36833. lajstromszámú szabadalom • Rotácziós szedő- és soröntőgép

- .11 — által (1. ábra) a matricasorhoz nyomatik, úgy, hogy (130) öntőminta egyik oldalához az öntőüst, másik oldalához pedig a ma­tricasor teljesen hézagmentesen simul. Ezen pillanatban a (135) tartóba forgat­hatóan ágyazott (134) szivattyúkar (1. és 3. ábra), a (136) rúgó által (1. ábra) le­felé húzva, az (M) bütyöktárcsa kivágásá­ban lesülyed s a (137) dugattyúrúd segé­lyével egy dugattyút nyom le, mely ?z öntő­üstben folyékony állapotban lévő fémet a (130) öntőmintába szorítja. A fém a ma­tricasor leöntése után azonnal megmereve­dik. A (134) szivattyúkart az (M) bütyök tár­csa fölemeli s a (J) öntőüst visszahúzó­dik, az öntőminta pedig kissé visszamoz­dul, hogy a fémsoröntvény a matricák be­sajtolásaiból kiléphessen. Erre a (130) öntő­minta, mely a (138) tolókához van erő­sítve, ez utóbbival együtt a (139) hátsó kés mellett vezettetik el, mely az öntvényt levágja. Ezután az öntőminta a sorönt­vénnyel együtt a (140) nyeső kések elé ér­kezik és a (142) szánhoz erősített (141) kilökő lemez által a (140) kések között átnyomva, a kellő vastagságra hozatik. A (142) szán elmozdulását a (128) bütyök ol- -dalába mart görbe horony, mellyel a (143) tartóba ágyazott (144) görbe emelő (145) görgője kapcsolódik, a (146) csatlórúd se­gélyével idézi 'elő. A kész soröntvényeket egy tartányban gyűjtjük össze. Mindezen műveletek egy-egy új sor sze­dése alatt mennek végbe, a (B) tengely egyszeri körülfordulás'! folytán, minek meg­történtével a (122) kapcsoló hüvely a (121) emelő és a (127) fogaskeréken elrendezett rugalmas (147) pofa által kikapcsoltatik s a (B) tengely nyugalomba jön. A matricasor, miután az öntés a III. hely­zetben megtörtént, a IV. helyzetbe jön, hol a matricák és ürpótlók lerakása megy végbe. A horogalakú (119) .peczket (21. ábra) itt a (120) karhoz hasonlóan (148) ék ki­húzza (3. ábra) s ez által a (104) hüvelyt fölszabadítja, úgy, hogy a hüvelyt a (107) rúgó a (105) emelő segélyével úgy for­gatja el, hogy a sor és az ürpótlók a (92) dugattyú nyomásától megszabadulnak. Ez alatt a (101) zárókilincs is (20. ábra) egy helytálló (149) ütközővel kapcsolódik (3. ábra) s visszanyomatva, a (102) szöget sza­baddá teszi, úgy, hogy ez utóbbi a (98) rúgó nyomása alatt a (97) sorzárót nyitott helyzetbe hozza. A (97) sorzáró annyira nyí­lik meg, hogy a sortartóra erősített (150) ütközőre fekszik (22. ábra), mi mellett a (84) zárónyelv annyira vissza van húzva, hogy a matricák kilépését nem gátolja s a matricákat a (96) rúgó befolyása alatt álló (92) dugattyú kinyomhatja. A (97) sorzárónak a IV. helyzetben el­foglalt állását a 22. ábra mutatja. A (C) sortartóhoz a (151) lerakó sín csat­lakozik (2. ábra), úgy, hogy a matricák, midőn a sortartóból kinyomatnak, (45) fú­rataikkal ezen sínre függeszkednek és a sínen lefelé csúszva, a vastagságaiknak megfelelő kivágásokon keresztül (152) ve­zető csatornákba hullnak (24. ábra), me­lyekből a billentyűk segélyével újra kive­hetők. Az ürpótlók, mivel nem bírnak a le­rakó sínnek megfelelő fúratokkal, az első csatoniába csúsznak. A kiürített (C) sortartó a IV. helyzetből az (A) szállító kerék újabbi 1 /i fordulata alkal­mával az I. helyzetbe jut (1. ábra), hol a nyi­tott (97) sorzáró (19. ábra) a (99) ál­lító csavarhoz ütközik s ennek folytán kissé fölemelkedik, hogy a (84) záró nyelv a sortartó nyitott terébe nyúljon és a matri­cák visszalépését megakadályozza. A (105) emelő a (108) emelőhöz ütközve, fölemel­kedik s a matrica sortartó további sor föl­vételére kész. Hogy a rotációs sorszedő és öntő gép se­gélyével ugyanolyan gyorsan, mint az egy­szerű szedés, kevert szedés is legyen elő­állítható, a gépen a 25—30. ábrákon lát­ható módosításokat kell végrehajtani. Mint a 25. ábra mutatja, a rotációs szedőgép két külön (G1 G2) matricatartó­val van fölszerelve, melyek azonban kö­zös fölső részbe mennek át s ez utóbbival csuklók útján forgathatóan vannak össze­kötve. Ezen összeköttetés olyan, hogy a

Next

/
Thumbnails
Contents