37552. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és készülék patkók előállítására
az anyamintába belehelyezhessük, mely olyan módon van kiképezve, hogy a sarkak végeinek kivételével a patkót összes nyúlványaival és mélyedéseivel, — aminők a kapaszkodók, sarkak, nyúlvány a köröm-, esetleg oldalkápák számára, szögrovátkák és lyukak — minden tarajképződés nélkül egy egyszeri sajtolással vagy egy egyszeri ütéssel minden előzetes hornyolási vagy lyukasztási munka nélkül kiformálja. Az anyamintába való eme sajtolás után a sarkak egy saroksajtóban kapják meg pontos, a célnak megfelelő alakjukat. Végre a köröm-, esetleg oldalkápák a patkószár vékonyodásának elkerülése céljából ide alkalmazott nyúlványokból fölhajlíttatnak, amely művelet mindazonáltal már nem tartozik a patkó kikovácsolásához, minthogy az csak a helyszínén annak a patára való ráerősítésénél eszközöltetik. Ezen eljárásmód az alább leírt készülékek alkalmazása és a műveletek megkívánt sorrendjének tekintetbe vétele mellett jól formált, teljesen kész patkókat szolgáltat, mely teljesítőképesség és gazdaságosság szempontjából eddig el nem ért eredményt mutat föl. Az 1. ábrában föltüntetett hengerszék, amelyben egy közönséges hengerműben előállított köralakú vagy célszerűbben szögletes keresztmetszetű rúdvas az éppen készítendő patkónak megfelelő alakvassá hengereltetik — két egy síkban, de ellentétes irányban forgó (a b) hengerkorongból áll-Egy harmadik (c) hengerkorong az (a b) korongokra merőlegesnek gondolt síkban forog. Az (a) korong, melynek kerülete kör-, vagy nem köralakú is lehet, amint az előállítandó alak kívánja, különböző vastagságú, hogy lehetővé tegye különböző szélességű alakvasnak egész fölületén való simára hengerlését. Ezen (a) korong kerületén (d és e) bemélyedésekről gondoskodunk, melyek a kapaszkodó és a sarkokhoz szükségelt nyúlványok kiképzésére szolgálnak. Egyes (f) kiemelkedések az (a) korong kerületén a szöghornyok képzésére vannak rendelve. Ezen bemélyedések és kiemelkedések a rendesen folytonosan forgó tárcsa kerületén oly módon vannak elosztva, hogy ezek két — mint a megrajzolt kiviteli példában — vagy több patkóhoz szükséges alakvasat hengerelnek ki. Azonban a korong nem szakaszos hengerelésre is berendezhető, és minden vas hengerlése után mindenkor, tehát minden körülforgás után egy (kj horogösszeköttetés vagy hasonlók kikapcsolásával elállítható. A második ellentétes értelemben, de ugyanolyan kerületi sebességgel hajtott (b) korong a kerületén sima. Vékonyabb vasak előállításánál külön ezen alsó hengernek hajtása elmaradhat és az szabadon fölfüggeszthető a forgó tengelyre. Ezen (b) korongnak egy oldalt eső kinyúló (g) karimája az említett korongpár síkjára merőlegesen forgó (c) koronggal együtt a munkadarab elgörbiiléseit megakadályozandó alkalmas hozzávezetésre és a rúdvas oldalfölületének kihengerlésére szolgál. A (g) karimának ehhez még megvan azon előnye is, hogy a korongkerületekhez viszonyított nagyobb kerületi sebességénél fogva a hengerelés alatt álló vasra lefelé gyakorol hatást és ez által ez utóbbinak szétmaratása az (a) korong bemélyedéseiben egyszerű módon elkerültetik úgy, hogy az ilyen esetekben szokásos reszelgetések elmaradhatnak. A (c) korong a szakaszosan visszatérő kiszélesedéseknek megfelelőleg, melyekkel az alakvasnak bírnia kell, mint a 3. ábra föltünteti, nem kerek és azonkívül meghatározott helyeken bütyökszerű (h) nyúlványai vannak az egyes vasdarabok elválasztását megkönnyítő (i) bemélyedések képzésére. Hogy egy jól működő nyújtógépet kapjunk, természetesen arra kell ügyelni, hogy a (c) tárcsának pontosan az a kerületi sebessége legyen, mint az (a) tárcsának. Egy (j) forgótengely által a (c) tárcsa a (k) hengeralapzat kivágásaiban mozgatható és (m) csavarok által rögzíthető állványba van ágyazva. Ezenfölül a (c) tárcsa függőleges helyzetében a (j) forgótengely csekély emelése vagy sülyesztése által pl. egy a talpcsapágyon elrendezett ék segítségével pontosan beállítható. Mindenesetre, meglévő, kalibrált előhengerlő