34749. lajstromszámú szabadalom • Önműködő vasúti kocsikapcsolás

— 2 -r csapjainak eltolása által változtathatók, mi által a (4) fej is előre vagy hátra mozog. A (4) fejnek két oldalirányban és egy lefelé álló csapja van (6. ábra). Az egyik oldalsó csapon egy (8) horog, a másikon pedig egy megfelelő szemmel bíró (.9) akasztórúd foglal helyet; ezek csapjaik körül elforgathatok, de mozgásaik (10) és (11) ütközők által határoltatnak. A (9) akasztó rúd másik végére alkalmazott (12) ellensúly ezen rudat megfelelő helyzetben tartja, de lefelé való kilengését nem akadályozza. A (8) horog csak fölfelé lenghet ki, mivel alul egy a (2) vonórúdra alkalmazott (13) iitközőpeczekkel van alátámasztva. Ezen peczeknek még más rendeltetése is van, ugyanis a (4) fej előre való mozgatása alkalmával (mikor a kocsikat szét akarjuk kapcsolni) ezen peczek a (8) horog (f)-fel jelölt ferde fölületébe ütközik, miáltal a horog fölemeltetik; ugyanúgy működik a vonórúd másik oldalán alkalmazott (14) peczek is, mely a (9) akasztórúd (fl) ferde fölületébe ütközik, ezt azonban a (12) ellensúly ellenében lefelé nyomja, (minthogy ez utóbbi csak így kapcsolódik ki). A 4. ábra a kapcsoló tagokat ily módon kilendített helj'zetben tünteti föl, melynél ugyanis a (4) fej (7) csavar forgatása következtében annyira előre tolódott, hogy (13. 14) ütköző peczkek a megfelelő (f, fl) fölületekkel az itt leírt módon összeműködjenek. Az 5. ábrán, mely a 4. ábránok fölülnézete, látható, bogy az (5) rudak ez esetben milyen helyzetet foglalnak el. A (4) fejrész oldalsó csapjain a nevezett kapcsoló tagokon kívül a 3. ábrán látható módon még egy egyszerű kézi összekapcsolásra alkalmas kengyel is van szerelve, mely oly esetben használható, ha régi szerkezetű kocsik kapcsolandók ezen készülékkel fölszerelt kocsikkal. E kengyel vagy egy darabból készül, vagy pedig a rajzon látható módon csuklós kiképzésű, hogy a kocsik összetolása alkalmával el ne görbüljön. A 6. ábrán látható a (4) fejrész, külön oldal- és elölnézetben, valamint vízszintes metszetben; ez utóbbiból kitűnik, hogy a (2) rúd vezetésére szolgáló fúrat nem priz- 1 matikus, hanem középen szűkebb, és két oldalt kibővül, úgy hogy csak középen felel meg a (2) rúd keresztmetszetének. Ezen kiképzésnek az a czélja, hogy a fejrésznek a vonórúdon oldalirányban némi játéka legyen, úgy hogy ha a kocsik görbe pályán mozognak, és ennek következtében a szemben lévő vonórudak bizonyos szög alatt állanak egymáshoz, a kapcsoló tagok el ne görbüljenek, minthogy ezen tagok ekkor a fejjel együtt megfelelően beállhatnak. A (7) rúd, mely két végén forgattyúval vagy effélével van ellátva, a kocsik (1) kereszttartóira erősített (16) tartókban ágyaztatik, mely tartók hosszúkás (17) kivágásokkal bírnak, hogy ily módon a (7) rúd a szükséghez képest önmagával párhuzamosan elmozoghasson. A kocsik összekapcsolása tehát a leírt módon önműködően következik be akkor, midőn a kocsikat egymáshoz toljuk, araikor is a (8) horog a vele szemben álló (9) akasztó rúdba ütközve, ez utóbbit a rajzon látható különös kiképzésénél fogva kissé lenyomja, és az azon lévő szembe beakad, ezután a (7) rúd elforgatása által az ezen lévő csavar és csavaranyák, valamint az (ü) rudak közvetítésével a (4) fejet annyira hátra húzatjuk, hogy a kapcsoló tagok kellően megfeszüljenek és maguktól szét ne kapcsolódhassanak. Két-két kapcsolótagnak az alkalmazása minden egyes készüléknél azért mutatkozott czélszerűnek, hogy a kocsikat bármilyen sorrendben és tetszőleges helyzetben kapcsolhassuk egymáshoz. A 7. ábra a vonórúdra szilárdan megerősített és csappal bíró (3) tartógyűrűt, a 8. ábra pedig az ugyanolyan kiképzésű (0) csavaranyát tünteti föl; ezen csapokon ágyaztatnak az (5) rudak. Különösen kiemelendő az a körülmény, hogy ezen új szerkezet bármilyen vasúti kocsira könnyen fölszerelhető, minthogy csupán a vonórudat kell kevéssé átalakítani és megjegyzendő, hogy mivel a találmány lényege, különösen a (4) fejrésznek és az ezen lévő különös kiképzésű kapcsoló tagoknak előre és hátra való mozgatásában