40066. lajstromszámú szabadalom • Primér elem
Megjelent 1907. évi október hó 19-én. MAGY. .-jW KIR. SZABADALMI HIVATAL. SZABADALMI LEÍRÁS 40066. szám. vil/g. OSZTÁLY. Primér elem. TRIQUET PAUL GÁBRIEL MÉRNÖK PÁBISBAN. A szabadalom bjelentésének napja 1907 március hó 8-ika. Tudvalevőleg oly galvánelemeknél, melyek csupán csak egy, elektrolyt gyanánt szolgáló savból, továbbá ezen sav által megtámadható negatív elektródából, pl. cinkből és ezen sav által meg nem támadható pozitív elektródából állnak, a cink lassanként föloldódik és az alkalmazott savval, valamint a vízből fejlődő oxygénnel cinksót alkot, míg a szintén a víz beomlása folytán keletkező hydrogén a pozitív elektródához halad és annak fölületére rakódik buborékok alakjában, melyek időről-időre a folyadék fölszínére emelkednek. A fölszabadult hydrogénnek a pozitív elektródára való rakodása az áram rohamos gyöngülését vonja maga után a következő okokból: A hydrogénréteg az áram haladása elé akadályt gördít s ezáltal az elem belső ellenállását növeli. Továbbá az eredeti, vagyis a cink, sav és pozitív elektróda között fennálló kontaktusok helyett a következő kontaktusok létesülnek : cink, sav, hydrogén, pozitív elektróda, melyek közül a hydrogén és a pozitív elektróda közötti kontaktus az elem áramával ellenkező irányú áramot törekszenek létesíteni. Ennélfogva, ha az elemmel állandó erősségű áramot akarunk fejleszteni, akkor a hydrogén és pozitív elektróda közötti tartós érintkezést meg kell akadályoznunk. Ezen káros érintkezést rendszerint úgy szokták megszüntetni, hogy a hydrogént folyékony vagy szilárd testekkel, úgynevezett depolarizátorokkal nyeletik el, melyek a hydrogénnel egyesülnek. Jelen találmány célja abban áll, hogy ezen káros érintkezés új anyagok közreműködése nélkül megakadályozható legyen. Erre vonatkozólag azon tényből indulunk ki, hogy oly primér elemeknél, melyeknél a negatív és pozitív elektróda föliileteinek nagysága között lévő viszony 1: n, a sav és pozitív elektróda között egy bizonyos ideig, bármily rövid legyen is az, olyan közvetlen érintkezés áll fönn, mely legalább a gyakorlati igényeket teljesen kielégíti. Ha most egy ilyen elemnél a pozitív elektróda helyébe olyan elektródákat teszünk, melyeknél az eredeti 1: n viszony 1: 2a, 1: 3n 1: x n értékre csökken, akkor azon idő, mely alatt az elem normális működést fejthet ki, 2-szer, 3-szor, .... x-szer olyan hosszú lesz, mint eredetileg volt. Könnyen belátható, hogy a gyakorlatban ez annyit jelent, hogy rendkívül nagy felületű pozitív elektródákat kell alkalmaznunk'
