. a 17. ábrán föl tüntetett nyomó csavar útján) Egy további foganatosítási alak a 21. ábrán oldalnézetben van feltüntetve. A húr fölvételére szolgáló (1) horonnyal ellátott (H) húrtalp a (2) tengely körül foroghat el, melynek ágyazása a (C) részben, mely a hangfeneket képezi, történik. (G) a (C) alatt elrendezett billentyűemelő vége, (i) egy emelőkar, mely a (H) húrtalp fölső végével a szükség szerint oldalt oldható (3) csukló útján, (G)-vel pedig a szükség esetén szintén oldható (4) csukló útján van összekötve úgy, hogy a billentyűemelőnek