39008. lajstromszámú szabadalom • Készülék elektromos vezetékeknél föllépő áramveszteségek jelzésére és elkerülésére

Megjelent 1!M>7. évi junius lió 17-én. MAGY. jw KIR. SZABADALMI HIVATAL SZABADALMI LEIRAS 39008. szám. VII/g. OSZTÁLY. Készülék elektromos vezetékeknél föllépő áramveszteségek jelzésére és elkerülésére. MANLEY JOHN WILLIAM MÉRNÖK LONDONBAN ÉS ELECTRIC SAFETY APPLIANCES COMPANY LIMITED CÉG LONDONBAN. A szabadalom bejelentésének napja 1906 szeptember hó 7-ike. Az elektromos mérő- és jelzőkészülékek bizonyos típusánál a cséve két különálló te­kercselésből áll, melyek közül mindegyiket áram járja át. Ily csévével való kapcso­lásra mágnestű, vagy mutatóval ellátott mágnesrúd szolgál. Ha most mindkét te­kercsen át áram folyik, a tű, vagy mutató oly helyzetet foglal el, mely a két áram különbségétől függ. Ha ezek teljesen egyen­lők és a két tekercs távolsága, illetőleg a két tekercs meneteinek középtávola a mág­nesrúdtól, vagy mágnestűtől egyenlő nagy, a mutató középhelyzetet foglal el, mely rendesen a nullhelyzet is. A gyakorlatban azonban a két tekercselésnek egyenlő tá­volságban való elrendezése lehetetlen, és e hátrányt jelen találmány küszöböli ki az­által, hogy a cséve tekercselései úgy van­nak előállítva, hogy azok távolságai a mág­nestől, vagy más, az áramok által befo­lyásolandó testtől egyenlő nagyok legye­nek. E célból a két tekercselést képező veze­ték cérnaalakra van sodorva és ily állapot­ban a csévére föltekercselve. A csévétől induló vezetékdarabok ugyancsak össze vannak sodorva úgy, hogy az egyes veze­tékdrótok csavaralakban tekercselődnek egymás körül. Azonkívül előnyös a két ve­zetéket azokon a helyeken, hol azok a csé­vét elhagyják, szorító csavarokkal megerő­síteni. Az egymástól elválasztott végek szokásos módon szorítöpólusokhoz vannak fektetve. Az így leírt csévék különösen elektromos vezetékek áram veszteségének jelzésére és elkerülésére szolgáló készülékeknél alkal­mazhatók. Ily készülék egyik kiviteli alak­jánál cséve van alkalmazva, melynél a két tekercselés vezetékdrótjai a leírt módon össze vannak sodorva és mágnestűre, vagy mutatóval ellátott mágnesrúdra hatnak. A rajzon a találmány szerint fölszerelt készülék két kiviteli alakja van föl­tüntetve, és pedig az 1. ábra az egyik készülék fölülnézete, a 2. ábra a másiké, és a 3. ábra a 2. ábrának megfelelő nagyobb léptékben rajzolt függélyes metszete. A rajz 1. ábrája a készüléket leemelt födővel mutatja. A (2) cséve a szilárd részt képezi és a föltüntetett esetben, mint la­pos cséve van kivivé. A rajzban e cséve középrésze eltörten van föltüntetve, hogy a lapos csévén belül elrendezett (3) mág­nes látható legyen. A (3) mágnesen van a

Next

/
Thumbnails
Contents